Kultúra

Másfél év múltán sem csitulnak a kedélyek a Kolibri Színházban

Vizsgálatot követelnek a budapesti Kolibri Színház dolgozói, retorziótól tartva névtelenségbe burkolózva. Az intézmény vezetése érthetetlenül áll a vádak előtt és közölte, már folyik egy vizsgálat a teátrumban és elmondásuk szerint együttműködnek az illetékes minisztériummal.

Másfél év múltán sem csitulnak a kedélyek a Kolibri Színházban
Fotó: T.A. / Népszava-archív

„Mi, a Kolibri Színház munkavállalóinak közössége az utóbbi hónapokban többször is jelzéseket küldtünk a hivatalos csatornákon: a fenntartó minisztérium és a tulajdonos főváros felé is felvetettük a problémáinkat, azonban azokra érdemi válaszokat ezidáig nem kaptunk. Nem maradt más lehetőségünk, most a nyilvánosságot kérjük: segítsetek megmenteni Budapest gyermekszínházát! Az elmúlt másfél évben olyan körülmények között dolgozunk a Kolibriben, amelyet szakmailag és emberileg is rendkívül nehezen élünk meg” – osztotta meg Szendy Szilvia privát oldalán a közösségi médiában a névtelen tiltakozók bejegyzését csütörtökön. A színésznő tolmácsolta a tiltakozók követeléseit, többek között azt is, hogy a vizsgálat idejére függesszék fel Zalán Jánost vezetői posztjáról.

 

A tiltakozók félnek a munkahelyi retorziótól

 

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Zalán János kinevezése óriási visszhangot kapott nemcsak a színház iránt érdeklődők között, hanem a közéletben is 2025 első felében. A Pesti Magyar Színház korábbi vezetőjét a társulat tiltakozása ellenére nevezték ki a gyermek- és ifjúsági színház élére, a Magyar Színházi Társaság azonnali magyarázatot várt Hankó Balázs egykori kultúráért és innovációért felelős minisztertől, majd nyílt levélben kérte Karácsony Gergely főpolgármestert a helyzet orvoslására. (A teátrum alapítója, Novák János és a társulati tagok többségével együtt Vidovszky György főrendező pályázatát támogatta: 51 ember, a stáb 88 százaléka Vidovszkyra szavazott, Zalán egy voksot kapott.) A Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaság viszont üdvözölte a döntést. A Pesti Magyar Színház ellen mindeközben egy hatósági vizsgálat is folyt a Zalán vezetése alatt tapasztalt szabálytalan működés miatt. 2025 márciusában, az új igazgató munkába állásával tömegesen mondtak fel a Kolibri Színház munkavállalói közül.

Az esetet a most tiltakozók is felidézik a Szendy Szilvia által közzétett bejegyzésben, megjegyezve, hogy Zalán Jánost Hankó Balázs nevezte ki, és a fluktuáció a mai napig óriási az intézményben. A bejegyzés szerint a színházban „dúl a nepotizmus”, többek között a vezetésben ülő rokonai igyekeznek megbontani a társulat egységét, ráadásul megfigyelés alatt is tartják az ott dolgozókat és a hűség kifizetődőbb, mint a szakmai nívó.

„A kialakított besúgóhálózat miatt rendkívül rossz hangulatban telnek a napjaink. E kiszámíthatatlanságban és bizalomvesztésben alkotni nap mint nap, tiszta szívvel a gyerekközönség elé állni rendkívül megterhelő fizikailag és lelkileg egyaránt. Elfáradtunk. A gyárrá duzzasztott működésben aránytalanul leterhelt vagy éppen “büntetésből” mellőzött kollégák valódi koncepció nélkül kénytelenek dolgozni. Nem készülnek a gyerekek korosztályos igényeire érzékenyen reagáló előadások. Végtelenül felháborít minket a gyerekközönség profitorientált lenézése. Gyerekeknek színházat csinálni öröm és izgalom, de felelősség is” – fogalmaznak, bejegyzésüket pedig azzal zárják, hogy várják az intézmény mihamarabbi átvizsgálását. A tiltakozók névtelenek maradnak, mondván, félnek a munkahelyi retorziótól.

 

A sajtóosztály érthetetlennek tartja a kialakult helyzetet

 

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a nyilvánosságban egyelőre nem reagált a fejleményekre, ahogyan Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár sem. Horváth Péter, a Kolibri Színház dramaturgja viszont egy, a közösségi médiában közzétett nyilvános bejegyzésben vonja kétségbe a tiltakozók vádjait.

„A Kolibri művészi célkitűzései nem változtak. Minden munkatársunk igyekszik tudásának és tehetségének legjavát adni. Egy másfél éve újjáalakult színház művészi eredményességét nem lehet ilyen rövid idő alatt valósan értékelni. A drukkerek és ellendrukkerek egyaránt azzal tennék legtöbbet a Kolibri-ügyért, ha előadásainkról szakértő kritikát írnának, mondanának. Rendező-dramaturgként nem ismerem személyesen társulatunk minden tagját. De nehezen tudom elképzelni bármelyikükről, hogy ne lennének képesek hangot adni a saját véleményüknek, kritikájuknak, hanem névtelenségbe burkolódzva más színház tagját kérnék fel egy drámai segélykiáltásra. Ennél mindenképpen bátrabbak és egyenesebbek vagyunk.”

Az Index megkeresésére a Kolibri Színház sajtóosztálya úgy reagált, érthetetlen számukra a kialakult helyzet, „mert a közleményben megfogalmazott állítások és az intézmény elmúlt másfél évének dokumentálható működési eredményei között jelentős ellentmondást látunk” – fogalmaztak, elutasítva azokat a vádakat, amely szerint az intézmény „visszafejlődne”. Hozzátették, jelenleg is folyik vizsgálat a színház működésével kapcsolatban, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériumtól, valamint a fővárosi önkormányzattól is kaptak kérdéseket, amelyekre válaszoltak is. Ezért sem érti a vezetés, miért van arra szükség, hogy a vizsgálat lezárása előtt a nyilvánosságban próbálnak nyomást gyakorolni az intézményre.

„Arra kell számítaniuk a hazai színházaknak, hogy a működésükkel kapcsolatos, névtelenül megfogalmazott, még ki nem vizsgált állításokat más intézmények munkatársainak bevonásával terjesztik a nyilvánosságban?” – tették fel a kérdést, osztva Horváth Péter véleményét.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás