Osztrák kézbe kerülhet a Mészáros Lőrinc-féle V-Híd, napokon belül bejelenthetik a megállapodást
A PORR lehet a vevő, de egyelőre nem tudni, hogy a teljes vállalatot vagy csak annak eszközeit és dolgozóit venné-e át.
Megállapodás születhetett a V-Híd Építő Zrt. eladásáról Mészáros Lőrinc és az osztrák PORR építőipari vállalat között – írja több forrására hivatkozva a 444.
Az üzletet akár napokon belül bejelenthetik, részletei azonban még nem ismertek. A lap értesüléseit forrásai megerősítették, de továbbra is kérdéses, hogy a társaság tulajdonjogát ruházzák át, vagy valamennyi eszközét és munkavállalóját veszi át a vevő.
Az osztrák vállalat a megkeresésre azt közölte, hogy vizsgálja a magyarországi együttműködési lehetőségeket, köztük a V-Híddal kapcsolatosakat, de további tájékoztatást még korainak tart. A PORR Bau GmbH szeptember 21-én PORR Kft. néven új magyarországi társaságot alapított, amelynek fő tevékenysége a vasútépítés. A Mészáros Csoport egyelőre nem válaszolt az adásvétellel kapcsolatos kérdésekre. A V-Híd 2018 óta 600 milliárd forintos bevételt ért el, és 142 milliárd forintot vettek ki belőle osztalékként. A Forbes 2025-ben 155,4 milliárd forintra becsülte a vállalat értékét, a cégnyilvántartásban pedig 225 milliárd forintos eszközállomány szerepel. Az esetleges vételár nem ismert.
Az értékesítés körülményeit a közelmúlt közbeszerzési döntései is érinthetik. A közlekedési és beruházási miniszter múlt heti tájékoztatása alapján a V-Hidat kizárták azokból a folyamatban lévő vasúti projektekből, amelyek előkészítésében a Kontúr Csoport Kft. részt vett. Vitézy Dávid közlése szerint a Déli Körvasút második ütemének közbeszerzésénél történt jogsértő összejátszás miatt az Európai Bizottság több mint 350 milliárd forintnyi uniós támogatás megvonásáról értesítette a kormányt. Ezért az is kérdéses, hogy egy esetleges eladás során az új tulajdonos milyen formában tud munkákhoz jutni. A Világgazdaság ugyanakkor már a PORR-t is megnevezte a Déli Körvasút lehetséges kivitelezői között.
Közbeszerzési csalás miatt leáll a Déli körvasút kivitelezése – Mészáros Lőrincet és társait eltiltják minden további vasúti projekttől
Mint arról korábban beszámoltunk, a V-Híd Építő Zrt. az Orbán-kormányok idején az állami vasútépítések egyik legnagyobb kedvezményezettje volt. A Transparency International Magyarország összesítése szerint 2021 és 2023 között 461 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert el, ebből 300 milliárdot a Ferencváros és Kelenföld közötti vasútfejlesztés tett ki. A Déli Körvasút kivitelezési pályázatának lezárása után a társaság felvásárolta a Kontúr Csoport Kft.-t, amely korábban az állami megrendelő számára készített költségbecslést. Az Európai Számvevőszék vizsgálata szerint a V-Híd a nem nyilvános előkészítő adatok ismeretével jogtalan versenyelőnyhöz jutott.
A beruházás leállításával kapcsolatban Vitézy Dávid az állami előlegből 57,1 milliárd forint visszafizetését követelte az el nem végzett munkák miatt. A 101 milliárdos előleghez az állami Magyar Fejlesztési Bank biztosított garanciát. A miniszter büntetőfeljelentést és versenyhivatali eljárás kezdeményezését jelentette be, a kivitelezés folytatásához pedig új közbeszerzést tartott szükségesnek. A cégnél korábban az alvállalkozói kifizetések is gondot okoztak, 2025 júliusában pedig távozott a vállalat vezérigazgatója, Sárváry István.
Vitézy Dávid bejelentette, hogy büntetőfeljelentést tesznek a Déli körvasút ügyében, a Mészáros-cégnek is szóltak, hogy vége
Ezt is ajánljuk
Német szakembereket reptet Debrecenbe a BMW – Nyilatkozott lapunknak a vállalat
Matolcsy György: Nem tűnt el a 266,5 milliárd forintos MNB-alapítványi vagyon
Indul az őszi szezon, így lehet a devizaváltással spórolni
A nap, amikor az olajból geopolitikai nehézfegyver lett – 53 éve robbant ki az olajválság
Rekordévre készül a Wizz Air, miközben egyre több légitársaság kerül bajba Európában











