Kultúra

Ötvenmillió fonttal aukciós rekordot dönthet a római Turner-látkép

Ötvenmillió fonttal aukciós rekordot dönthet a római Turner-látkép
Joseph Mallord William Turner: Róma az Aventinusról. 1835. Olaj, vászon

Mintegy 50 millió fontért, átszámítva több mint 22 milliárd forintért kelhet el Joseph Mallord William Turner egyik legjelentősebb festménye a Sotheby’s decemberi londoni árverésén. A Róma az Aventinusról című tájkép egyszer rekordot döntött.

Csaknem kétszáz évvel megfestése után visszatért Rómába Joseph Mallord William Turner (1775–1851) egyik főműve. A brit romantikus festészet kiemelkedő alakjának Róma az Aventinusról című tájképét szeptember 29. és október 1. között a Palazzo Rondinini barokk termeiben állították ki, mielőtt december 9-én a Sotheby’s londoni árverésén kalapács alá kerülne. A festmény most először volt látható abban a városban, amelyet ábrázol.

Az 1835-ben festett, a londoni Királyi Művészeti Akadémia 1836-os kiállításán bemutatott kép a Tiberis fölé magasodó Aventinus-dombról nyíló panorámát örökíti meg. Az előtérben Róma egyik legikonikusabb és legjellegzetesebb növénye, egy hatalmas olasz ernyőfenyő áll, mögötte a folyó kanyarulata és az ókori Ponte Emilio romos hídja látható. A távolban Róma templomkupolái és nevezetes épületei bontakoznak ki a párás, aranyló fényben.

Turner kétszer járt Rómában, először 1819-ben, majd 1828–1829-ben. Második látogatása során számos vázlatot készített, amelyekből később londoni műtermében dolgozta ki a festményt. Nem egyszerűen egy meghatározott nézőpontot másolt le: több rajz megfigyeléseit egyesítette, hogy megteremtse a város sajátos, fényben feloldódó látványát.

 

Soha nem kellett restaurálni

 

A festmény Turner érett korszakának jellegzetes alkotása. A részletek egy része még pontosan felismerhető, másutt azonban az épületek körvonalai szinte beleolvadnak a levegőbe. A festőt egyre kevésbé a tárgyak pontos körülhatárolása, sokkal inkább a fény, a színek és a légköri jelenségek megjelenítése érdekelte. Késői munkásságának ez a sajátossága jelentős hatást gyakorolt a későbbi tájképfestészetre, különösen az impresszionistákra.

A kép rendkívüli állapota a művészettörténészek számára is különleges. A csaknem két évszázados festmény eredeti vásznán és eredeti keretében maradt fenn, a Sotheby’s tájékoztatása szerint sosem restaurálták. Felületén ma is megfigyelhetők Turner festőkéssel kialakított részletei, ecsetének egyes szőrszálai, sőt ujjlenyomatai is. A művész olykor ujjaival dolgozta el a festéket, az olajfestéket pedig helyenként olyan vékony, áttetsző rétegekben vitte fel, mintha akvarellel dolgozna.

A festmény provenienciája szintén figyelemre méltó. Eredetileg Hugh Andrew Johnstone Munro of Novar skót földbirtokos, műkedvelő festő és Turner barátja rendelte meg. Munro jelentős műgyűjteményt hozott létre, és később Turner hagyatékának egyik végrehajtója lett.

A képet 1878-ban, Munro gyűjteményének árverésén 5850 guineáért vásárolta meg Archibald Primrose, Rosebery ötödik grófja, aki 1894 és 1895 között Nagy-Britannia miniszterelnöke volt. A festmény feleségének, Hannah de Rothschildnak szánt nászajándék volt. A házaspár a mézesheteit is megszakította, hogy megtekinthesse az árverésre kerülő műveket.

A Róma az Aventinusról több mint 130 éven át a Rosebery család tulajdonában maradt. Ez idő alatt csak ritkán láthatta a nagyközönség, bár 1978 és 2013 között hosszú távú letétként a Skót Nemzeti Galériában őrizték.

 

Budapesten is látható volt

 

Magyar vonatkozása is van a festmény történetének: 2009. július 15. és augusztus 15. között a budapesti Szépművészeti Múzeumban rendezett Turner és Itália című kiállításon is szerepelt – ez volt Turner első magyarországi tárlata. A kiállítást korábban Ferrarában és Edinburgh-ban mutatták be.

A kép 2014 decemberében került ismét árverésre. A Sotheby’s londoni aukcióján négy licitáló versengett érte, az ár pedig jóval meghaladta a 15–20 millió fontos előzetes becslést. Végül 30,3 millió fontért kelt el, ami máig Turner aukciós rekordja. A vásárló kilétét nem hozták nyilvánosságra, a festmény azóta ugyanabban a magángyűjteményben található.

A mostani, mintegy 50 millió fontos várakozás nemcsak a mű jelentőségét, hanem ritkaságát is tükrözi. Turner legfontosabb festményeinek túlnyomó többsége közgyűjteményekben található, így az érett korszakából származó, hasonló kvalitású alkotások rendkívül ritkán kerülnek a műtárgypiacra.

A Sotheby’s a római bemutató után Londonban, Hongkongban és New Yorkban is kiállítja a festményt, mielőtt december 9-én árverésre bocsátaná.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás