Belföld

Egy hárommilliárd forintos tanácsadói szerződés miatt tett feljelentést a Miniszterelnökség

Hűtlen kezelés, költségvetési csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt. A megbízást közbeszerzési eljárás nélkül kötötték meg, iratait pedig 2040-ig titkosították.

Egy hárommilliárd forintos tanácsadói szerződés miatt tett feljelentést a Miniszterelnökség
Fotó: Flajsz Péter / Népszava-archív

Hűtlen kezelés, költségvetési csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést a Miniszterelnökség egy közel 3 milliárd forintos, három nap alatt megkötött tanácsadói szerződés ügyében – jelentették be a kormány honlapján.

Az erről szóló közlemény felidézi: közel hárommilliárd forint közpénzt fizetett ki az Orbán-kormány egy volt miniszteréhez köthető cégnek úgy, hogy az erről szóló tanácsadói szerződést közbeszerzési eljárás nélkül, egy három nap alatt lefolytatott eljárás során kötötték meg. A közbeszerzési eljárást a koronavírus-járványra hivatkozva kerülte meg az előző kormányzat úgy, hogy a tanácsadói szerződésnek semmilyen egészségügyi vonatkozása nem volt. A szerződésről szóló 2021. januári kormányhatározatot pedig 2040-ig titkosították.

A tájékoztatás szerint a szerződésről szóló iratokat a Miniszterelnökség átvilágította, az eljárás során előkerült kézírásos dokumentumok szerint pedig felmerül a gyanú, hogy a többmilliárdos állami tanácsadói megbízás nyertesét már a beszerzési eljárás előtt kiválasztották.

 

Kézírásos javaslat, egyedi szempontok

 

A közleményben az áll, a szerződés tárgya a „koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozása érdekében amerikai egyesült államokbeli innovációk, high-tech megoldások hazai meghonosításához kapcsolódó tanácsadás” volt. A szerződést azzal az egyesült államokbeli EAC International, Inc. (jogutódlással EuroAtlantic Consulting & Investment, Inc.) nevű céggel kötötte meg a kormány, amelynek tulajdonosa és vezérigazgatója a szerződéskötés idején Fellegi Tamás volt. Fellegi – hangsúlyozzák – a második Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere volt 2010 és 2011 között, majd 2012 júniusáig az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelt tárca nélküli miniszterként.

Az EuroAtlantic nevű tanácsadó céget Fellegi még a minisztersége előtt alapította, majd politikai karrierje után visszatért a tanácsadáshoz. Ebben a minőségében kötötte meg azt a tanácsadói szerződést az Orbán-kormánnyal 2021-ben, ami négy évre összesen nettó 6 640 000 amerikai dollárt, a tényleges kifizetések szerint pedig bruttó 2,97 milliárd forintot juttatott az akkor a tulajdonában álló egyesült államokbeli cégének, az EAC Internationalnek.

A közlemény hangsúlyozza:

 

  • a titkosított kormányhatározat szerint a szerződés előkészítésével a Miniszterelnökséget bízták meg.

 

  • a kézzel teleírt határozaton már a döntés napján szerepel az, hogy melyik cégtől kell ajánlatot kérni, és szerepel rajta Fellegi Tamás neve és telefonszáma is.

 

  • a határozaton szerepel Fellegi aznapi aláírása is arról, hogy az „iratban foglaltakat” megismerte.

 

  • a határozat hátoldalán lévő feljegyzés is a volt miniszter cégét ajánlja a megbízásra, a kormányhatározat iktatásának napján pedig kézírásos javaslatban szerepel az, hogy kizárólag ettől az egy cégtől kérjenek árajánlatot.

 

  • a kiválasztási szempontokat a cég akkori vezérigazgatójának szakmai életútjához igazították.

 

  • a költségvetési keret megállapítására a szerződés becsült értékéről nem készült piaci felmérés.

 

  • a kormányhatározat iktatásától a szerződés aláírásáig mindössze három nap telt el.

 

Így – állapítják meg – erős a gyanú, hogy a közel hárommilliárdos megbízás sorsa már a beszerzés előtt eldőlt.

