Belföld

Elkészült a NER bűnlajstroma, összesen 2255 milliárd forintnyi közpénz tűnhetett el

Vadászatra, luxuskocsikra és afrikai beruházásokra is bőven gurultak az adóforintok.

Elkészült a NER bűnlajstroma, összesen 2255 milliárd forintnyi közpénz tűnhetett el
A Fidesz eredményvárója a Bálnában. Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava-archív

Luxusautó, azbesztgyanús kazánok és több tízmilliárdos tanácsadói szerződések; a kormányváltás óta eddig 47 piszkos ügyben tettek feljelentést a minisztériumok. A tét nem kicsi, összesen 2255 milliárd forintnyi közpénz tűnhetett el.

A kormány a Feljelentett billiók című oldalon készített leltárt. Eszerint 12 esetben már nyomozás is indult. Lapunk most a legérdekesebb ügyeket gyűjtötte össze.

Vadászaton szolgáló katonák, milliós öltönyök és milliárdos tanácsadás

Úgy tűnik, a fideszes honvédelmi tárcánál nemcsak az ország védelmére jutott pénz: vadászatok biztosítására, magánutakra és luxusautóra is futotta a közösből. Hogy mindez valóban a honvédelem érdekeit szolgálta-e, azt most már nem a katonáknak, hanem a nyomozóknak kell kideríteniük; ugyanis a Ruszin-Szendi Romulusz vezette Honvédelmi Minisztérium (HM) még szeptember végén tett feljelentést a megkérdőjelezhető költések kapcsán.

Úgymint Szalay-Bobrovniczky Kristóf korábbi tárcavezetőt külföldi, magáncélú utazásai, melyekre  személyvédő katonák kísérték el. Az ehhez kapcsolódó kiadások a közölt adatok szerint 32 millió forintot, 2000 angol fontot és mintegy 5300 eurót tettek ki. De nem csak magánútra, belföldi vadászatok biztosítására is katonákat vezényeltek ki. Az egyik alkalommal potom 30-, a másik esetben 12 millió forintért, ezért tárca szerint bizony tisztázni kell egy-két dolgot. Például, hogy a katonák igénybevétele milyen szolgálati indokkal történt, és a felmerült kiadások mennyiben szolgáltak közfeladatot.

A vizsgálat még a korábbi honvédelmi miniszter gépkocsihasználatára is kiterjedt. Szalay-Bobrovniczky Kristófnak a közlés szerint egy nagy értékű luxusautót béreltek magánhasználatra, havi 600–800 ezer forintos díjért. A bérleti költség a közölt adatok alapján összesen 34 millió forint volt. A jelenlegi miniszter azt állította, a jármű korábban az extárcavezető saját autója lehetett. Ennek körülményeit, a bérleti szerződés részleteit és az esetleges összeférhetetlenséget a hatóságoknak kell tisztázniuk.

 

Fotó: Huszár Dávid / Népszava-archív

 

Tovább is van, hiszen az ügy nem csak a magánjellegűnek tartott kiadásokra terjed ki. A HM még az Orbán-kormány idején két brit vállalkozással közbeszerzés nélkül kötött, összesen mintegy 12 milliárd forint értékű négy tanácsadói szerződést is vizsgálja. A megbízások többek között katonai eszközök használatához kapcsolódó tanácsadásra, szabályzatok elkészítésére, vezetői képzésekre és az egyenruha korszerűsítésére vonatkoztak. Ruszin-Szendi korábbi tájékoztatása szerint a végül elkaszált egyenruhák, valójában 1,2 milliós öltönyök lettek volna.

A tárca szerint a szerződések indokoltságát, a kifizetések arányosságát és a közbeszerzési szabályok alkalmazását is meg kell vizsgálni. Ez a szerződéscsomag külön ügyként szerepel a kormányzati feljelentési összesítőben. A minisztérium közlése szerint az ügyhöz kapcsolódó dokumentumok egy része titkos minősítésű. Emiatt az állítólagos vagyoni hátrány pontos összegét nem hozták nyilvánosságra; annak megállapításához szakértői vizsgálatra lehet szükség.

10,5 milliárdos kazánbiznisz: azbeszt gyanú és műszaki problémák

Úgy tűnik, a Fidesz kormányzása alatt a gyermekotthonokban élők biztonsága sem mindig kapta meg a kellő figyelmet. A 400 konténerkazán beszerzésére összesen 10,5 milliárd forintot költöttek, a minisztérium szerint azonban több berendezéssel műszaki és egészségügyi problémák merültek fel. Az ügyben feljelentést tettek költségvetési csalás, rossz minőségű termék forgalomba hozatala és hanyag kezelés gyanúja miatt.

A beszerzésre a 2022-es energiaválság után került sor: 2023-ban és 2024-ben 400 pelletüzemű kazánt szereztek be állami, köztük gyermekvédelmi és szociális intézmények fűtésére. A beszerzést a DriveCell Systems Zrt. végezte, amely 200 magyar gyártmányúnak mondott és 200 kínai kazánt szerzett be. A minisztérium szerint a telepítés előtt a helyi fűtési igényeket sem mérték fel megfelelően. A tájékoztatás szerint a 200 kínai kazánnal különösen súlyos problémák merültek fel: a vizsgálatok azbeszt jelenlétét mutatták ki, és a berendezések biztonságossága, illetve környezetvédelmi megfelelősége is kérdéses. Engedély hiányában nem helyezték üzembe őket, így továbbra is az intézmények telephelyein állnak.

