Párhuzamban a franciás filmmel – Asghar Farhadi és a mesterkéltség melankóliája

Andrej Tarkovszkij Nosztalgiájának főhőse arra figyelmezteti olasz tolmácsnőjét, hogy hiába tud oroszul, hiába van otthon az orosz irodalomban, sohasem fogja megérteni Oroszországot. Sok filosz tapasztalata, hogy a kulturális ráhangolódás, az országismeret, a tökéletes nyelvtudás általában a közvetítéshez elég. Megszólalni egy másik kultúra, társadalmi-történelmi valóság hullámhosszán eléggé reménytelen erőpróba. Többnyire megreked a sztereotípiák szintjén. Még a bizonyos értelemben nemzetközinek tekinthető hollywoodi filmnyelvet, mentalitást sem könnyű elkapni. Miloš Formannak, Szabó Istvánnak odakint sikerült, de sokaknak nem.

Sem a határvonalakat, sem a sajátosságokat nem szabad misztifikálni, mereven kezelni. Minden nemzeti kultúra, művészet nagyon gazdag, színes és nyitott. Léteznek azonban olyan egyetemes értékű, szárnyaló vonulatai, amelyek akaratlanul is a védjegyévé válnak. A cseheknek hiába vannak kiváló realista és mindeféle íróik, a cseh látásmódot Hašekhez kötjük, filmben pedig a cseh új hullám hozzá kapcsolható áramlatához. Ebben az értelemben beszélhetünk cseh hatásról. És „csehes” művekről, filmekről. amelyek azonban már inkább csak stiláris és tematikai panelekre épülnek, egyre modorosabban.

A „francia” védjegy ennél többfelé ágazhat. A francia filmnek is több csúcspontja volt. Itt most arról a típusú francia filmről van szó, amely a 20. század irodalmához, Prousthoz, Gide-hez, Camus-höz, az egzisztencializmushoz köthető, a filmművészetben megjelenik már Jean Renoirnál is A játékszabályban, aztán jön Bresson, Resnais, Chabrol és mások. Nagyon durván leegyszerűsítve egy metafizikus sejtelmességbe hajló, intellektualizált történetmesélésről, ábrázolásmódról, világlátásról van szó, amely világszerte követőkre, rajongókra talált. Az egyik határvonalat közte és „franciássá” hígulása között a lengyel Krzysztof Kieślowski 1980-as évektől készült filmjei jelentik, amelyekben a formai elemek, a sejtelmes hangulat megteremtése egyre öncélúbbá válik.

Adam (Adam Bessa) és Nita (Virginie Efira) találkozása a Párhuzamos történetek című filmben. Forrás: Cirko Film

Farhadi tehát feltehetően a kulturális ráhangolódás nehézségein túl erős „franciás” nyomás alatt állhatott a Párhuzamos történetek elkészítésénél, már csak azért is, mert épp Kieślowski legendás Tízparancsolat-sorozata, azon belül is a Rövidfilm a szerelemről volt új filmje ihletője. A megfigyelés, mások életébe belépés, a figurák valós és elképzelt karakterének keveredése, összemosódása nála is meghatározó téma. A történet viszont körmönfontabb. Egy levegőben lógó fiú, Adam (Adam Bessa) egy ismert írónő, Sylvie (Isabelle Huppert) házvezetője lesz. Sejthetően vonzalmat érez iránta. A nő alkotói válsággal küzd, és a szemben lévő ház egyik lakásának megfigyelésével igyekszik témát meríteni. Célkeresztjébe egy kis hangstúdió kerül, amelyben egy házaspár (Vincent Cassel, Virginie Efira) és a férj öccse (Pierre Niney) dolgozik. És akkor kezdődhet a játék. Sylvie írja a regényét, megfigyeltjei már az ő féltékenységi történetét elevenítik meg más nevekkel, de kiadójának (Catherine Deneuve) nem tetszik a sztori, kihajítja. Adam rátalál, ő írja tovább, közben megismerkedik a stúdió nőtagjával, Nitával, akinek férje végére akar járni, mi folyik itt, Sylvie elküldi Adamot, majd visszafogadja, karjaiba zárja… A néző többször elbizonytalanodhat, jól követi-e a történéseket, a valóság-regény átmeneteket. És kezdhet töprengeni lehetséges értelmezéseken. Talán jut valamire, talán nem.

A két testvér, Pierre (Vincent Cassel) és Christophe (Pierre Niney) között féltékenységi dráma alakul ki. Jelenetkép a Párhuzamos történetek című filmből. Forrás: Cirko Film

Jellegzetes „franciás” film lebegteti magát előttünk. Lesz, aki bosszankodik egyet rajta, mint jómagam, mert idegenkedik ettől a fajta steril spekulativitástól, a pózok szintjén vergődő intellektualizmustól. Leginkább az a képsor ragadhatja meg, amely belső monológgal a hangok sajátos, külön világáról szól. Másképp lépdelünk, cipőkoppanásaink ritmusában ott lüktet személyiségünk. Ez megkapó költőiség a mesterkéltség melankóliájában. De bizonyára vannak, akik egyszerűen szeretik ezt a „franciás” filmes formát, feltétel nélkül tudják élvezni zeneiségét, szívesen merülnek el a gondolatiság üres univerzumában is. Nincs értelme megfosztani őket ettől az örömtől.

Infó: Párhuzamos történetek – francia, olasz-belga-iráni film, 2026. Rendezte: Asghar Farhadi. Forgalmazza: Cirko Film. Magyarországi bemutató: 2026. október 22.