Egyél csak, a tested úgyis közügy
A Vaj fontos és hiánypótló regény, mert olyan tabukról beszél, amelyekről még mindig meglepően keveset olvasni, mert nem árt egy könyv, amelyben egy nőnek nem kell bocsánatot kérnie azért, mert szeret enni.
Az Emmy-díjas Mackó egyik tanulsága, hogy az evésről szóló jelenetek gyakran sokkal többről szólnak magánál az ételnél. A sorozat konyhájában a gyász, a családi feszültségek és a munkahelyi hierarchia is terítékre kerül. Egyre több széri és könyv nyúl az ételekhez hasonló céllal: a főzésen és az étkezésen keresztül beszél vágyról, kapcsolatokról, társadalmi elvárásokról vagy a testünkhöz fűződő viszonyunkról. Juzuki Aszako Vaj című regénye is ilyen. A japán fogások és a vajban gazdag ételek mögött egy nő története bontakozik ki, aki lassan rájön, mennyi mindent tiltott meg magának. A könyv tehát jóval több egyszerű gasztropornónál.
Juzuki 1981-ben született Tokióban, és már korábban is kapott jelentős japán irodalmi elismeréseket: 2015-ben a Nile Perch no Joshikai című regényéért elnyerte a Yamamoto Shūgorō-díjat. A Vaj Japánban 2017-ben jelent meg, az angol fordítás azonban csak 2024-ben hozta meg számára a nemzetközi áttörést. Az angol kiadás elnyerte a Waterstones Book of the Year díját, 2025-ben pedig a British Book Awards az év debütáló regényének választotta – ez utóbbi az angol nyelvű debütálására vonatkozott.
A történet középpontjában Macsida Rika, egy tokiói hetilap újságírója áll, aki szeretne végre valami igazán nagyot dobni a szakmájában. Figyelme egy három férfi meggyilkolásával gyanúsított, előzetes letartóztatásban lévő nőre, Kadzsii Manakóra irányul. A korábban gasztrobloggerként ismert nő nemcsak az állítólagos bűncselekményei, hanem a testsúlya és a külseje miatt is a sajtó céltáblájává vált. Újságíróknak nem ad interjút. Rikának végül egy szokatlan húzással sikerül kapcsolatba lépnie vele: nem a gyilkosságokról kérdezi, hanem az egyik híres receptjéről, a marharagujáról. Ezzel veszi kezdetét a két nő különös kapcsolata.
Rika egy nagy bűnügyi sztorit akar, Kadzsii viszont következetesen eltereli a beszélgetést a gyilkosságokról: recepteket oszt meg, éttermeket ajánl, és arra biztatja az újságírónőt, hogy ne sajnálja magától az ételt. Közben olyan világnézetet képvisel, amelynek egyik legtömörebb összefoglalója talán ez a mondata: „Két dolog, amit nem bírok elviselni: a feministák és a margarin.” Kadzsii utálja a feministákat, hagyományos női szerepekről és a férfiak kiszolgálásáról beszél, miközben a saját étvágyát és vágyait különösebb szégyenérzet nélkül éli meg. Éppen ettől érdekes.
Kadzsii nem titkos feminista példakép, és a regény sem próbálja annak beállítani. Mégis van benne valami zavarba ejtő szabadság: élvezi az ételt, vagy olyan dolgokra vágyik, amelyeket a környezete nem tart helyénvalónak egy nőtől. Rika ezzel szemben dolgozó, ambiciózus nő, aki látszólag nem kér a hagyományos szerepekből, mégis folyamatosan méregeti magát. Mit evett, mennyit hízott, eleget teljesített-e, mit gondolnak róla a munkahelyén, hogyan viselkedik a párkapcsolatában. Kadzsii mellett lassan szembesül azzal, mennyi mindent ellenőriz magán akkor is, amikor senki nem kérte rá.