 

Kapitány István feljelentést tett egy 166 milliárd forintos eximbankos befektetés miatt

 

Titkosított iratok, eltérő szolgáltatás

 

A szerződést miniszteri döntés alapján mentesítették a közbeszerzés alól. Erre – hangsúlyozza a közlemény – az egészségügyi törvény kizárólag járvány elleni védekezés kapcsán, egészségügyi válsághelyzet idején ad lehetőséget, a kérelmet pedig a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely adta be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs felé. A mentesítést az egészségügyért felelős belügyminiszter, Pintér Sándor adta meg. Holott – mint a beszámolóban hangsúlyozzák – semmi nem magyarázza, miben járult hozzá a vírus elleni egészségügyi védekezéshez az, hogy az Orbán-kormány volt miniszterének cége gazdaság- és üzletfejlesztési tanácsadást, valamint befektetői kapcsolatépítést kínált a kormánynak „amerikai innovációk és high-tech megoldások” meghonosításához.

A Miniszterelnökség szerint

 

  • mivel a tanácsadói szerződés a válsághelyzetet évekkel túlélve, 2025 januárjáig maradt hatályban, felveti a hivatali visszaélés gyanúját a járványügyi védekezéshez sem tárgyában, sem idejében nem kapcsolódó szolgáltatás beszerzése.

 

  • szintén hivatali visszaélésre ad gyanút az, hogy a beszerzéssel kapcsolatos iratokat titkosították, és azok minősítését évekkel a koronavírus-járvány után is fenntartották. A teljes beszerzést – köztük a mentesítés megalapozottságát, a díj mértékét és a teljesítések tartalmát – a döntéshozó ugyanis 2040. december 31-ig „Bizalmas” minősítéssel, húsz évre elzárta a nyilvánosság és a külső ellenőrzés elől. A minősítést 2025 decemberében, a szerződés lejárta után is fenntartotta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, noha az egészségügyi válsághelyzet már évekkel korábban megszűnt.

 

  • a gyanú szerint a közpénzből fizetett szolgáltatások túlnyomó része nem a szerződésben meghatározott feladatot szolgálta. A leigazolt és kifizetett „teljesítés” 2023-tól jellemzően napi európai uniós hírösszefoglalókból, hírlevelekből, uniós biztosokról és külföldi közszereplőkről nyílt forrásból készített személyprofilokból, valamint védelmi, nyugat-balkáni és amerikai belpolitikai elemzésekből állt. 2024-ben és 2025-ben a kiszámlázott tétel megnevezése már kifejezetten „európai uniós szaktanácsadás” és „elnökségi program” volt, ami egyáltalán nem fedi le a szerződés tárgyát.

 

  • a Miniszterelnökség korábban már rendelt hasonló EU-s tematikában szolgáltatást negyedévente 10 millió forintért, a Magyarországon bejegyzett, EuroAtlantic Tanácsadó és Befektető Kft.-től. A szerződések megszűnése után viszont ezt a tevékenységet a fenti, jóval drágább EAC International-szerződés terhére számolták el, negyedévente 142–160 millió forintért – holott az EAC-szerződésben eredetileg kikötött szolgáltatásokat nem, vagy csak részben nyújtották.

 

  • előkerült egy teljesítési jelentésen felejtett cetli is, amin arra kérik a Miniszterelnökség egyik államtitkárát, hogy írja alá a dokumentumot, amit majd az EAC International képviselője utólag fog aláírni. Ez arra utal, hogy nem volt érdemi ellenőrzés a teljesítés elfogadása és a díj kifizetése között, és mindez csak formális aláíráson alapulhatott.

 

Luxusszálloda, ékszerek, felnőtteknek szóló társasjáték – Csaknem 20 milliárd forint értékű szerződések miatt tett feljelentést Tanács Zoltán minisztériuma

 

A Miniszterelnökség szerint az átvilágítás során feltárt körülmények megalapozottan vetik fel azt a gyanút, hogy a beszerzést verseny és valódi jogalap nélkül, a nyilvánosság kizárásával bonyolították le, és a közpénzből kifizetett ellenérték nem állt arányban a ténylegesen nyújtott szolgáltatással. A közlemény szerint a Miniszterelnökség a birtokában lévő teljes iratanyagot átadta a nyomozó hatóságnak a nyomozás elrendelésére.

 

Vitézy Dávid bejelentette, hogy büntetőfeljelentést tesznek a Déli körvasút ügyében, a Mészáros-cégnek is szóltak, hogy vége

 

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás