A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a pártállammal együttműködők nevében bocsánatot kért
Hangsúlyozták viszont, hogy az egyházak a kommunista diktatúra kiemelt célpontjai vannak, és nem mindegy, hogy valaki ténylegesen segítette-e a rendszert, vagy semmitmondó jelentéseket írt, esetleg kínzással, zsarolással vették rá az együttműködésre.
Közleményben reagált a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) arra, hogy a ma nyilvánosságra került ügynökakták között egyházi érintettek is vannak. A testület összességében helyesli a hálózati személyek nyilvántartásának nyilvánosságra hozatalát, de fontosnak tartja, hogy ez nem karaktergyilkolási szándékkal történjen. Mint fogalmaztak: „Szent II. János Pál pápa gyakran beszélt az emlékezet megtisztításáról, a múlt sebeinek feldolgozásáról és gyógyításáról. Ebbe az irányba tett lépés lehet az ügynökakták nyilvánosságra hozatala, ha nem leegyszerűsítő megállapításokhoz vezet, és nem egyes személyek tönkretétele a célja.”
Az egyházi érintettekkel kapcsolatban a közlemény hangsúlyozta, fontos, hogy a nyilvánosságra került akták ellenére ne tévesszük szem elől az összképet. „A kommunista diktatúra kiépítése során több mint 100 papot és szerzetest öltek meg, és mintegy 2000 került börtönbe vagy kényszerlakhelyre. A szerzetesrendek nagy részének működését betiltották, körülbelül 11 500 szerzetest tettek az utcára, az egyházi alapítású közösséget, ifjúsági mozgalmakat, kulturális egyesületeket betiltották, az egyházi iskolák nagy részét államosították” – írták, hangsúlyozva, az egyházak a diktatúra kiemelt célpontjai voltak.
Az MKPK jelezte, a most nyilvánosságra hozott dokumentumokban szereplő egyházhoz tartozó személyek nevei mögött nagyon sokféle történet van. „Voltak közöttük olyanok, akik valóban együttműködtek a pártállammal, és a közösség tagjairól és másokról bizalmas információkat juttattak el a számára. Az ő nevükben kérjük az áldozatok és hozzátartozóik bocsánatát” – fogalmaztak. Hozzátették, voltak azonban olyanok is, akiket megkínoztak vagy megzsaroltak, voltak, akik engedtek ennek, de semmitmondó jelentéseket készítettek. És vannak a listában szereplő nevek között olyanok is, akiket csak megpróbáltak beszervezni, ők azonban nemet mondtak, de 6-os karton őróluk is készült – hívták fel a figyelmet, megjegyezve, hogy ráadásul az iratok egy részét megsemmisítették, így a megmaradt iratanyag nem ad teljes képet a számunkra. Azt is fontos világosan látni, hogy a kommunista múlt legfőbb bűnrészesei nem a beszervezett személyek, hanem a tartótisztek, a pártállam vezetői, a diktatúra aktív működtetői voltak – hangsúlyozta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.
„A társadalmi megbékélés, a múlt sebeinek a gyógyítása csakis az igazság mentén valósulhat meg. Senkinek a tetteiről ne alkossunk elhamarkodottan véleményt, amíg nem ismerjük a történetének minden részletét. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a múlt sebeire az igazi megoldás nem a megvetés, a bosszú vagy a gyűlölet, hanem csakis a beismerés, a megbocsátás és az irgalom” – összegzett a testület.
Beer Miklós és Kiss-Rigó László 6-os kartonja is szerepel a nyilvánosságra hozott ügynökakták között
Lapunk is írt róla, hogy a ma nyilvánosságra hozott ügynökakták közül két, katolikus egyházi vezető neve került elő: Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspöké és Beer Miklós nyugalmazott váci püspöké. Előbbi esetében a Szeged-Csanádi Egyházmegye valótlannak nevezte, hogy Kiss-Rigó László ügynöki tevékenységet végzett volna, s azt hangsúlyozták, hogy az ügynökvádak miatt a püspök korábban már jogerősen pert nyert. „A 6-os kartonon szereplő tartótiszt meghallgatására is kiterjedő bizonyítási eljárás során kiderült, hogy Kiss-Rigó László beszervezésére valóban történtek próbálkozások, azonban a történész rá vonatkozó állítása, miszerint beszervezték, nem valósult meg” – írták.
Beer Miklós Ungváry Krisztiánnak adott interjút a témában még nyáron, miután a történész hamarabb hozzáfért az iratokhoz. A nyugalmazott váci püspök azt mondta, nem tudott arról, hogy hálózati személyként tartják nyilván, bár visszaemlékezve elmondott néhány gyanús jelet, amikor megpróbálhatták megkörnyékezni a rendszer emberei. Azt ugyanakkor Ungváry Krisztián is tisztázta, hogy Beer Miklós neve alatt nincs is iktatott munkaanyag, tehát nincs jele annak, hogy ténylegesen ügynöki tevékenységet végzett volna.
Beer Miklós azt állítja, nem tudott arról, hogy hálózati személyként tartják nyilván
Ezt is ajánljuk
Lezsák Sándor: Nem ügynök voltam, hanem engem figyeltek meg
Gyertyagyújtással emlékezett Karácsony Gergely az 1956-os forradalom hőseire és áldozataira
Gyurgyák Jánost is beszervezték, de állítása szerint szabotálta az együttműködést
Nem látták a véget, még 1989-ben is próbáltak beszervezni 16 éves fiúkat III/III-as ügynöknek
Balog Zoltán nem indult újra, új püspöke van a Dunamelléki Református Egyházkerületnek









