Pikó András nem akar tovább falazni a fővárosnak
Józsefváros polgármestere szerint mindenekelőtt a bizalmi válságot kellene kezelni.
„Karácsony Gergely főpolgármester nem tudott plusz forrást szerezni Budapestnek, ezért úgy tesz, mintha a változatlan fővárosi torta újraosztásával orvosolhatná a főváros bajait. Előre szólok: nem fog sikerülni” – írja a Facebookon Pikó András, Józsefváros polgármestere. „Nem fog sikerülni, mert a főváros egységes egész, és a működését a kerületi és a fővárosi szint együttműködése határozza meg. Ezt a rendszert joggal és okkal érheti kritika, lehet, hogy változtatni kell rajta, de ez úgy nem fog menni, hogy a főváros különalkut köt a kormánnyal, a kerületi feladatellátástól vonva el jelentős forrásokat. A kerületek szolgáltatásai drasztikusan csökkennek, de a fővárosé sem fog javulni” – áll a bejegyzésben, amely szerint a jelenlegi állapotában a fővárosnál nincs jó helyen a kerületek pénze.
„Évek óta ’falazunk’ a Karácsony Gergely vezette fővárosnak, és elvégezzük azokat a munkákat, amelyeket a főváros nem képes elvégezni, és amik szükségesek a város működéséhez – ezek köztisztasági, szociális és részben rendfenntartási feladatok. Tesszük emberi és politikai szolidaritásból, de jól felfogott érdekből is: a kerületi polgároknak nem lehet azt mondani, hogy azért áll bokáig a szemét a Népszínház utcában, mert a főváros nem képes naponta takarítani – valakinek el kell végezni a munkát. Mi végezzük el, ahogy tudjuk, mert jelenleg sincs rá elég pénzünk” – írja.
Pikó szerint az egységes fővárosi parkolás kialakításával kapcsolatban is lehetnek jogos kételyek – a főváros saját rendszere veszteséges, és alapelemei nem működnek –, de alig van már más olyan közszolgáltatás, amit érdemes lenne elvinni a kerületektől. Elsősorban azért, mert nincs ezeken nyereség. Ráadásul helyben elvégezve jobb minőségű szolgáltatást tud nyújtani a kerületi szint, mint a fővárosi. Ugyanakkor épp ezért ezeknél a szolgáltatásoknál sokkal több helyi szakértelem és tudás van, mint ami a fővárosnál lehet.
„Nem fog sikerülni azért, mert az a logika, amit a főpolgármester követ, hogy újabb kerületi szeleteket akar megkaparintani a változatlan budapesti tortából a helyi iparűzési adó és az idegenforgalmi adó egy részének vagy egészének elvételével, olyan szolgáltatásokat sodor majd veszélybe, amelyeket a főváros nem tud és nem akar, a kerületek pedig nem lesznek képesek ellátni. Be kellene látni, hogy attól nem javul a főváros működőképessége, ha közben a kerületek működésképtelenek lesznek: Budapest működése lesz rosszabb, és ennek következményeit a döntéshozóknak kell majd viselni” – írja Pikó, aki úgy véli: a kerületek feje felett hozott különalku elporlasztotta a minden demokrácia működéséhez elengedhetetlen közbizalmat a város működtetéséért és fejlődéséért felelős politikai szereplők között. Nehéz, és pillanatnyilag lehetetlennek tűnik ezt visszaépíteni.
„A főpolgármester azzal magyarázta a kerületekkel történő egyeztetés elmaradását, hogy – idézem – ’Ha egyeztetünk, akkor is ellenezték volna.’ Tapasztaltunk már ilyen arroganciát korábban is, a szép emlékű Kóka János mondta hasonló helyzetben, hogy a mocsár lecsapolásáról sem a békákat kérdezik meg” – áll a bejegyzésben, amely szerint először a bizalmi válságot kell kezelni.
Ezt is ajánljuk
Először műtöttek térdet robottal magyar állami kórházban
Gázolt a vonat Kismarosnál
Kiírták a pályázatot a közmédia vezérigazgatói posztjának betöltésére
Három műsorral indul a Népszabadság YouTube-csatornája
Elutasították a fellebbezését, letartóztatásban marad Hankó Balázs











