A vagyonadó a műgyűjtést, a mecenatúrát és a kortárs alkotást is hátrányosan érintheti: kulturális vakfoltokra figyelmeztet a Független Kulturális és Művészeti Tanácsadók Szövetsége

Jelen állás szerint a Pénzügyminisztérium által október 5-én társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet december 15-én lép hatályba, az adókötelezettséget pedig a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján fogják megállapítani. A kormány jelentős költségvetési bevételt vár a vagyonadó bevezetésétől, a kulturális és művészeti szcéna képviselői azonban a tervezet vakfoltjaira hívják fel a figyelmet. A probléma csak az, hogy megoldandó, de legalábbis tisztázandó kérdésből sok van, időből viszont annál kevesebb.

„Vagy rohamtempóban dolgozzuk ki a szükséges módosításokat, vagy az illetékes minisztérium kitolja a határidőt.” – ezt válaszolta Gajzágó György, a Független Kulturális és Művészeti Tanácsadók Szövetsége (ICAA) elnöke arra a kérdésre, hogy miként tudják kezelni, ha tudják, a feladatok mennyisége és az idő rövidsége közötti feszültséget.

Gajzágó György. Fotó: Csapó Gábor

Hárommillió fölött már adózni kell

A szervezet által október 15-én kiadott sajtóközlemény szerint ugyanis a vagyonadó-tervezet jelenlegi formájában rendelkezik ugyan a műtárgyak helyzetéről, minden hárommillió forintnál értékesebb műtárgy és gyűjtemény beleszámít az adóalapba az év utolsó napján érvényes piaci értéke szerint, mégis vakfolt marad a kultúra a tervezeten belül – a hatásvizsgálati lap nem említi sem a szektort, sem az adományozást, sem a nonprofit szervezeteket.

Így azonban felmerülnek olyan problémák, mint például az illikviditás és a kényszerértékesítés kérdése, hiszen elképzelhető, hogy a tulajdonos kénytelen eladni a birtokában lévő műtárgyakat ahhoz, hogy a ráeső vagyonadót be tudja fizetni. Kérdéses a tartósan letétbe adott vagy rendszeresen kölcsönzött alkotások helyzete is. Ezek a műtárgyak, jelen pillanatban szintén az adóalap részét képezik, az ICAA viszont úgy véli, visszaeshet a magánkézben lévő alkotások kölcsönzése, ha a nyilvánosság adózási kockázattá válik. A javaslat szerint ebben az esetben adómentességet kéne alkalmazni, felmerül azonban a kérdés, hogy mi történik akkor, ha a tartós kölcsönzés visszaélésre ad alkalmat? A szervezet elnöke szerint a javaslataik az elviséget célozzák és alaposabb kidolgozásra szorulnak, de úgy véli, a megfelelő végrehajtó-ellenőrző apparátus bevonásával elkerülhetőek a hasonló helyzetek.

A becsült érték kérdése

A másik komoly kérdés a műtárgyak értékéhez kapcsolódik, a tervezet jelenleg a pillanatnyi piaci árral kalkulál, Gajzágóék azonban úgy vélik, egy műtárgy értéke nem becsülhető meg oly módon, mint egy tőzsdei részvényé. Javaslatuk szerint egy többéves átlagból vont értéksávot kellene meghatározni, és a tényleges eladási árnak kéne elsőbbséget élveznie a galériák kínálati árával szemben. Kérdésünkre, miszerint miként lehet az értéksávot meghatározni, ha a legtöbb műtárgy nem nyilvános aukción, hanem zárt ajtók mögött, galériai adásvételek során cserél gazdát, a szervezet elnöke elmondta, hogy ebben az esetben a legfontosabb a klasszikus és a kortárs alkotások szétválasztása. Előbbiek esetében a műtárgy értéke nagyon jól becsülhető szakértői úton, és aukciós eredmények nyomán egyaránt. Az art world rendszerhez tartozó, és galériák által képviselt kortárs alkotóknak pedig meglehetősen könnyen ellenőrizhető árfolyamuk van. Ami pedig az élő művészektől vásárolt műtárgyak adómentességét illeti, Gajzágó szerint ennek akár nemzetgazdasági felhajtóereje is lehet, hiszen minél keresettebb egy művész, annál nagyobb a publicitása, és annál nagyobb értéket képvisel a nemzetközi piacon is.

Szerinte egyébként a legjelentősebb ösztönző az úgynevezett matching fund, vagyis az állami társfinanszírozási alap létrehozása lenne. Az ICAA-nál úgy vélik, ez hatékony válasz lenne a vagyonadó által teremtett új helyzetre. Egyrészt ellensúlyozhatná a magánmecenatúra várható elapadását, hiszen a törvény elsősorban a tehetős magánszemélyek adakozási kedvét vetheti vissza. Másrészt bevonhatná a vállalati szférát, hiszen a vagyonadó a cégek és bankok kulturális költéseit közvetlenül nem érinti, az állami kiegészítés lehetősége pedig kifejezetten vonzó lehetne számukra. Ráadásul a rendszer a piaci és társadalmi bizalomra építene, hiszen a központi források elosztásáról nem bürokratikus úton döntenének, hanem az állami támogatás automatikusan oda áramlana, ahol a magánszféra elköteleződése már amúgy is megnyilvánult.

Nyitottak az egyeztetésre

A kérdésre, hogy a javaslattételen túl is nyitottak-e a Pénzügyminisztériummal való együttműködésre, Gazjágó egyértelmű igennel válaszol.

„Nem követelünk semmit, korrigálható szakmai hiányosságokat jeleztünk. Mindenki teszi a dolgát, és a mi kompetenciáinkkal és a külső szem előnyével tudunk részt venni ebben a folyamatban.”

Hozzátette, az észrevételeiket a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériumnak is elküldték, ugyanis úgy vélik, elengedhetetlen ebben az esetben a tárcaközi egyeztetés, ennek elmaradása viszont komoly gondokat okozhat.

A témával kapcsolatos kérdéseinket elküldtük a Pénzügyminisztérium sajtóosztályának, amint választ kapunk, cikkünket folytatjuk.