Kapitány István távozó államtitkára úgy véli, megtette, amit megkövetelt a haza
Tótth András közölte, a lemondásának nincs köze a debreceni Hungarian Battery Days konferenciához, és már a májusi kormányalakítást követő hivatalba lépésekor kijelentette, hogy nem a minisztériumból „akar majd nyugdíjba menni”.
A lemondásomnak nincs köze a debreceni Hungarian Battery Days konferenciához. Már napokkal ezelőtt benyújtottam a lemondásomat – mondta a 24 megkeresésére Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium távozó energetikai államtitkára.
Tárkányi Zsolt élesen bírálta
A portál felidézi, a bejelentés szinte egybeesett azzal, hogy Tárkányi Zsolt egy Facebook-bejegyzésben tiltakozott a november 4. és 5. között a debreceni Kölcsey Központba tervezett Hungarian Battery Days konferencia ellen. Tárkányi, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium államtitkára – aki egyben a debreceni választókerület tiszás országgyűlési képviselője – kérdőre vonta az esemény rendezőjét, a Magyar Akkumulátor Szövetséget, hogy miért Debrecenben tartják a konferenciát, az akkumulátorgyártás ugyanis a város lakosságában félelmet és aggodalmat kelt. A politikus azt is sérelmezte, hogy államtitkártársa, Tótth András is felszólal az eseményen.
Szerinte az utódjának már könnyebb lesz
Tótth most közölte, hogy Tárkányi posztjának semmi köze nem volt a döntéséhez, az valóban személyes okok miatt történt, ahogy azt a minisztérium által kiadott közlemény is állította. Beszélt arról is: a tárcánál az elmúlt hónapokban megfeszített tempóban kellett dolgozniuk, ő maga is napi 13-14 órát töltött az irodában, és ez nagy áldozatokat követelt a családjától is. Megfogalmazása szerint már a májusi kormányalakítást követő hivatalba lépésekor kijelentette, hogy nem a minisztériumból „akar majd nyugdíjba menni”. – Úgy érzem, hogy megtettem, amit megkövetelt a haza – magyarázta Tótth, hozzátéve, hogy az elmúlt hónapokban elvégzett munkának köszönhetően az utána következő államtitkárnak már könnyebb feladata lesz. Kitért arra is: a debreceni konferencián sem vesz részt, és nem képviseli az energetikai tárcát, ezt ugyanis nem tartaná helyénvalónak.
Lemondott Kapitány István egyik államtitkára
Ezt is ajánljuk
Gajdos László szerint a távozó OVF-vezetővel egyetértettek abban, hogy szemléletváltásra van szükség
Éppen Magyar Péter tevékenységét hagyta ki a választás előtt készített közösségimédia-elemzéseiből a Századvég
Fürcht Pál beszélne a Schadl–Völner-ügyről, de az ügyészség nem kíváncsi rá
Az ügyészséget is otthagyja Nagy Gábor Bálint
Kétnapos kihelyezett frakcióülést tart a Fidesz és a KDNP, Orbán Viktor politikai helyzetértékelésével indítanak
Lemondott a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága elnöke
Gajdos László szerint a távozó OVF-vezetővel egyetértettek abban, hogy szemléletváltásra van szükség
Szerkesztői válogatás
Döntött a strasbourgi bíróság, jogsértően korlátozta a tanárok sztrájkjogát az Orbán-kormány
Letartóztatásban marad Fonyód korábbi fideszes polgármestere a gyanús számlák ügyében