Van valami röhejes abban, mennyi egymásnak ellentmondó elvárásnak kell megfelelnie egy nőnek. Legyen vékony, de ne túl sovány, egyen egészségesen, de ne legyen megszállott, legyen kívánatos, de ne látszódjon rajta, hogy túl sokat foglalkozik a külsejével. Legyen ambiciózus, de ne a karrierje legyen az első; legyen önálló, de azért tudjon gondoskodni másokról. Mintha valaki olyan szabályrendszert állított volna fel, amelyben eleve lehetetlen jól teljesíteni. Juzuki ezt a dilemmát Rika barátnőjén, Reikón keresztül is megmutatja. Reiko korábban ambiciózus volt, később azonban feladta a munkáját, és a gyermekvállalás köré szervezte az életét. A két nő különböző életutat választott, mégis hasonló elvárásokkal szembesül. A regény egyik erénye, hogy nem próbálja eldönteni helyettük, melyik életforma a helyes.
Ugyanakkor éppen itt jelenik meg az egyik legnagyobb problémája: időnként úgy beszél a külső megerősítés iránti igényről, mintha az minden női életút szükségszerű velejárója lenne. Pedig ez sokkal inkább Rika személyiségéből és bizonytalanságából következik, mint valamiféle egyetemes női tapasztalatból. Nem minden nő szorong ugyanazért, és a család meg a karrier sem feltétlenül két olyan lehetőség, amelyek között mindenki szabadon választhat.
Az étel a két nő kapcsolatának legfontosabb nyelve. Juzuki részletesen ír az alapanyagokról, az elkészítésről és az ízekről: a vajjal megkent rizs, a gazdag szószok és a sütemények szinte külön szereplőkké válnak. Kadzsii számára az evés nem olyasmi, amit meg kell indokolni vagy ki kell érdemelni. Rika viszont éppen ezen keresztül kezdi felismerni, mennyire korlátozza saját magát. Az étkezés így arról is szól, ki engedheti meg magának, hogy élvezze az életet, és ki érzi úgy, hogy ezért előbb teljesítenie kell valamit.
A Vaj azonban nem hibátlan regény. A több mint négyszáz oldalas történet időnként indokolatlanul elnyúlik, Juzuki egyes gondolatokat többször is körbejár, a cselekmény pedig nem mindig halad olyan tempóban, ahogyan azt egy sorozatgyilkosság köré épített történettől várnánk. Aki feszes thrillert és folyamatos fordulatokat keres, könnyen csalódhat: a gyilkosságok helyett sokkal inkább a szereplők belső változásai kerülnek előtérbe. Rika visszaemlékezése is nehezen követhető: apja anyjával szembeni agresszióját valamiféle „impulzív szexualitással” magyarázza. Lehet ezt a gyerekkori tapasztalatok torz, utólagos értelmezéseként olvasni, de a regény nem kezd igazán semmit ezzel a veszélyes összekapcsolással. A gondolat így inkább meghökkentő marad, mintsem valóban értelmezhető.
A Vaj minden hibája ellenére fontos és hiánypótló regény, mert olyan tabukról beszél, amelyekről még mindig meglepően keveset olvasni. Egy olyan világban, ahol a Jazióhoz hasonló applikációkkal már azt is számon tartjuk, hány kalóriát ettünk meg, nem árt egy könyv, amelyben egy nőnek nem kell bocsánatot kérnie azért, mert szeret enni. Lehet, hogy ez nem különösebben radikális gondolat, de valamiért még mindig annak érződik.
Infó: Juzuki Aszako: Vaj. Kossuth Kiadó, 2026.
Ezt is ajánljuk
Kijelzők helyett valódi jelenlét: az előadók kérik vissza a közönség figyelmét
Szabadon élni és alkotni – Interjú Zoltán Mária Flóra festőművésszel
Mi történik a verssel, ha szabadjára engedjük? A performansz, amely akár terápia is lehetne
Színpadra viszik a korrupciót, az Örkény a NER születését dolgozza fel
Ők válogatják a Magyar Színházi Fesztivál produkcióit









