Élesedő viszály: visszafordítanák Rogán Antal átkát
A kerületek megcsapolásán keresztül vezet az út Budapest pénzügyi stabilitásának megteremtéséhez. A fővárosi önkormányzat és a Magyar-kormány érdekei összeérnek.
A fővárosi parkolási rendszer átalakítása csupán egyik eleme annak az önkormányzati szabályozási rendszernek, amelyet Rogán Antal – akkor még V. kerületi polgármester – hathatós lobbizásának következményeként alkotott meg az Országgyűlés, nem is titkolva, hogy a Fidesz politikai és gazdasági érdekét szolgálja. Nem véletlen, hogy Karácsony Gergely ezt egyszerűen csak a „Rogán átka” kifejezéssel illeti.
Az akkor alkotott szabályozók a főpolgármester szerint ma már tarthatatlanul szűk mederbe terelik a főváros és a kerületek viszonyát, finanszírozását, ezért ezeket mielőbb fel kell számolni. A főváros nyakára növő „kerületi kiskirályságok” régóta vita tárgyát képezik szakmai körökben. Karácsony Gergely ebbéli szándékában erős támogatóra talált Magyar Péter kormányában, különös tekintettel a kabineten belül is jelentős szerepet játszó Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterre, aki már fővárosi képviselőként is az egységesítés, a kerületek hatásköreinek szűkítése, illetve a fővárosi kompetenciák erősítése mellett érvelt.
A kormány támogatása nem csupán az elvekről szól. Kénytelen-kelletlenül ugyan, de azt már Magyar Péter kabinetje is elismerte, hogy a főváros nem véreztethető tovább, a csődárnyék valós, a normál működési rend visszaállításához további forrásokra lenne szükség. Csakhogy a kormány is szűkében van az Orbán-éra által hagyott költségvetési romok miatt, így a kampányígéretek teljesítése fékezett habzással folyik. Ezek közt van például a Tisza-program azon pontja, amely szerint a „korábban elvett hatásköröket, forrásokat és feladatokat visszaadjuk a településeknek” vagy éppen az a vállalás, miszerint „felülvizsgáljuk a helyi adók és az átengedett központi adók körét”.
Azt viszont a Tisza már a kampányban sem ígérte meg, hogy kivezetik a szolidaritási hozzájárulást, csak azt, hogy átalakítják, csökkentik a mértékét és a befizetési kötelezettségeket a valós helyi adottságokhoz igazítják. Egyelőre erről is keveset hallani. Magyar Péter kormányfő a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) első ülésén az erre vonatkozó kérdést azzal ütötte el, hogy majd kiderül a jövő évi költségvetési törvény-tervezetből. Meg nem erősített hírek azonban legfeljebb 10 százalékos csökkentésről szólnak, ami a főváros esetében továbbra is 87 milliárd körüli sarc lenne, miközben az állami normatívák érdemi emeléséről nincs információ.
Ez klasszikus „róka fogta csuka” helyzet. A kormánynak szüksége van a szolidaritási hozzájárulásból származó bevételre a költségvetési egyensúly fenntartásához, márpedig a legnagyobb befizető messze a főváros. Másik oldalról: a főváros sem tud ennyit fizetni, ha nincsenek plusz bevételei. (Lényegében ennek beismerése a most megkötött 120 milliárdos Magyar-Karácsony paktum.) Máshonnan kell elvenni. Például a kerületektől, amelyek Magyar Péter szerint gazdagok, esetenként sok milliárdos megtakarításuk van, így illő volna, ha kisegítenék a bajba jutott fővárost. Csakhogy ezt aligha teszik meg önként. Kicsit „noszogatni” kell őket. S ezen a ponton találkozik a főpolgármester által emlegetett „Rogán-átok” és a kormányzati érdek.
