Balog Zoltán nem indult újra, új püspöke van a Dunamelléki Református Egyházkerületnek
Nyilas Zoltán Andrást választották a helyére.
Nyilas Zoltán András északpesti esperest választották a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé – közölte az egyházkerület a honlapján szerdán. Az új püspök Balog Zoltánt váltja tisztségében, aki 2021 óta vezette az egyházkerületet, és nem indult a választáson.
Az egyházkerület választási bizottságának közleménye szerint a püspöki tisztségre leadott 292 érvényes szavazatból 172 szavazat érkezett Nyilas Zoltán Andrásra, a másik jelöltet, Lovas Andrást 120-an támogatták szavazatukkal. A főgondnoki tisztségre Szathmáry Gergely Zoltánt választották meg.
Czibere Károly közölte, a bicskei eset miatt 2016-ban felajánlotta a lemondását, de Balog Zoltán nem fogadta el
Ezt is ajánljuk
Beer Miklós és Kiss-Rigó László 6-os kartonja is szerepel a nyilvánosságra hozott ügynökakták között
Szita Károly, alias Krakus Péter: Nem voltam ügynök
Lélegeztetőgép-botrány: Az NNI elektronikus adatokat foglalt le a Külügyminisztériumban
Beer Miklós azt állítja, nem tudott arról, hogy hálózati személyként tartják nyilván
A DÁP egyre több élethelyzetben válthatja ki a fizikai okmányokat, akár nemzetközi szinten is
Beer Miklós és Kiss-Rigó László 6-os kartonja is szerepel a nyilvánosságra hozott ügynökakták között



