Weltner János: A biztosítási rendszer nem működik

„Az elhárítás működik” címmel 2026.10. 05.-én jelent meg Hajdú Miklós érdekes cikke egészségügyünk néhány hibájával kapcsolatban.

Érdekes megismerni egy beteg véleményét, ha ez a vélemény segítő szándékú, személyes tapasztalatokon alapul, és durva érzelmi kitételektől mentes. A vélemény a szakrendelésekre koncentrál, amihez én hozzáértem a klinikák és kórházak azonos szabályozás alá eső járóbeteg rendeléseit (ambulanciáit).

Értelmes és jogos elvárás, hogy a beutalónak ne legyen lejárata. A beutalás nem felvágott, nem romlandó. A probléma, ami miatt az orvos a beutalót kiállította, vagy nem tűnik el magától, vagy ha mégis, a betegnek lesz annyi esze, hogy nem használja fel. Az meg erkölcsi kérdés, hogy a beteg mondja le az időpontot, ha nem kívánja kihasználni. Nyilván erre honlap, e-mail, esetleg sms módszert célszerű alkalmazni, hiszen a telefonos elérhetőségekről jót vagy semmit. Ismert módszer az is, hogy az ellátóhely a saját kapacitásainak jó kihasználását szem előtt tartva a vizsgálat előtt pár nappal megkeresi a beteget – megtudakolandó a tervezett megjelenésének visszaigazolását.

Ha szabadon szárnyal a fantáziánk, annak sincs elvi akadálya, hogy egy-egy beteg időpontjait a Járóbeteg Információs Rendszer ismerje, és a párhuzamosságokat kezelje. Ehhez elengedhetetlen, hogy minden szolgáltató minden lefoglalt időpontját közzétegye, és minden megjelenést annak leletével együtt tegyen fel az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér-be (EESzT). Ez lehetőséget kínál a későbbi azonos vizsgálatok kiszűrésére, kezelésére. A mesterséges intelligencia használata e célra hasznos és célszerű lenne.

Ha pedig bárki azt állítaná, hogy a cikkben említett felesleges, bosszantó és embertelen adminisztratív körök fő célja az, hogy a betegek ne jussanak orvoshoz, ellátáshoz, és az orvosok ne a valódi feladatukat végezzék hanem ehelyett papírt, billentyűzetet koptassanak, sávszélességet pocsékoljanak, és mindezt állami finanszírozástól mentesen, azt „érje gáncs és megvetés”.

A szakrendelési időpont igénylése átkerült a laikus, ámde tanulékony betegek feladatai közé. Pedig a különféle háziorvosi, szakellátási számítógépes programok számára lehetséges feladat ennek elvégzése. Utalok a szálloda- vagy utazási foglalási rendszerekre, melyeknél néhány feltétel megadása alapján a program felkínál néhány lehetőséget, amiből választhatok, azt lefoglalhatom vagy lemondhatom. E feltételek többsége eleve ismert a programok, a betegekről rendelkezésre álló adatbázisok számára: TAJ-hoz kapcsolat adatok, (lakóhely, tartózkodási hely, születés kelte, életkor, nem, kórelőzmény, jelen állapot), a jelenlegi megjelenés, azaz a vizsgálatkérés adatai: rendelő, annak állami vagy magánfinanszírozása, naplószám, orvos, időpont. Amivel ezeket ki kell egészíteni, az a vizsgálatkérés oka és célja, és hogy mely szakterülettől kérik a vizsgálatot.

A cikkben szó esik az időpontra való előjegyzésosztás időablakáról. Időablak alatt azt kell érteni, hogy egyes munkahelyek havonta, kéthavonta (ez az időablak) teszik közzé, hogy a következő 1-2 hónapban mely napokon mikor és hány beteget fogadnak. Ez nem más, mint trükk. A kedves betegek meg sem jelennek a különféle ellátatlansági listákon (előjegyzési, fogadási stb.), ameddig az időablak kinyitására várnak. És talán egy-két ablaknyitásról lemaradva zsebből fizetős ellátás után néznek. Erről részletesen írt Tarcza Orsolya a Medical Online oldalain, amit 2026.07.29-én idézett Danó Anna a Népszavában.

A beteghárításnak nem az az oka, hogy az egyes orvosok, szakdolgozók ne szeretnék gyakorolni a hivatásukat, hanem az, hogy mivel az orvosi tevékenységek jelentős része veszteséget termel, a szervezeti egységek korlátozzák a teljesítményt, korlátozzák a rendelési időket, a fogadható betegek számát. Teszik ezt azért, mert néhány szakmától eltekintve, (pl: szülészet, baleseti sebészet, sürgősségi) a havi keretek adottak, ezek túllépése további veszteség, hiszen még az egyébként is elértéktelenedett térítési díjat sem kapják meg az ellátóhelyek. Hiszen a szakellátás 2025-ben 100 százalék felett használta el a költségvetését, és emellett 100 milliárd körüli veszteséget termelt, egyre több beteget parkoltat különféle listákon és örömmel veszi, ha a betegek egy része fizetős szolgáltatót keres. Hab a tortán, hogy az idei költségvetési kiigazításból a szakellátás kimaradt. Pedig a FIDESZ-KDNP felelőtlen választási osztogatása nyomán az egészségügy idei költségvetése eleve hiányos. A más téren felelőtlen emberiség pedig olyan klímakatasztrófát okozott, mely nálunk a paksi fenékküszöb építésére és energiapótlásra rabolt el milliárdokat.

Mindezeket látva felmerül a kérdés: valóban meg lehet oldani az egészségügy sok problémáját ebben a Beveridge típusú, kormány által vezérelt, adókból finanszírozott, minden költségvetési osztozkodásban vesztes állami rendszerben? Vagy egy Bismarck-i kötelező biztosítás világosabb viszonyokat teremtene azzal, hogy egy betegbiztosító a költségvetés előkészítésének időszakában évente beszámolna az országgyűlésnek a lakosság egészségügyi állapotáról, a költségvetés felhasználásáról, és előterjesztené, hogy az egy-egy lakos által, illetve nevében havonta fizetendő járulék mekkora összege lenne szükséges a helyzet fenntartásához, javításához. Ennek ismeretében az országgyűlési képviselők felelősen dönthetnének a következő évi járulékmértékről.

9 488 428 lakosunk állami egészségügyi ellátására idén 3 606 344 500 000 forintot szánt a költségvetés, ami lakosonként és havonta 31 673 Ft. Ez kevés.

A jövedelemmel rendelkezők fizetnek, a jövedelempótló költségvetési támogatásból élők (pl. nyugdíj, családi pótlék stb.) után az államkincstár névreszólóan fizet. Egy ilyen biztosító hivatalát a lakosság által választott önkormányzat irányítja, és egy részben választott, részben delegált felügyelő bizottság ellenőrzi. És persze a civil szervezetek.

A mai rendszerünk kormányváltásonként jelent koncepcióváltást, ciklusokon átívelőnek csak a forráskivonás nevezhető.

A rendszerváltáskor indított, mára csendben elporlasztott biztosítási rendszer lehetővé tehette volna a kormányzati ciklusokon átívelő fenntartási és fejlesztési elképzelések megvalósítását. Ehhez visszatérni azzal az előnnyel is járna, hogy a szabályozó országgyűlés és kormány, a végrehajtó biztosító és az ellenőrző hatóság egymástól szétválasztva tevékenykedne.

A szerző sebész főorvos

–

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.