Magyar Péter: Egyszeri 120 milliárd forintos állami támogatást kap Budapest, ismét megkezdi működését a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa
Az első lépés a nagy visszhangot vert parkolás-egységesítés, amelynek farvizén a fővárosi önkormányzathoz csatornázzák át az ebből származó bevételt. Az üzemeltetési költségek levonása után az első évben – fővárosi számítások szerint – 10 milliárd, később 20 milliárd maradhat, amit az utak felújítására költhetnének. Ez jó az utaknak és az autósoknak, de keveset javít a főváros pénzügyi helyzetén, különös tekintettel arra, hogy az idén alig egymilliárdot költöttek erre.
A rogáni átkok közé tartozik az idegenforgalmi adó. 2011 októberében Rogán Antal (akkoriban V. kerületi polgármester) jelentette be azt a megállapodást, miszerint egységesítették az idegenforgalmi adó (IFA) kivetését Budapesten: a rendszer alapjává egy egységes, 4 százalékos adómértéket tettek, amelyből 1 százalékot egy közös marketingalapba irányítottak. A lényeg azonban az volt, hogy a főváros csak ott szedheti be a szálláshelyek tulajdonosai által fizetett adót, ahol a kerület ezt a jogot átengedi neki. A kerületek többsége természetesen rögtön magára vállalta a beszedést. A javaslat nyilván azoknak a belső kerületeknek kedvezett, ahol több szálloda, (azóta) airbnb van, egyebek mások mellett ilyen a Belváros is. A főváros az első évben 2,5 milliárd forint bevételtől esett el. Tarlós István akkori főpolgármester tajtékzott: „az Országgyűlés hibájából, a miniszterelnök tudta nélkül az utolsó fővárosi helyi adó, az idegenforgalmi adó kivetésének jogát is elvették a fővárostól”. Idén írd és mondd, 2,9 millió forint az ebből származó bevétel, amelyből a fővárosnak 1,6 millió jutott, a három maradó kerületnek – XVII., XVIII. és a XXI. – összesen 1,3 millió forint, miközben a frekventált, saját jogon adóztató belső kerületek egyenként 1-2 milliárd forintot szednek be ebből évente.
Az idegenforgalmi adó átcsatornázása tehát további milliárdokat hozhatna a fővárosi kasszába. Karácsony Gergely 30 milliárdra becsülte a kerületek ebből származó bevételét. Úgy vélte, ehhez is hozzá kell nyúlni, mert az nem járja, hogy a fővárostól elvették az idegenforgalmiadó-bevételeket, miközben a fővárosi önkormányzat látja el a turisztikai feladatokat Budapesten. Pontosabban: a forráshiány miatt „nem tudja ellátni, ami miatt egy társadalmi katasztrófa kezd kialakulni”. A fővárosnak jelenleg nincs eszköze arra, hogy a lakói és a turizmus konfliktusába beavatkozzon szabályozással és forrásokkal. A főpolgármester a Telexnek azt mondta, hogy együttműködést kér a kerületektől egy olyan struktúra kialakításához, amelyben „a város visszakapja azt a potenciálját, hogy tudja a turizmus szabályozni”. Mint mondta, ebben is szeretnének partnerséget kialakítani a kormánnyal.
Karácsony Gergely kinyitná a forrásmegosztás kérdését
Vélhetőleg a Tisza is partner lesz ebben. Vitézy Dávid korábban – még fővárosi képviselőként – azt mondta a Népszavának, hogy visszaadná a fővárosnak a Rogán Antal belvárosi polgármestersége idején a kerületekhez terelt idegenforgalmi adót. Parlamenti döntés kell ehhez, de indokoltnak tartotta a változtatást. Azzal érvelt, hogy Budapest iránt megsokszorozódott a turisztikai kereslet, így Barcelona és Párizs mintájára itt is lenne lehetőség az idegenforgalmi adó emelésére. Ez a pénz azonban jelenleg a szállás címe alapján a kerületekhez folyik be, holott a turistáknak nyújtott szolgáltatások zömét, így a közlekedést, a köztisztaságot, a fürdőket, a főváros biztosítja. Ezenfelül minden éttermi fogyasztásból, hotelszámlából 4 százalék befolyik a Magyar Turisztikai Ügynökség kasszájába. A főváros ebből sem kap semmit. Ezt nonszensznek tartotta.
