Döntött a zeneipar: nem küzd tovább a mesterséges intelligenciával, inkább hasznot csinál belőle
A következő hónapok nagy kérdése nem az lesz, zene-e egy robot által generált dal, hanem az, hogy az AI techóriások és a lemezkiadók kihagyják-e a döntés egyenletéből az ágazat legfontosabb szereplőit: a művészeket.
Alig pár nap alatt több mint ezer szerző és előadó (köztük Bródy János, Lovasi András, Tóth Vera, Beck Zoltán, Visky András és Csík János) írta alá az Artisjus és az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) közös AI Manifesztóját, amely a generatív AI veszélyeire hívja fel a döntéshozók figyelmét. A szervezők a kormányt arra kérik, mihamarabbi törvényalkotással védje meg a szakmát. Véleményük szerint ugyanis attól, hogy a technológia fejlődése globális szereplők kezében van, a zeneiparra gyakorolt káros hatását nemzeti szinten képesek lehetünk szabályozni.
Haladéktalan, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos törvényalkotást akar az Artisjus és az Előadóművészi Jogvédő Iroda
A mesterséges intelligencia veszélyeire már tavaly, a Dalszerzés Éve kapcsán is több alkalommal felhívta a figyelmet az Artisjus és azóta sincs szinte olyan hónap, hogy a technológia egyre szélesebb körű használata ne okozna valamiféle botrányt a globális zenei színtéren. A Népszavának júniusban Tóth Péter Benjámin, az Artisjus Üzleti Transzformációs Főosztályának igazgatója úgy fogalmazott, azért sem tűr halasztást az AI megfelelő szabályozása, mert már most egyértelmű, hogy használata hosszú távon elkerülhetetlen. Lényegében azért, mert a technológia a zeneipari háttérmunka megkönnyítésében gyorsabb és olcsóbb megoldást kínál. Az azóta eltelt bő három hónapban már nem az kérdőjeleződik meg, szabad-e szerzői jogvédelem alatt álló zenével tanítani a technológiát, hanem az, hogy hogyan és miképp nyerhet ebből a zeneipar. Sőt, kérdésessé vált az is, hogy ki ellenőrizheti a dalok felhasználását vagy egyáltalán: kit nevezhetünk még szerzőnek.
Csepp a tengerben
Az viszont az elmúlt hónapok fejleményeit tekintve egyértelműnek tűnik, hogy a zeneipar döntött: nem próbálja felvenni a harcot a technológiával, hanem különböző szabályozásokkal megpróbálja uralni és megtalálni benne a maga hasznát. Erre azért is volt szüksége, mert a valódi, ember alkotta zene mellett érvelők figyelmeztetése ellenére tengernyi AI segítségével készült zene lepi el a zenei streaming szolgáltatókat. Júliusra például a Deezer zenei streaming szolgáltató felületére feltöltött új zenék több mint fele mesterséges intelligenciával készült. Némileg ugyanakkor árnyalja a képet az, hogy ez nem jelenti automatikusan a valódi előadó háttérbe szorítását: a szolgáltató statisztikái szerint az AI-val készült zenék az összes lejátszásnak csak a töredékét, mindössze 1-3 százalékát teszik ki. (A jelenség egyelőre inkább csak a feltörekvőknek okoz nagyobb hátrányt, hiszen a rengeteg mesterséges intelligenciával készült zene mellett még nehezebb láthatóvá válni a felületen.)
Mire gondolt a szerző?
A Spotify zenei streaming szolgáltató az egyik éllovas abban, hogy megpróbál együttműködésre törekedni a technológiával (és mellette jó színben feltüntetni magát a felhasználók és az előadók előtt is): “About the Song” nevű funkciójával, amely még tesztelés alatt áll, de már sikerült kihúznia a gyufát. A szolgáltatót Lorde bírálta a közösségi médiában, amiért a funkció téves információt terjesztett az énekesnő egyik daláról. Az “About the Song” lényege az lenne, hogy a felhasználóknak segítsen értelmezni egy adott dal mondanivalóját, vagyis lényegében azt: mire gondolt a szerző. A kétszeres Grammy-díjas énekesnőnek ugyanakkor nem kizárólag a félreértelmezéssel volt gondja, kifogásolta magát a funkció létezését is: véleménye szerint ez gátat szab a zene szabad értelmezésének. Arra kérte a szolgáltatót, hogy legalább arra adjon lehetőséget, hogy ha egy előadó úgy gondolja, akkor a saját szerzeményeinél kikapcsolhassa a funkciót. A Spotify bocsánatot kért a malőr miatt, de szokásához hűen azzal védekezett, hogy a funkció teszt fázisban van még és mindenkinek megadják a lehetőséget, hogy jelezzék, ha hibát észlelnek. Kérdés, hogy addig milyen széles körben terjed a dezinformáció egy-egy mű kapcsán. A Spotify amúgy is igyekszik mindent megtenni azért, hogy olyan képet alakítson ki magáról, teljes mértékben ura a mesterséges intelligencia használatának és védi a valódi előadókat. Gesztusként bejelentette az AI Persona jelölést: szeptember közepétől a felület megkülönbözteti a mesterségesen létrehozott előadókat a valódi zenészektől és elméletben képes ki is zárni azokat az ajánlott zenék közül.
