Fóti Péter: A despotikus iskoláktól a köztársasági iskolákig

Magyarország döntő fordulat előtt áll. Az év végéig jó lenne, ha tisztán kiderülne, mit is szeretne a kormány az iskolarendszerrel csinálni. Természetesen sok vonatkozásban kell ezt az oktatást megreformálni. Az egyik legfontosabb szempont mégis az, hogy soha többé ne lehessen az iskola annak a melegágya, amit despotizmusnak nevezünk. Mert nem mindegy, hogyan fognak megváltozni az iskoláink. Sokat beszélünk a módszerekről, a tananyag tartalmáról vagy az intézmények szerkezetéről, de ha azt szeretnénk, hogy a megújuló magyar köztársaság és a demokrácia maradandó legyen, akkor el kell gondolkodnunk azon, amit Montesquieu a politikai berendezkedésekről tanított.

Montesquieu három alapvető államformát különböztetett meg: a despotikus, a monarchikus és a köztársasági rendszert. Ezt a hármasságot mutatis mutandis alkalmazhatjuk az iskolák világára is.

A despotikus iskola az a modell, amelyet az elmúlt orbáni időszakból olyan jól ismerünk. Itt nincsenek közös, állandó szabályok; a rend kizárólag a felülről közölt akaratra és a szeszélyre épül. Ahogyan Montesquieu megfogalmazta, a despotizmus mozgatórugója a félelem, amelynek célja, hogy mindenki bátorságát letörje, és a kezdeményezés legkisebb szikráját is kioltsa. A despotikus iskolában a tanár és a diák egyaránt kiszolgáltatott: a bizonytalanság elfojtja a kibontakozást, lefojtja a természetes kíváncsiságot, s végül szellemi nyomorba dönt mindenkit.

A monarchikus iskola ennél magasabb szintet képvisel. Ebben a modellben már nem az önkény, hanem a mindenkire nézve kötelező, kiszámítható törvények uralkodnak. Montesquieu szerint a monarchia elve a becsület. Az ilyen iskolában a játékszabályok világosak, az átlátható keretek védelmet nyújtanak a döntéshozók szeszélyeivel szemben. Sőt, egy jó monarchikus keretben a törvények megalkotásában az iskola összes résztvevője – a tanárok, a szülők és a diákok is – elmondhatja a maga részét, kifejezheti kívánságait, és a tagok valóban meghallgatják egymást. Ez a joguralom alapja: a szellem nyugalmát adja meg az a tudat, hogy nem kell félnünk a hatalomtól vagy a társainktól.

A legmagasabb fokozat azonban a köztársasági iskola. Montesquieu pontosan látta, hogy a köztársaság nem létezhet csupán jogi paragrafusokból: annak éltető eleme a polgárok erénye és felkészültsége. Egy köztársaságban a tagok nem csupán engedelmeskednek a szabályoknak, hanem maguk alakítják és tartják fenn azokat. Az iskolai köztársaságban a gyerekek nem passzív alanyai az oktatásnak, hanem cselekvő polgárai a saját közösségüknek. Itt tanulják meg a felelősségvállalást, az érvelést, a vitát és a közös döntéshozatalt.

A történelemből számos kiváló példát láthatunk arra, hogyan működhet egy iskola valódi köztársaságként. Az egyik kiemelkedő példa a híres angliai Dartington Hall-i iskola, amely megmutatta, miként válhat egy oktatási intézmény a gyermeki autonómia, az önkormányzatiság és a közös felelősségvállalás élő laboratóriumává.

Ha a leendő magyar iskolarendszer nem válik köztársasági szelleművé – ahol a gyerekek megtapasztalhatják a mellérendelt emberi viszonyokat és a demokrácia gyakorlatát –, akkor a társadalmi szintű köztársaságunk is mindig sérülékeny marad. A demokratikus intézmények nem állnak meg önmagukban: azokat csak olyan polgárok tudják működtetni, akik már az iskolapadban megtanulták, mi a különbség az önkény és a szabad polgárok közössége között.

A szerző oktatási szakértő

–

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.