Még ennél is nagyobb torta a forrásmegosztásé. Karácsony Gergely szerint ezt a kérdést is ki kell nyitni. A helyi iparűzési adóból származó bevétel tervezett összege 2026-ban 590 milliárd forint, az ehhez kapcsolódó késedelmi pótlékból, illetve bírságból származó bevétel tervszáma 1,7 milliárd forint. Ezen a főváros és a kerületek osztozkodnak. Egykoron, még a Demszky-korszakban ez minden évben viharos vitákba torkollott, mígnem 2006-ban a második Gyurcsány-kormány idején a Parlament törvényben szabályozta a fővárosi és a kerületi önkormányzatokat megillető bevétel megosztását.
A jogszabályt azóta többször is módosították, 2019-ben a Karácsony Gergely győzelmét hozó önkormányzati választások után nem sokkal a fideszes többségű Országgyűlés arra kötelezte a fővárost, hogy a forrásmegosztás után megkapott összegből elsősorban a közösségi közlekedés működését biztosítsa, minden másra csak ezt követően költhet. A megkötés nem új – csupán szigorodott –, hiszen 2016-ban hasonló pántlikát kötöttek a forrásmegosztás arányának megváltozásával a fővárosnak jutó plusz bevételre. Az eredeti 51 százalékról előbb 52,5 százalékra, majd 2017-től 54 százalékra nőtt a főváros részesedése, míg a kerületeké 46 százalékra csökkent.
Cserébe az Orbán-kormány három lépésben megfelezte a fővárosi közösségi közlekedés állami támogatását. Az éves normatíva (!) 24 milliárdról 12 milliárdra csökkent. Demszky Gábor idején még 32 milliárd volt. Eközben a közlekedés költségigénye ütemesen emelkedik, az idén már 204 milliárdot terveztek be erre, de több lesz a végszámla. Jövőre Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatójának becslése szerint 230 milliárd fölé emelkedik a forrásigény. (A félig államosított Budapesti Közlekedési Központ, vagyis a BKK jelen állás szerint 340 milliárdot kap majd az agglomerációra kiterjesztett feladatainak ellátására.
A fővárosi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek közül kétségtelenül az iparűzési adóból (ipa) származó a legnagyobb. Ebből a fővárosnak idén tervezetten 318,6 milliárd jut, míg a 23 kerület 271, 6 milliárdon osztozkodhat. A legtöbbet – 19 milliárd forint felett – a III., a XI. és a XIV. kerület kapja, míg az I. kerületnek 4,2 milliárd, az V. és a XXIII. kerületnek 3,8 milliárd jut.
Egyenlőtlen a kerületek közötti belső elosztási arány is
A Fővárosi Közgyűlésben régóta vita tárgya a kerületeknek jutó pénz szétosztása. Tóth József XIII. kerületi polgármester az évek során többször is igazságtalannak nevezte a jelenlegi rendszert, mondván, a kerületekre jutó hányad nem fedezi az önkormányzatok által nyújtandó szolgáltatások valós költségeit, ráadásul egyenlőtlen a kerületek közötti belső elosztási arány is, mert nem tükrözi a lakosságszámot. Most épp erre hivatkozva venné elő a forrásmegosztás ügyét Karácsony Gergely. Úgy véli, hogy a jelenlegi egy „végtelenül torz rendszer, és vannak kerületek, amelyek ennek nagyon brutálisan kárvallottjai”, a külső kerületeknek jelentősen nőtt a népességük, míg a belső kerületeké csökkent vagy stagnált, ugyanakkor a szétosztás elve nem változott.
