Az euró már az AfD-t is megosztja: a kormányképesség ára a tét

Az Alternatíva Németországért (AfD) története szinte elválaszthatatlan az eurótól. A párt 2013-ban részben azért alakult meg, mert alapítói elutasították a dél-európai adósságválság kezelését és a közös valuta mentőcsomagjait.

Több mint egy évtizeddel később azonban éppen ez a kérdés lett annak a belső vitának a középpontja, amely megmutatja, mennyire nehéz összeegyeztetni a radikális ellenzéki identitást a kormányzati ambíciókkal. A konfliktus a párt európai parlamenti és berlini politikusai között robbant ki. René Aust, az AfD európai delegációjának vezetője olyan stratégiai vitairatot támogatott, amely a jelenlegi uniós szerkezet gyökeres átalakítását sürgeti, de nem teszi központi követeléssé Németország kilépését az euróövezetből. Torben Braga Bundestag-képviselő és más keményvonalas politikusok ezt a párt egyik alapelvének feladásaként értékelték.    

Az AfD eredeti védjegye került célkeresztbe

A vita azért ennyire érzékeny, mert az euró elutasítása az AfD eredeti identitásához tartozik. A pártot kezdetben közgazdászok, egyetemi oktatók és a kereszténydemokrata táborból kiábrándult konzervatívok alapították. A migráció csak később vált a politikai arculat fő elemévé. A keménymag szemében ezért a közös valuta kérdésében tett engedmény nem technikai korrekció, hanem annak bizonyítéka lenne, hogy a vezetés kész feladni a mozgalom alapító tételeit.

A pragmatikus szárny ezzel szemben abból indul ki, hogy Németország gazdasága immár több mint két évtizede az euróhoz igazodik. Az export, a pénzügyi rendszer és a megtakarítások szempontjából egy kilépés költségei ma jóval nagyobbak lennének, mint a valuta bevezetése utáni első években. A francia Nemzeti Tömörülés és az olasz jobboldali pártok is elhagyták korábbi elképzeléseiket a nemzeti fizetőeszköz visszaállításáról, részben azért, mert a választók jelentős része tart a gazdasági következményektől.

A Reuters által ismertetett stratégiai anyag azt javasolja, hogy az AfD az uniós szerződések újratárgyalását, a nemzeti hatáskörök visszavételét és lazább államszövetséget követeljen. Ha ez nem sikerül, népszavazás következhetne Németország uniós tagságáról. A dokumentum tehát nem válik integrációpártivá, de a régi „euró ki” formulánál bonyolultabb álláspontot keres.

A 2029-es hatalmi cél mindent átír

A módosuló hangnem mögött egy másik stratégiai cél is áll. Az AfD vezetése nyíltan beszél arról, hogy 2029-re szövetségi kormányzati szerepre készül. Ehhez nem elég a tiltakozó szavazók mozgósítása: gazdaságpolitikai hitelességet kell felmutatni, és olyan partnereket kell találni Európában, amelyek nem akarnak kilépni a közös valutából. A német gazdasági elit és a középosztály egy részének megnyerését is nehezítené egy olyan program, amely kiszámíthatatlan átmenetet ígérne az euróról egy új márkára.

A párt bázisa azonban jóval kevésbé engedékeny. Az ifjúsági szervezetben és a keleti tartományok több szervezetében továbbra is erős az a meggyőződés, hogy a közös valuta a brüsszeli központosítás jelképe. Amikor az ifjúsági tagozat vezetése egy mérsékeltebb európai határozatot próbált elfogadtatni, a küldöttek ellenállása miatt vissza kellett vonnia az előterjesztést. Ez jelezte, hogy a pártelit mozgástere korlátozott. A vita európai dimenziója sem mellékes.

Az AfD az Európai Parlamentben a Szuverén Nemzetek Európája frakcióban politizál, miközben a kontinens legerősebb radikális jobboldali pártjai közül több a másik nagy szuverenista tömbben, a Patrióták Európáért csoportban ül. A német párt számára ezért stratégiai kérdés, hogyan közelíthet olyan partnerekhez, amelyek már nem akarnak kilépni sem az Unióból, sem az euróövezetből. Egy merev német euróellenes program tovább növelné ezt a távolságot.

A helyzetet bonyolítja az alkotmányvédelmi hatóságokkal folyó konfliktus is. A vezetés egy része szeretné tompítani a rendszerellenes retorikát, mert úgy véli, ez csökkentheti a párt elszigeteltségét. A keményvonalasok szerint viszont a külföldi partnerek és a német politikai közép nem az euró miatt tart távolságot, hanem a párt radikális szereplőinek kijelentései miatt, így az alapelvek feladása sem hozna áttörést. A gazdasági vita a német választók felé is kényes üzenet.

Az AfD támogatói között sok a kisvárosi és keleti tartományi választó, de a párt országos növekedéséhez olyan rétegekhez is el kell érnie, amelyek megtakarításai, hitelei és vállalkozásai közvetlenül kötődnek az euróhoz. Egy rendezetlen kilépés ígérete ezekben a csoportokban könnyen elriaszthatja a bizonytalanokat.

A mostani összecsapás ezért aligha zárul le egyetlen dokumentum elfogadásával. A következő pártprogram kialakításakor újra és újra visszatér majd az a dilemma, hogy az AfD mennyit őrizzen meg az eredeti tiltakozó karakteréből, és mennyit áldozzon fel azért, hogy a hatalom közelébe kerüljön. Minél komolyabban beszél az AfD a kormányzásról, annál nehezebb fenntartania azokat a követeléseket, amelyek ellenzékben még egyszerű jelszavaknak tűntek.