A magyar gyártmányúnak mondott kazánok közül nyolcvankettőt korábban szociális és gyermekvédelmi intézményekben helyeztek üzembe, a 24.hu szerint pedig kettő egy büntetés-végrehajtási intézetben is működött. A költségek szintén kérdéseket vetnek fel: a 400 kazánért 10,5 milliárd forintot fizettek, miközben a darabonkénti 26 milliós ár összesen 10,4 milliárdot jelentene. Az eltérés önmagában nem bizonyít szabálytalanságot, de indokolja a kiadások ellenőrzését. A minisztérium szerint ráadásul olyan szabályozás is szóba került, amely felmentést adhatott volna a károsanyag-kibocsátási követelmények alól.

Út Afrikában és vasúti kocsik Egyiptomban

Több mint ezermilliárd forintnyi állami finanszírozás miatt indult vizsgálat négy, az Eximbankhoz kapcsolódó ügyben is. A minisztérium úgy véli, több esetben kérdéses, hogy megfelelően mérlegelték-e a kockázatokat, és veszélybe kerülhetett-e az állam pénze. A négy ügy közül kettő különösen figyelemre méltó: az egyik egy afrikai út- és hídépítés, a másik az Egyiptomnak szánt vasúti kocsik gyártása.

Az afrikai beruházás célja egy Zambia és a Kongói Demokratikus Köztársaság közötti út, híd és határátkelő megépítése volt. A finanszírozásban az Eximbank és a Magyar Fejlesztési Bank is részt vett. A projekthez 126 milliárd forintos kötvényfinanszírozás kapcsolódott, amelynek 80 százalékáért a magyar állam vállalt kezességet. Ez azt jelenti, hogy ha a pénzt nem fizetik vissza, a veszteség egy része az államot terhelheti. A minisztérium szerint a projekt kockázatai magasak voltak, és kérdéses, hogy ezeket megfelelően mérlegelték-e.

Kapitány István feljelentést tett egy 166 milliárd forintos eximbankos befektetés miatt

A másik ügy az Egyiptomnak szánt vasúti kocsik gyártásáról és szállításáról szól. A projekt eredetileg magyar–orosz együttműködésben indult, de az orosz partner később kiszállt. A magyar gyártócégek pedig pénzügyi nehézségek miatt végül felszámolás alá kerültek. A minisztérium szerint a projekt megváltozása után nem igazították megfelelően a finanszírozás feltételeit az új helyzethez. Emellett az elmaradt szállításokat és a cégeknek kifizetett osztalékokat is kifogásolták. A rendőrség azt vizsgálja, történt-e hűtlen kezelés vagy hivatali visszaélés, és érte-e kár a magyar államot.

Milliárdok médiafigyelésre

Úgy tűnik, a kormányzati sajtófigyelés sem olcsó mulatság: 2020 és 2026 között több mint 30 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket az Observer Médiafigyelővel. A megbízások miatt 2026 júliusában feljelentés született hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújával. Kérdés, hogy a sajtó szemmel tartása tényleg megért-e ennyi közpénzt.

Könnyen lehet persze, hogy másnak szólt a költekezés. Az Observer tulajdonosi hátterében ugyanis az évek során több, kormányzati körökhöz kötődő szereplő is megjelent. Sajtóbeszámolók szerint a cég korábban Győri Tiborhoz, a Fidesz egykori jogtanácsosához és a Miniszterelnökség volt államtitkárához kapcsolódott. Később a Nézőpont Csoporthoz került, majd 2025 januárjában a Mráz Ágoston Sámuel érdekeltségébe tartozó Ceper Zrt. vásárolta meg.

 

2022. július 22. Tusványos, Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Mráz Ágoston Sámuel Fotó: Merész Márton / Népszava-archív

 

Gyanús kutatás 300 millióért

A Fidesz-kormány első ránézésre igenis haladt a korral. Mesterséges intelligencia által generáltnak tűnő dokumentumok, közösségimédia-posztok gyűjteményei és több százmilliós céges megbízások – ezek miatt került a figyelem középpontjába a Mesterséges Intelligencia Kutató Központ Nonprofit Kft. (MIKK), amely 300 millió forint állami támogatást kapott kutatásokra. A Miniszterelnökség szerint azonban kérdéses, hogy a vállalt munkát valóban elvégezték-e, ezért 2026. szeptember 17-én feljelentést tettek az ügyben.

A 300 milliót 2025 februárjában kapta a MIKK amelyet mindössze két hónappal korábban alapítottak. A támogatás célja állítólag az volt, hogy feltárják, hogyan lehet a mesterséges intelligenciát az állami és a társadalmi életben használni. A kormányzati vizsgálat során viszont olyan dokumentumok is előkerültek, amelyekről azt feltételezik, hogy AI készíthette őket, a kutatási anyagok között pedig közösségimédia-bejegyzések gyűjteményei is szerepeltek. Igen, több százmillió forintért.

A közbeszerzés körülményei szintén kérdéseket vetettek fel: a három ajánlattevő közül kettő ajánlatát érvénytelenítették, aránytalanul alacsony ellenszolgáltatás indokával. A Miniszterelnökség feljelentése költségvetési csalás, hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és a közbeszerzési verseny korlátozásának gyanúját is érinti.  

Százmilliárdokat adott a NER a Türk Államok Szervezetének

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás