Fürcht Pál beszélne a Schadl–Völner-ügyről, de az ügyészség nem kíváncsi rá
Ügyvédje, Horváth Lóránt a Népszabadságnak leszögezte: Fürcht Pál tanúvallomása új irányba terelhetné a nyomozást. Erről azonban nem a távozó főügyész, hanem ő maga írt sms-t Magyar Péternek. Interjú.
Meglepte, hogy az ügyfele, Fürcht Pál, legalábbis a kormányfő bejelentése szerint sms-ben kommunikál Magyar Péter miniszterelnökkel arról, hogy hajlandó tanúskodni a Völner Schadl-ügyben?
Pontosítsuk: azt az sms-t én küldtem az ügyfelem nevében és hozzájárulásával Magyar Péternek miniszterelnök úrnak.
Az üzenetében volt valami tényszerű közlés arra nézve, hogy a Völner-Schadl ügyben konkrétan mit tudna elmondani az ügyész kollégáinak Fürcht úr?
Ugyanaz volt az üzenet, amit a Facebook-on is ismertettem. Azaz: az üggyel kapcsolatban Fürcht Pál tanúskodna az ügyészségen.
Azaz: „Fürcht Pál egyértelművé kívánja tenni, hogy bármely illetékes hatóság előtt, hivatalos eljárás keretében készséggel áll rendelkezésre, és bármikor hajlandó részletes nyilatkozatot tenni. »
Igen.
De valamilyen konkrét, akár új nyomozást, vagy vádirat-módosítást is eredményező tényt közölne az ügyészséggel?
Ebben egészen biztos vagyok.
Reagált erre azóta valamit az ügyészség?
Nem jelzett vissza semmit.
Önök megkeresték az ügyészséget?
Nem, de az ügyészség hivatalból is tudomást szerezhet erről és idézhetné Fürcht Pált tanúvallomástételre. Mi arra számítunk, hogy nem fogják behívni.
Fürcht Pál sajátos vádalkura készül, Magyar Péterben látja a megfelelő személyt
Miért olyan biztos benne?
Mert az új eljárásokat indíthatna. Egyelőre odabent (az ügyészségen – B. Z.) még nem sok minden változott. Talán egy új legfőbb ügyésszel már hozzá mer nyúlni ehhez az ügyhöz.
Laikus a kérdés, de felteszem: ha egy volt legfőbb ügyész egy ilyen főbenjáró ügyben egyértelműen utal arra, hogy olyan információi vannak, amelyek akár vádirat-módosításhoz, vádkiegészítéshez, új nyomozás elrendeléséhez vezethet, akkor megteheti az ügyészség, hogy nem veszi figyelembe a jelzést?
Mérlegelheti, hogy kíváncsi rá-e vagy sem.
Azért az mégiscsak furcsa, hogy egy volt főügyész úgy keresi az igazságát, hogy az ügyvédjén keresztül üzen a miniszterelnöknek. Ha ennyire éles a helyzet, akkor miért nem fordul egyenesen a nyilvánossághoz azzal, amit konkrétan tud például a Völner-Schadl ügyben?
Mert egy ügyésznek nincs arra jogi lehetősége, hogy az ügyészként, az ügyészségen tudomására jutott tényeket feltárja a nyilvánosságnak. Ez a lehetőség akkor nyílik meg neki, ha egy eljárásban tanúvallomást tesz.
Aranykonvojügyben nyilatkozott országos televíziónak.
Igen, de a pontosan a fegyelmi eljárás részeként az aranykonvojügyben az ügyfelem már egy tett egy részletes nyilatkozatot az ügyészségen, így az ügy őt érintő részéről már beszélhetett a nyilvánosságnak. A Völner-Schadl kapcsán nem tett és tehetett tanúvallomást, mivel az a fegyelmi ügynek nem tárgya.
Horváth Lóránt: Orbán Viktor meggyanúsítása lenne a következő érdemi lépés az aranykonvojügyben
A Legfőbb Ügyészség azért indított eljárást a volt főügyészzel szemben, mert azzal gyanúsítják, hogy két belsős, az aranykonvoj-ügyben keletkezett iratot is átküldött az ügyésztársainak, amelyet azok a Legfőbb Ügyészség szerint nem láthattak volna, és ezzel az ügyészség szerint hivatali kötelességszegést követett el, illetve „veszélyeztette az ügyészi szakma méltóságát”. Mármost, ha tartanak egy fegyelmi tárgyalást, ahol az eddig gyanú mellett rákérdeznek Fürcht Pálnál a Völner-Schadl ügyre is, úgy ott az ügyfele elmondhatná amit a Völner-Schadl ügyről tud, illetve amire az SMS-ben is utalt?
Természetesen.
És mikor lesz fegyelmi tárgyalás? A fegyelmi ügyet szeptember 9-én rendelték el. Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen közérdeklődésre számot tartó ügyet gyorsan rövidre kellene zárnia az ügyészségnek.
Nem tudjuk, mikor lesz tárgyalás. Egyelőre csak arról kaptunk értesítést, hogy fegyelmi biztost rendeltek ki az ügyben.
Ezt is ajánljuk
Gajdos László szerint a távozó OVF-vezetővel egyetértettek abban, hogy szemléletváltásra van szükség
Éppen Magyar Péter tevékenységét hagyta ki a választás előtt készített közösségimédia-elemzéseiből a Századvég
Az ügyészséget is otthagyja Nagy Gábor Bálint
Kétnapos kihelyezett frakcióülést tart a Fidesz és a KDNP, Orbán Viktor politikai helyzetértékelésével indítanak
Lemondott a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága elnöke
Kapitány István távozó államtitkára úgy véli, megtette, amit megkövetelt a haza
Gajdos László szerint a távozó OVF-vezetővel egyetértettek abban, hogy szemléletváltásra van szükség
Szerkesztői válogatás
Döntött a strasbourgi bíróság, jogsértően korlátozta a tanárok sztrájkjogát az Orbán-kormány
Letartóztatásban marad Fonyód korábbi fideszes polgármestere a gyanús számlák ügyében


