Fürcht Pál meghallgatására készül a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság, később Orbán Viktort is beidézhetik
A bizottság tiszás tagja közölte, jelen pillanatban nem látják úgy, hogy Orbán Viktor személye érdemlegesen hozzáadna a munkához. Azt azonban nem zárta ki, hogy a jövőben ez változzon.
Informális megbeszélések során döntöttek úgy a parlament végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának tagjai, hogy a testület által beidézendők első, 65 fős névsorába nem veszik fel Orbán Viktort, Gyurcsány Ferencet és egyetlen más korábbi miniszterelnököt sem – írja a 444.
A portálnak Molnár Zoltán, a bizottság tiszás tagja a döntést úgy magyarázta: a lista ezen verzióján „azért nincs rajta Orbán Viktor, mert jelen pillanatban nem látjuk úgy, hogy az ő személye – azon kívül, hogy mondjuk Toroczkai úr tudna politikai cirkuszt csinálni ebből – érdemlegesen hozzáadna a bizottság munkájához.” Toroczkai László pedig azt mondta, a Tisza Párt álláspontja az volt, hogy „szakmailag nem indokolt [a miniszterelnökök beidézése], mert nem tudnak érdemben hozzátenni, az illetékes igazságügyi miniszterek azok, akik érdemben tudják a vizsgálóbizottság munkáját segíteni.”
Azt ugyanakkor egyikük sem zárta ki, hogy a jövőben a bizottság elé kerüljön a volt miniszterelnök. Toroczkai azt is elmondta: Fürcht Pál volt főügyész nevét viszont tervezi hozzáadni a listához. Molnár pedig arról beszélt, hogy a bizottság tiszás tagjai is nyitottak a volt főügyész meghallgatására.
Bővítenék a névlistát
Toroczkai a portál megkeresésére felidézte, hogy július 7-én készítette el a vizsgálóbizottság munkarendjére vonatkozó javaslatát, amelyben a miniszterelnökök (közöttük Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc) meghallgatását is kezdeményezte. „Ezt a munkarendemet július 8-án reggel megküldtem a bizottság tagjainak, akik nem támogatták a neveket is tartalmazó munkarendjavaslatomat. Akkor az álláspontjuk az volt, hogy olyan munkarendet fogadjunk el, amely nem tartalmaz neveket. Ezután informális üléseinken formálódott a Tisza Párt névlistája, amely jelentős részben tartalmazta az én munkarendemben szereplő neveket, de a miniszterelnökök nem voltak közöttük. A Tisza Párt álláspontja az volt, hogy szakmailag nem indokolt, mert nem tudnak érdemben hozzátenni, az illetékes igazságügyminiszterek azok, akik érdemben tudják a vizsgálóbizottság munkáját segíteni.”
Azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a lista bármikor bővíthető, illetve „most is éppen erre készülünk, mert például Fürcht Pált is szeretnénk meghallgatni”.
Fürcht Pál sajátos vádalkura készül, Magyar Péterben látja a megfelelő személyt
Fürcht Pál személye „érdekes lehet”
Molnár Zoltán arról beszélt, hogy a 65 fős névsor konszenzusos lista volt, és ők egyetlen adott pillanatban sem zárkóztak el a volt miniszterelnök beidézésétől. A 65-ös listán szerinte azért nincs rajta Orbán Viktor, mert „jelen pillanatban nem látjuk úgy, hogy az ő személye – azon kívül, hogy mondjuk Toroczkai úr tudna ebből politikai cirkuszt csinálni – érdemlegesen hozzáadna a bizottság munkájához. Ezzel egyetértettünk mindannyian, tehát nemcsak mi, hanem ő is egyetértett. Ő nem is terjesztett föl olyan listát bizottsági ülésen, amiben ezek a nevek benne lettek volna, mert pontosan az volt a munkamegbeszélések lényege, hogy alakítsunk ki olyan konszenzusos listát, ami a tényleges munkavégzést fogja segíteni, nem egy esetleges cirkuszt.” Mint mondta, „egyelőre úgy éreztük, hogy itt először az ügy szakmai részét kell megvizsgálnunk, és azokat az igazságügyi minisztereket, különböző államtitkárokat kell először meghallgatnunk, akik ennek a rendszernek a kialakításában részt vettek. És hogyha majd úgy látjuk, hogy bármelyik volt miniszterelnöknek a meghallgatása indokolt lenne, akkor természetesen meg fogjuk hallgatni.”
Abban ő is egyetért Toroczkaival, hogy Fürcht beidézése reális lépés lenne ezen a ponton. Úgy fogalmazott: „Azt gondolom, hogy Fürcht Pál személye érdekes lehet az érdemi munkával kapcsolatban, főleg annak a fényében, amiket nyilatkozott az elmúlt napokban. Én azt gondolom, hogy ő napirenden lehet az idézéseikben. Tehát hogyha felvetődik az, hogy ő legyen beidézve, akkor mi ettől egyáltalán nem fogunk elzárkózni.”
Fürcht Pál beszélne a Schadl–Völner-ügyről, de az ügyészség nem kíváncsi rá
Ezt is ajánljuk
Magyar Péter: Orbán Viktort az sem zavarja, hogy korábban kitüntetést adott egy pedofil rémnek
Orbán Anita: Lezárultak a tárgyalások a Norvég Alappal, több mint 92 milliárd forint támogatást kap Magyarország
Bombariadó volt egy XVIII. kerületi általános iskolában
Orbán Viktor úgy véli, a Tisza a pedofilok érdekében írja át a gyermekvédelmi törvényt
Nem mindenhol cserélik le a vármegye táblákat