Sőt, időközben megkísérli egy új megközelítésből még monetizálni is a jelenséget. A Spotify a független lemezkiadók és zenei jogtulajdonosok érdekeit is védő Merlin Networkkel kötött egy megállapodást augusztus 4-én, amelynek nyomán a független zenei kiadók repertoárját is bevonhatja abba a jelenleg is készülő AI-n alapuló szolgáltatásba, amelynek segítségével az előadók dalaiból a felhasználók maguk készíthetnek különböző feldolgozásokat. A látszat ellenére a szolgáltatás elméletben épp az előadókat védené: önkéntes alapon járulhatnak hozzá az előadók dalaik felhasználásához és a zenék felhasználása után jogdíjfizetési kötelezettséget vállal a Spotify. Nem mellesleg használata nem korlátlan, fizetős szolgáltatásként jelenik majd meg. (Hasonló megállapodás volt már korábban a lemezkiadó óriás a Universal Music Group (UMG) lemezkiadó óriással is.
Elásták a csatabárdot
Mindeközben a Suno – az egyik legnagyobb cég, amely a zenét generatív mesterséges intelligenciával állítja elő – mára a piacvezető lemezkiadókkal is együttműködésre törekszik (már amelyikkel sikerül). 2024-ben még a három óriás, a Universal Music Group, a Sony Music Entertainment és a Warner Music Group szerzői jogi pert indított a Suno ellen, azzal vádolva a vállalatot, hogy engedély nélkül használja fel a kiadók érdekeltségébe tartozó hanganyagokat AI-modelljeinek betanításához. A Sony Music továbbra is perli a céget, a Universal Music Group szintén, miközben annak versenytársával, az Udioval viszont már együttműködik. A Warner Music Group úgy néz ki, elásta a csatabárdot és licenc megállapodást kötött a Sunoval. Ezeknek az együttműködéseknek a lényege, hogy mindkét fél a számára előnyös módon képes legyen uralni a helyzetet: a lemezkiadók (elméletben) az előadók, valamint a jogdíjak védelmében lép fel, a Suno és az Udio pedig továbbra is folytathatja a tevékenységét, amennyiben ennek jogszerűen megfizeti az árát.
A fejlemények alapján a következő hónapok legfontosabb vitái nem a jogdíjakról és a robot által generált, valamint az ember alkotta zene szubjektív megítéléséről szólnak majd. Ha általánossá válik a mesterséges intelligencia alapú zeneszerzés, azzal leértékelődik az időigényesebb és költségesebb emberi alkotói folyamat, ugyanakkor ezzel párhuzamosan felértékelődhet az egyedi előadásmód, a valódi koncertélmény, a közönséggel kialakított kapcsolat és nem utolsó sorban: a hús-vér egyéniség. Mindezzel párhuzamosan kialakulhat kétféle piac is az AI által generált zenék piacán: az engedélyezett és bevett, AI segítségével készített daloké és a tömeges, ismeretlen előadótól származó, AI alapú zeneszerzésé, miközben a hitelesség ellenőrzése egyenesen új iparággá, szolgáltatássá válhat. A kérdés valójában az lesz, hogy a valódi előadók feje felett döntenek majd az AI techóriások a domináns lemezkiadókkal vagy a művészeknek tényleg döntő szerepük jut-e majd a folyamatokban.
Ezt is ajánljuk
David Bowie korai felvételei jelentek meg egy új kiadványon
Oscar-díjért versenyez Topolánszky Tamás Yvan új rövidfilmje
Negyvenévesen vitafórummá alakulna a Musée d’Orsay
Rajzolj egy térképet, hogy eltévedhess – Séta Immanuel Kanttal és Yoko Onóval a Ludwig Múzeumban
Németországot bírálta a könyvszakma békedíjával kitüntetett Philippe Sands











