Külföld

Németországhoz csatolná Sopront az AfD ifjúsági vezetője

A térképet törölte a közösségi oldaláról, de a képernyőfelvételek hamar körbejárták az internetet.

Németországhoz csatolná Sopront az AfD ifjúsági vezetője
Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava-archív

Lemondott a szélsőjobboldali AfD ifjúsági szervezetének egyik vezetője, miután olyan képet tett ki közösségi oldalára, amelyen Sopron és környéke német területként szerepel – vette észre az Index a német Bild hírét. Németországban hatalmas botrány tört ki a poszt miatt. Luca Maurice Strauf, a Generation Deutschland (GD) szövetségi elnökségének tagja október 3-án, a német egység napján osztotta meg a térképet, október 10-én pedig  „személyes okokra” hivatkozva bejelentette, hogy távozik. 

A térképen Ausztria és Luxemburg teljes egészében, Svájc nagy része pedig szintén Németországhoz tartozna, de Olaszország, Franciaország, Belgium, Lengyelország és Magyarország is német területként szerepelt rajta.

A  GD szóvivője, Wendelin Fessl a taz című lapnak azt mondta, hogy a hazaszeretethez nincs szükség történelmi térképfantáziákra. Az elnökség bejelentette, hogy következő ülésén nagyon határozottan szóvá teszi az esetet. Strauf a beszámoló szerint tagadta, hogy területi követeléseket fogalmazott volna meg. Elmondása szerint csak azokat a régiókat akarta feltüntetni a térképen, amelyeken német kisebbség él.

 

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás