Karácsony Gergely: Népszavazással kell dönteni az olimpiáról
Jelezte, jelenleg a 2036-os olimpiai pályázattal kapcsolatos tájékozódási folyamat zajlik, még nincs budapesti pályázat.
A főpolgármester szerint népszavazással kellene majd dönteni az olimpiarendezéséről – erről a Telexen közvetített keddi élő interjújában beszélt Karácsony Gergely, aki hangsúlyozta: mindig is olimpiapárti volt.
Karácsony Gergely szerint népszavazást kellene tartani az olimpiarendezésről, döntési helyzet pedig akkor lehetne, amikor már a „short listen” szerepel Budapest. Ebbe a szakaszba leghamarabb jövő év közepén léphet a folyamat – tette hozzá. „Mindig is olimpiapárti voltam, és mindig is támogattam, hogy legyen erről népszavazás” – fogalmazott a főpolgármester.
Medián: Kétharmados támogatottsága van a budapesti olimpiának
Karácsony Gergely hangsúlyozta: ez egy nagyon nagy vállalás, de – mint mondta – olimpiát nem azért rendezünk, hogy elköltsük az adófizetők pénzét valamire , ami nem térül meg, hanem hogy kihasználjuk, hogy Európa egyik legnagyobb sportinfrastruktúrájával rendelkező országa vagyunk. A főpolgármester rámutatott arra is, hogy ugyan mindig egy város a szervező, de semmi nem tiltja, hogy más országokat is bevonjanak. Azt mondta, nagyon büszke lenne arra, ha megvalósulna az első nemzetközi, közép-európai olimpia. Mint az interjúban elhangzott, jelenleg a 2036-os olimpiai pályázattal kapcsolatos tájékozódási folyamat zajlik, még nincs budapesti pályázat – írja a Magyar Távirati Iroda (MTI).
Egy tervezet szerint 184 milliárdot fizetne az állam a budapesti olimpia szervezésére
Ezt is ajánljuk
Gázolt a vonat Kismarosnál
Pikó András nem akar tovább falazni a fővárosnak
Kiírták a pályázatot a közmédia vezérigazgatói posztjának betöltésére
Három műsorral indul a Népszabadság YouTube-csatornája
Elutasították a fellebbezését, letartóztatásban marad Hankó Balázs











