Elutasították a fellebbezését, letartóztatásban marad Hankó Balázs
A bíróság úgy ítélte meg, továbbra is fennáll a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja, valamint a szökés, az elrejtőzés és a bizonyítás jogellenes befolyásolásának veszélye.
Véglegessé vált két gyanúsított letartóztatása a Nemzeti Kulturális Alapot (NKA) érintő büntetőeljárásban, miután a Kecskeméti Törvényszék elutasította a gyanúsítottak és védőik fellebbezését – derül ki a bíróság keddi közleményéből.
A két érintettel szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt folyik büntetőeljárás.
Bár a tájékoztatás nem nevezi meg, de egyértelműen Hankó Balázsról, a Fidesz országgyűlési képviselőjéről, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium korábbi államtitkáráról, Varga-Bajusz Veronikáról van szó. A másodfokú bíróság megállapította, hogy továbbra is fennáll a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja, valamint a szökés, az elrejtőzés és a bizonyítás jogellenes befolyásolásának veszélye. Ezért helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság október 1-jén kihirdetett, letartóztatást elrendelő végzését.
Kiemelt pénzszórás, avagy Hankó Balázs milliárdjai és a fideszes celebek
A nyomozás középpontjában a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumán keresztül kiosztott támogatások állnak. A megalapozott gyanú alapján a pályázati pénzek egy részét a 2026-os országgyűlési választások kampányköltségeire, illetve a támogatást igénylők személyes céljaira fordították. A 2025. július 1-jétől meghirdetett egyedi pályázatokra benyújtott kérelmeket érdemi vizsgálat nélkül teljesítették. A feltételezett visszaélések során a formális pályázati döntéshozatalt elkülönítették a támogatások tényleges elosztásától. A rendszert Hankó Balázs irányításával működtették, a támogatásról a politikus, illetve esetlegesen más személyek döntöttek, noha a vonatkozó törvény alapján sem az alap elnöke, sem az alelnöke nem vehetett részt az egyes pályázatok elbírálásában.
A gyanú szerint egyes kiemelt támogatásokról már a pályázati kérelmek benyújtása előtt döntöttek. A pénzek elosztásánál politikai szempontokat és a választókerületek lefedettségét is figyelembe vették. Az eljárásban vizsgált, 2025. szeptember 3. és 2026. március 30. közötti 1079 esetben az NKA vagyonát a törvényben meghatározott céloktól eltérően használták fel.
A Kecskeméti Törvényszék megállapította, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja fennáll, csakúgy, mint a szökés, elrejtőzés, valamint bizonyítás jogellenes befolyásolásának veszélye. Erre figyelemmel a nyomozási bíró döntését helybenhagyta.
A törvényszék döntése végleges.
Hankó Balázs szófelhői
Ezt is ajánljuk
Gázolt a vonat Kismarosnál
Pikó András nem akar tovább falazni a fővárosnak
Kiírták a pályázatot a közmédia vezérigazgatói posztjának betöltésére
Három műsorral indul a Népszabadság YouTube-csatornája
Aki keres, talál: különös pendrive-ok a parkfenntartási botrányban











