Vörös festékkel öntötték le a kormányzati épületek falait, meggyilkolt nők fényképeit emelték a magasba, és az állami intézmények felelősségre vonását követelték szerdán Pristinában. A koszovói fővárosban több ezren tüntettek a nőkkel szembeni erőszak ellen, miután október 25-én brutálisan meggyilkolták a 49 éves Arlinda Zekajt. A tiltakozás csütörtökön is folytatódott, és más városokra is átterjedt. A megmozdulásokban különösen aktívak a fiatalok és a feminista szervezetek, amelyek szerint a tragédia az állami intézményrendszer súlyos működési zavaraira világít rá.

Az Associated Press amerikai hírügynökség beszámolója szerint a tüntetők egyik transzparense azt a költői kérdést tette fel: meg kell-e halniuk ahhoz, hogy végre komolyan vegyék őket. Más feliratok a patriarchális társadalmi berendezkedést és a hatóságok tétlenségét bírálták. A vörös festék a tiltakozók szándéka szerint azt jelképezte, hogy az államnak is felelőssége van a megelőzhető gyilkosságokért.

A felháborodást kiváltó bűncselekmény különösen megrázó, mert az áldozat előre figyelmeztette az illetékeseket az életét fenyegető veszélyre. Zekaj korábban többször bejelentést tett férje erőszakos magatartása miatt, és szüleihez költözött. Három nappal halála előtt a pejai ügyészséghez fordult, sürgős segítséget kérve. Levelében arra panaszkodott, hogy az intézmények egymásra hárítják a felelősséget, miközben ő továbbra is veszélyben van.

A férjét családon belüli erőszak miatt őrizetbe vették, az asszony azonban nem kapott megfelelő védelmet. Amikor visszatért otthonába, a gyanú szerint egykori sógora baltával megölte. A feltételezett elkövetőt később elfogták. Az eset körülményeinek tisztázása még folyamatban van, ezért azt is vizsgálni kell, pontosan mely hatóságok mulasztottak, és miként lehetett volna megakadályozni a támadást.

Amikor a védelem papíron marad

A gyilkosság nyomán rendkívüli ülést tartott a koszovói parlament, amely vizsgálóbizottságot állított fel az intézményi felelősség feltárására. Albin Kurti miniszterelnök maga is a biztonsági és igazságügyi szervek egymásra épülő mulasztásairól beszélt. A demonstrálók azonban politikai következményeket is követelnek: több tisztségviselő, köztük az igazságügyi és a belügyi tárca vezetőjének távozását sürgetik.

A Prishtina Insight helyi hírportál tudósítása szerint a bíróság korábban olyan rendelkezést hozott, amely lehetővé tette, hogy Zekaj és férje ugyanabban a háztartásban maradjon, amennyiben legalább kétméteres távolságot tartanak egymástól. Ez a megoldás a tiltakozók szemében annak bizonyítékává vált, hogy az igazságszolgáltatás olykor nincs tekintettel az erőszak áldozatainak valós kiszolgáltatottságára.

A probléma országos méretű. Az aktivisták összesítése szerint 2026-ban már nyolc nő vesztette életét családon belüli erőszakkal összefüggő emberölésekben. Augusztusban két nő meggyilkolása néhány napon belül ugyancsak utcai tiltakozást váltott ki. A tragédiák között volt egy várandós fiatal nő és egy nyolcvanéves asszony halála is. A rendszeresen ismétlődő esetek miatt a civil szervezetek a nőgyilkosságok nemzeti vészhelyzetként való kezelését követelik.

A koszovói ombudsman 2025-ről szóló, 2026 márciusában közzétett éves jelentése szerint a rendőrség 2024-ben 2547, 2025-ben pedig 2509 családon belüli erőszakkal kapcsolatos esetet regisztrált. A számok önmagukban is aggasztóak egy mintegy kétmilliós országban, de a tényleges előfordulást aligha tükrözik teljes egészében. A pszichológiai bántalmazás, a szexuális kényszerítés és a gazdasági függőségből fakadó erőszak jelentős része ugyanis rejtve marad.

