Az ókori görögöktől a kortárs szerelemig – Anne Carson kapta az irodalmi Nobel-díjat

Az irodalmi Nobel-díj történetében nem először fordul elő, hogy egy alkotó életműve nehezen illeszthető a megszokott műfaji kategóriákba. Anne Carson esetében azonban ez nem egyszerűen formai kísérletezést jelent: verseiben, esszéiben és verses regényeiben az irodalom, a filozófia, a műfordítás és a tudományos gondolkodás határai szinte észrevétlenül összemosódnak össze. A Svéd Akadémia csütörtöki indoklása szerint merész és leleményes életművével, a klasszikus hagyománnyal folytatott játékos párbeszéd révén teremtett új formákat a kortárs irodalom számára.

A döntés nem érte teljesen váratlanul az irodalmi világot. Carson neve évek óta rendszeresen szerepelt a Nobel-díj lehetséges várományosai között, az idei bejelentés előtt pedig a kínai Can Xue mellett a fogadóirodák egyik leggyakrabban emlegetett jelöltje volt. A kanadai szerző Krasznahorkai Lászlót követi a díjazottak sorában, aki tavaly kapta meg az irodalmi Nobel-díjat.

Carson 1950-ben született Torontóban, gyermekkorát Ontario különböző kisvárosaiban töltötte. Édesapja banktisztviselőként dolgozott, a család gyakran költözött. Az ókori görög irodalommal szinte véletlenül találkozott: tizenöt éves korában egy bevásárlóközpont könyvesboltjában akadt a kezébe egy kétnyelvű Szapphó-kötet. A versek olyan erős hatást gyakoroltak rá, hogy elhatározta, megtanul ógörögül. Ebben egy középiskolai tanára segítette, aki az ebédszünetekben különórákat adott neki. Az alkalmi találkozásból egész életre szóló szellemi kapcsolat lett.

A Torontói Egyetemen klasszika-filológiát tanult, később doktori fokozatot szerzett, majd több észak-amerikai egyetemen, köztük a McGillen, a Princetonon és a Michigani Egyetemen tanított. A tudomány és a szépirodalom Carson munkásságában kezdettől összefonódik: az ókori görög szövegeket nemcsak kutatja és fordítja, hanem újra is gondolja, a klasszikus művekből saját irodalmának alapanyagát teremtve.

Első jelentős könyvében, az 1986-ban megjelent Eros the Bittersweet (A keserédes Erósz) című kötetben az ókori görög költészet felől közelített a szerelem és a vágy természetéhez. Esszéjében Szapphó költészetéből és az ókori görög gondolkodásból kiindulva arra kereste a választ, miért kapcsolódik olyan szorosan egymáshoz a vágyakozás és a hiány. A könyv egyszerre irodalomtudományi munka és személyes hangú elmélkedés, amelynek nyelvezete sokszor közelebb áll a költészethez, mint a hagyományos tudományos értekezéshez.

Carson számára a szerelem nem pusztán érzelmi állapot, hanem a megismerés egyik különös formája. A vágyakozó ember mindig valami olyasmit próbál elérni, ami nincs teljesen a birtokában. A hiány ezért nem a szerelem mellékes velejárója, hanem lényegéhez tartozik. Ez a gondolat későbbi műveiben is visszatér.

Az 1998-ban megjelent Autobiography of Red (Vörös önéletrajza) című verses regény lett az egyik legismertebb alkotása. A könyv kiindulópontja egy ókori görög mítosz, amelyet Sztészikhorosz költő töredékesen fennmaradt műve őrzött meg. A történetben Héraklész tizedik feladataként legyőzi a vörös színű, többtestű szörnyet, Gérüónt, hogy megszerezze annak marhacsordáját.

Carson azonban megfordítja a nézőpontot. Nála nem Héraklész a hős, hanem Gérüón, aki érzékeny, magányos, vörös szárnyú fiúként jelenik meg egy modern világban. Fényképez, próbálja megérteni saját testét és érzéseit, majd beleszeret egy Héraklész nevű fiatalemberbe. A kapcsolat egyszerre jelent számára felszabadulást és fájdalmat, később pedig a veszteség és az önazonosság keresésének történetévé válik.