Karácsony szerint kezelni kell a jelenlegi „mély társadalmi összeomlást” is, amire az 1996-ban életre hívott Fővárosi Szolidaritási Alapot tartja a legalkalmasabbnak, amely a Budapesten megjelenő szociális válságkezeléshez biztosított forrásokat, ám ezt Tarlós István megszüntette. Karácsonyék ismét bevezették, de a befizetés önkéntes. Csupán két kerület, a VI. és a VIII. szállt bele tíz-tízmillióval, a főváros pedig 300 milliót tett bele, így ennyi áll rendelkezésre különféle drogprevenciós, hajléktalanellátó, illetve lakhatási programokra.
Pikó András nem akar tovább falazni a fővárosnak
Érdemi beavatkozásokra ez édeskevés, ezért a főpolgármester azt javasolja, hogy emeljék meg az alap keretét az iparűzési adó egy százalékára, méghozzá úgy, hogy azt a kerületek és a főváros közösen „dobják össze”. Így lenne egy mintegy évi 5-6 milliárd forint arra, hogy „szembenézzünk azzal az egészen elképesztő társadalmi drámával, ami ma Budapest utcáin van” – véli Karácsony Gergely.
A forrásmegosztás ügyének megnyitása a fővárosi önkormányzati finanszírozás afféle Pandora szelencéje. Különféle okokra hivatkozva minden kerület – érthető módon – a legnagyobb szeletet hasítaná ki a közös tortából. A Demszky-korszak egykoron éles vitái az ennek nyomán támadó csörtéhez képest civódásokká törpülhetnek.
Az FKT-ülésen elhangzottak arra utalnak, hogy Magyar Péter nem feltétlen híve a kétszintű fővárosi önkormányzatiságnak, nem áll távol tőle a kerületi jogkörök és az ehhez kapcsolódó finanszírozás megnyirbálásának gondolata, főként úgy, hogy ezzel a fővárosi finanszírozási helyzeten is javíthat anélkül, hogy terhelné a központi költségvetést.
A forrásmegosztás különös jelentősége az, hogy az iparűzési adó adja a fővárosi önkormányzat bevételének legnagyobb hányadát. Bár ezenfelül is van bevétele a különféle bérleti díjakból, idősotthoni befizetésekből, cégek osztalékából, illetve az ingatlanok bérbeadásából, de ezek eltörpülnek az ipa-bevétel mellett. Új adót a főváros a jelenlegi szabályozás szerint nem vethet ki. Az önkormányzatok nagyon bíztak abban, hogy a gépjárműadó ismét hozzájuk fut majd be, de egyelőre erről nincs szó, a Tisza programjában sem szerepelt. (2021 óta a teljes összeg a központi költségvetés bevétele.) Nem kis pénz. Az idén összesen 108 milliárd forint bevételt terveztek be a központi költségvetésbe ezen a soron.
Visszatérve a kiindulóponthoz: a kormánynak kevés eszköze maradt a fővárosi önkormányzat bevételeinek növelésére, ami elengedhetetlennek látszik a fenntartható működéshez. Ha sem a szolidaritási hozzájárulás mértékét nem csökkentik jelentősen, sem a gépjárműadó nem kerül vissza, ahogy a feladatok ellátására adott normatívák sem emelkednek kiugróan, akkor marad az újraelosztás. A vidéki önkormányzatoktól aligha csatornáznak át forrásokat Budapestre, vagyis nem marad más, mint a kerületek megcsapolása.
Eltűnik a mikuláscsomag az autókról
Ezt is ajánljuk
Himalájai tahrok és engedély nélkül tartott amerikai bölények is gazdagítják a hatvanpusztai szafarit, az összes egzotikus állatot nem is tudták felkutatni
Bóna Szabolcs: 3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a sertéstartók
Karácsony Gergely: Fejlesztési dömping indul Budapesten, kezeljük a szociális válságot és a közbiztonsági problémákat
Bombafenyegetést kapott egy budapesti iskola
Túlárazás gyanúja miatt szerződést bont a HM az ingatlanüzemeltetést végző NER-es konzorciummal