A jelenség elterjedtségét érzékelteti az ENSZ Nőszervezete és az Európai Unió támogatásával készült koszovói nemi egyenlőségi országjelentés is. A dokumentumban ismertetett felmérések alapján a nők 54 százaléka tapasztalt 15 éves kora óta lelki, fizikai vagy szexuális erőszakot intim partnerétől. Ez az arány jelzi, hogy a hatóságok előtt megjelenő ügyek csupán a probléma látható részét jelentik.

A hallgatás társadalmi ára

A koszovói nők helyzetét a hagyományos családi szerepek, a gazdasági egyenlőtlenségek és a társadalmi elvárások együttesen alakítják. A vidéki közösségekben különösen erős lehet a család jó hírnevének megőrzésére irányuló nyomás. Az erőszakot elszenvedő nő sokszor attól tart, hogy környezete őt hibáztatja, vagy elveszíti gyermekei, rokonai támogatását. A kilépést az is nehezítheti, ha nincs saját jövedelme, lakása vagy olyan családi kapcsolatrendszere, amely segítséget nyújthatna.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet koszovói missziójának bírósági eljárásokat vizsgáló jelentése szerint a bántalmazást elszenvedő nők nagy többsége még a legsúlyosabb esetek után sem fordul megfelelő segítő szolgálatokhoz. A felmérésben a jelenlegi partnerük által elkövetett legsúlyosabb erőszakos cselekményt a nők mindössze két százaléka jelentette a rendőrségnek. A hallgatás okai között a szégyen, a megtorlástól való félelem, az anyagi kiszolgáltatottság és az intézményekkel szembeni bizalmatlanság egyaránt szerepel.

Koszovó az elmúlt években jelentősen szigorította a jogszabályait. A parlament 2020-ban alkotmányos szintre emelte az Isztambuli Egyezmény rendelkezéseit, 2023-ban pedig átfogó törvényt fogadott el a családon belüli és a nemi alapú erőszak megelőzésére. A jogrend lehetővé teszi távoltartási és sürgős védelmi intézkedések elrendelését, a súlyos bűncselekményekért pedig életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható.

A szabályozás és a mindennapi gyakorlat között azonban jelentős szakadék húzódik. A rendőrségnek, az ügyészségnek, a bíróságoknak és a szociális intézményeknek összehangoltan kellene fellépniük, a rendszer viszont sokszor éppen ott bizonyul lassúnak, ahol az időnek életmentő jelentősége van. A védelmi határozatok betartásának ellenőrzése, az áldozatok biztonságos elhelyezése és a fenyegetések komolyan vétele egyaránt meghatározhatja, hogy egy bejelentés valódi segítséghez vezet-e.

A civil szervezetek ezért a felelősök számonkérésén túl szociális bérlakásokat, megfelelően finanszírozott menedékházakat, az áldozatsegítő intézmények megerősítését és az oktatás átalakítását sürgetik. A fiatal tüntetők számára különösen fontos, hogy az iskolákban is foglalkozzanak a nemek közötti egyenlőséggel, az erőszakmentes párkapcsolatokkal és a férfiuralomra épülő társadalmi minták következményeivel.

A koszovói tiltakozások a fiatalabb balkáni nemzedék egyre határozottabb közéleti fellépésébe is illeszkednek, bár követeléseik országonként eltérnek. Pristinában most az a felismerés mozgósítja a résztvevőket, hogy egy nő biztonsága nem függhet attól, melyik hivatalhoz fordul segítségért, és hogy panaszát az illetékesek mennyire veszik komolyan. Arlinda Zekaj halála után a következő nagy próbatétel az lesz, képes-e az állam valóban működő védelmet nyújtani azoknak, akik még megmenthetők.