Legkevesebb 130 millió forintot adott a Mészáros-féle V-Híd két Lévai Anikóhoz köthető szervezetnek
A cég támogatta még a Novák Katalin kezdeményezésére létrejött egyesületet, valamint a felcsúti futballakadémiát működtető alapítványt is.
Legalább 130 millió forint támogatást kapott 2023-ban és 2025-ben a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló V-Hídtól két olyan civil szervezet, amelyet korábban Lévai Anikóhoz, Orbán Viktor volt miniszterelnök feleségéhez kapcsoltak – írja a Telexen megjelent cikkében a Direkt36 a vasútépítő vállalat belső dokumentumai alapján.
A Média a Családért Alapítvány 2023 óta közel 70 millió forintot kapott a cégtől, ebből 30 milliót 2025-ben. A szervezet újságíróknak adományozott díjának fővédnöke Lévai Anikó, aki több díjátadón is felszólalt. Az alapítvány ügyvezetője megerősítette a támogatás tényét. Fodor Krisztina ugyanakkor közölte, hogy Lévai Anikó nem kuratóriumi tag, és sem formális, sem informális munkakapcsolata nincs az alapítvánnyal. A kolozsvári Carola Egyesület 2023-ban és 2025-ben összesen 65 millió forintot kapott a V-Hídtól. A szervezet tagadta, hogy Lévai Anikó az alapítói vagy tagjai közé tartozott volna, és munkakapcsolatot sem tart fenn vele. Korábbi tudósítások szerint azonban Lévai Anikó közreműködött Szilvássy Carola síremlékének felújításában, 2015-ben részt vett annak avatásán, 2022-ben pedig az egyesület dokumentumfilmjének bemutatóján.
A Direkt36 által megszerzett iratok más támogatásokat is feltártak. A V-Híd 2020-ban 20 millió forintot adott a Novák Katalin kezdeményezésére létrejött Nők Magyarországért Klub Egyesületnek, 2022-ben pedig közel 32 milliót a dr. Cser-Palkovics András Csapata a Városért Egyesületnek. Utóbbi megszervezte a Fidesz országos kampányzáróját. A felcsúti futballakadémiát működtető alapítvány 2022-ben 500 millió forint vissza nem térítendő adományhoz jutott a cégtől. A V-Híd az eszéki futballklubnak több mint 17 millió eurót biztosított, részben szponzorációs szerződéseken keresztül.
Vitézy Dávid bejelentette, hogy büntetőfeljelentést tesznek a Déli körvasút ügyében, a Mészáros-cégnek is szóltak, hogy vége
A G7 korábbi összesítése szerint a vasútépítő vállalat kilenc év alatt mintegy 21 milliárd forintot fordított támogatásokra. A V-Híd és Lévai Anikó nem reagált a Direkt36 kérdéseire.
Mint arról korábban beszámoltunk, V-Híd Építő Zrt. az Orbán-kormányok idején a legnagyobb állami vasútépítési megbízások egyik fő kedvezményezettje volt. A Transparency International Magyarország összesítése alapján a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó társaság 2021 és 2023 között 461 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert el, ebből 300 milliárdot a Ferencváros és Kelenföld közötti vasúti beruházás tett ki. A vállalat 2024-es, 184,5 milliárd forintos, közpénzes építési munkákból származó bevétele mellett 39 milliárd forint nyereséget ért el. 2024-ben kilenc munkatárs négynapos franciaországi csapatépítésére bruttó 62 millió forintot költöttek, a vállalat külföldi utazási kiadásai pedig több év alatt meghaladták az egymilliárd forintot. A dokumentumok dubaji és tádzsikisztáni utakról, valamint cannes-i jachtbérlésről is beszámoltak. A V-Híd a kérdésekre nem adott érdemi választ, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy magánvállalat, és a kért adatokat üzleti titoknak tekinti.
Ezt is ajánljuk
Lélegzethez juthat Európa a dízelpiacon, Magyarország is nyerhet a készletek megnyitásán
Beindult a lakásárak csökkenése, de még mindig brutális az éves drágulás
Brutálisan magas a banki csalások száma, a vállalkozásokra is hajtanak a bűnözők
Kettészakítja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia, csak vergődnek a lemaradók
Parragh László szerint az állami támogatás feltétele az volt, hogy az MKIK Balásy Gyula cégeivel kössön kommunikációs szerződést











