„Az MMA tagjaiból másodállású önkéntes Árokbetemető brigád alakul, amelynek feladata az Első Múltfeledő Gála megrendezése”

Tizenöt év? Még jó, hogy nem tizenhat. Apám azt mondaná, amit a nagyobb vereségek után szokott, gombócból is sok. Takarékosan végigszívtuk. Ezt meg Ottlik mondaná. Már, ha mindketten élnének – mondta Németh Gábor beszédében a 15 év a margón című esztrádműsorban a Nemzeti Táncszínházban, ahol a nagyterem színpadán reflektorfényekben és fekete székeken ült még Háy János, Kollár-Klemencz László, Simon Márton, Spiró György, a tavalyi Margó-díjas Tóth Marcsi és Szántusz Noémi Noya színész, aki az est során Tompa Andrea gondolatait tolmácsolta, illetve a két alapító is, Valuska László és Csejdy András. A két órás műsor alatt a nagyérdemű minden szerzőtől hallhatott meg- és visszaemlékezéseket, melyeket a műsorvezető Horváth Kristóf “Színész Bob” kötött össze, és az Amoeba nevű zenekar a funky és groove dallamaival.

Háy János – Fotó: Flajsz Péter / Népszabadság

Háy János rendhagyó módon arról emlékezett meg, amikor nem volt meghívva a Margóra. – Nagyon fájt a kihagyásom, mert azt gondoltam, hogy ez milyen jó, hogy indul egy olyan fesztivál, ami már a nevében is felvállalja, hogy nem a mainstreamet követi, hanem azt, ami most onnét a centrumból nézve épp margón van, de adott esetben bármikor bekerülhet a centrumba – olvasta Háy, hozzátéve, a következő évben sem hívták meg, vagyis a Margón is margóra került, de az azutáni évben már megtalálta a nevét a programban. – Ha Margóra megyek, haza megyek, nem idegenek közé, nem olyanok közé, akiktől félnem kell, mert a Margó nem olyan, mint a magyar kulturális mainstream. Nem gőgös, öntelt és nagyképű. A Margó olyan, hogy nyitott és őszinte és idegenkedik a pöffeszkedő magamutogatástól. Kicsit olyan, amilyennek én valaha elképzeltem a kultúrát, hogy a gondolatok és az érzések kedvükre száguldoznak egyik embertől a másik emberig, hogy ez egy olyan szellemi Forma-1, ahol nem zúgnak és vonyítanak az autók, az impulzusok csendben, de villámgyorsan surrannak egyik embertől a másikig, méghozzá úgy, hogy ezekben a futamokban mindenki megkapja a saját Margó-nagydíját.

Az esten a nemrég elhunyt világhírű magyar íróról, Nádas Péterről is megemlékeztek, elhangzott az Esni kezdett című verse a 2026-os Középre zárva című egyetlen és posztumusz verseskötetéből, mely Simon Márton Okapi Press nevű kiadójánál jelent meg, így a költő olvasta fel a szöveget, amelyben Nádas írótársa, Esterházy Péter alakját és híres táskáját is felidézte egy esős napon:

„Bal kezében hozta ezt a nagy híres táskáját

a vadul csapdosó téli esőben,

benne a száraz ernyőjét,

amit aztán majd nedvesen nem kell eltennie,

mivel nem nyitotta ki.

Kis elégtétel,

ennyi azért járt neki.

Barna borjúbőr, testes, csatos,

különböző zsebektől és rekeszektől ékes –

el nem tudom képzelni, mikor mit visz benne.

Hová.

Kéziratot, könyvet, persze ernyőt, leveleket,

esedékes számlát időben befizetni.

Milyen jó, hogy a mindenség van vele, mindenhová elcipelheti,

és nem plusz teher,

hiszen önmaga.”

Az est végén Spiró György olyan ironikus köszöntőt olvasott fel, mintha Magyarország egy alternatív történelmi dimenzióba került volna. – Az MMA tagjaiból másodállású önkéntes Árokbetemető brigád alakul, amelynek feladata az Első Múltfeledő Gála megrendezése. Színhelye a Karmelita színházterme és az MTA díszterme. Előbbiben az MMA, utóbbiban a SZIMA ünnepli az egység helyreállítását. Mindkét színhelyen Szultán atya mond áldást, a Karmelitában az ünnepség elején, az MTA dísztermében az ünnepség végén. Prédikációjának címe: A mai ima az MMA.

Spiró György – Fotó: Flajsz Péter / Népszabadság

A Margón emellett ismét számos könyvbemutatón vehettünk részt, és konstatálhattuk, hogy a fellépők milyen különféle műfajokban alkotnak. Moskát Anita A hangrestaurátor című regénye például spekulatív sci-fi: egy Ausztriához hasonlatos országban játszódik, ahol a hangok a keletkezesi helyükön maradnak. Főhőse, Leonora Bohr hangrestaurátor, aki bármilyen régi zajt vagy beszédhangot képes feltárni, hogy megőrizze a múltat, a Hang- és Zörejfelügyeleti Intézet pedig egy titkos küldetésre kéri fel, hogy utazzon el a hegyek közé felderíteni egy robbanáshangot, amely lakhatatlanná tette a környéket, a forrását pedig nem találják.

Moskát Anita – Fotó: Flajsz Péter / Népszabadság

A bemutatón az író elmondta a mű rendhagyó keletkezési körülményét is, írás előtt ugyanis ínhüvelygyulladást kapott, nem tudta használni a kezét. – Szerettem volna egy olyan ötletet keresni, aminél nem hátrány, ha az diktálva születik meg, hanem előny – mondta az író, hozzátéve, a főszereplője is kazettákra mondja fel a gondolatait. A szerzőnek ez a megoldás sokkal inkább tűnt játéknak, mint írásnak, és minden jelenetet kétszer diktált fel, először hagyta, hogy a gondolatai kicsit elkalandozzanak, másodszorra viszont egy levegőből, izomból mondta azokat. – Volt, hogy a kutyám megijedt, hogy kivel kiabálok – tette hozzá, mondván mindig beleélte magát annak a karakternek a lelkiállapotába, aki éppen beszélt.

Babiczky Tibor – Fotó: Flajsz Péter / Népszabadság

Babiczky Tibor új könyve a filozófia vizeire evez, és a létezés lényegi kérdéseit teszi fel Istenről, halálról, görögökről és a költészetről. A bemutatón a szerző elmondta, hogy a szövegek közül a legrégebbit 2008 körül írta, és három-négy éve gondolta úgy, hogy azokból egy kötet is összeállhatna. Fel is tették neki a kérdést, hogy mi vette rá arra, hogy Istenről esszéket írjon. – Valószínűleg elsősorban az, hogy megszülettem. Ez az esemény elgondolkodtatott azon, hogy meg fogok halni – válaszolta az író, így folytatva: – Azt hiszem, hogy ezekkel a kérdésekkel, problémákkal mindenki, nemcsak hogy az élete valamely pontján, hanem valószínűleg az eszmélésétől kezdve folyamatosan foglalkozik. És erre természetesen nagyon különböző válaszok születtek a világban, akár filozófiai rendszerekre gondolunk, akár vallásokra, azoknak a különböző leágazásaira. Az emberiséget en bloc foglalkoztatja az, hogy hogy mik vagyunk ezen a porszemnyi sárgolyón a végtelen ürességben.