A Vörös önéletrajza 2017-ben jelent meg magyarul a Magvető Kiadónál, Fenyvesi Orsolya fordításában, a Versum online költészeti folyóirattal együttműködésben. A kötet utószavát Krusovszky Dénes írta, aki Carson pályájának egyik meghatározó vonására hívta fel a figyelmet: a szerző a tudományos munkát, a műfordítást és a szépirodalmat nem egymás mellett, hanem egymásba írva műveli.

Carson műveinek fordítása különösen nehéz feladat. Szövegeiben a klasszikus műveltségre épülő utalások mellett hétköznapi beszéd, filozófiai fejtegetés, szabadvers, próza, olykor szándékosan megtört nyelvi szerkezetek váltakoznak. A fordítónak nemcsak a szavakat, hanem a különböző beszédmódok közötti mozgást is újra kell teremtenie.

A műfaji határok átlépése későbbi köteteiben még hangsúlyosabbá vált. A 2001-es The Beauty of the Husband (A férj szépsége) egy házasság széthullását beszéli el huszonkilenc, tangónak nevezett versben. A kötetért Carson első nőként nyerte el a rangos brit T. S. Eliot-díjat. A szerelem itt sem idilli állapot, hanem az emlékezés, a vágy, a csalódás és az önáltatás egymással összefonódó tapasztalata.

A 2010-ben megjelent Nox még radikálisabban tágította ki a könyv fogalmát. Carson elhunyt bátyjának állított emléket benne, de nem hagyományos gyászversekkel. A különleges, harmonikaszerűen kihajtható kötet fényképeket, leveleket, kézírásos töredékeket, szótári magyarázatokat és Catullus egyik gyászversének fordítását kapcsolja össze. A könyv olvasható irodalmi műként és szemlélhető képzőművészeti alkotásként is.

Carson fordítóként is jelentős életművet hozott létre. Szapphó töredékeit If Not, Winter címmel adta közre 2002-ben, és Euripidész több drámáját is angolra ültette át. Fordításaiban különösen fontos szerepet kapnak a hiányok, a töredékesség és a szövegek történelmi távolsága. Nem próbálja mindenáron eltüntetni azt, amit az idő megsemmisített, hanem gyakran éppen a hiányt teszi érzékelhetővé.

Ez a szemlélet egész költészetét is meghatározza. Carson számára az ókor nem lezárt korszak, amelynek műveit tisztelettel kell szemlélni, hanem olyan szellemi világ, amellyel ma is lehet vitatkozni. Szapphó, Euripidész vagy Sztészikhorosz nála kortárs beszélgetőpartnerek.

Műveiben a képzőművészet, a zene és a színház is egyre nagyobb szerepet kapott. A Float című, 2016-os kötet különálló füzetekből áll, amelyeknek nincs kötelező olvasási sorrendjük. A szerző ezzel az olvasás hagyományos rendjét is megkérdőjelezi: a mű nem feltétlenül egyetlen, előre kijelölt úton bontakozik ki, hanem az olvasó döntései szerint.

Carson többször beszélt arról, hogy saját alkotói gondolkodását legalább annyira vizuálisnak tartja, mint nyelvinek. Fiatalon elsősorban rajzolt, és sokáig nem is gondolt magára íróként. Később pedig egyre kevésbé érezte elegendőnek a hagyományos könyvformát ahhoz, hogy minden elképzelését megvalósítsa.

Egyszerre érzéki, filozófiai és szórakoztató

Az irodalmi Nobel-díjat bejelentő sajtótájékoztatón, csütörtökön Ingrid Carlberg, a Svéd Akadémia titkára a költővel folytatott telefonbeszélgetésükre hivatkozva elmondta, hogy Carsont teljesen meglepte a hír és mindössze annyit mondott, épp Izlandon tartózkodik, ahol „a szelet hallgatja”.

Hasonlóképp meglepte a hír a Magvető Kiadót is, amely jegyzi Carson egyetlen magyar fordításának kiadását: a Vörös önéletrajza (Autobiography of Red) 2017-ben jelent meg Fenyvesi Orsolya fordításában, de kereskedelmi forgalomban jelenleg nem kapható. Kérdésünkre a Magvető egyelőre annyit közölt, biztosan tárgyalnak majd egy lehetséges újabb kiadásról.

Fenyvesi Orsolya fordítót Frankfrutban értük utol telefonon, aki úgy fogalmazott, nem volt nehéz dolga, mert Anne Carson kifejezésmódja nagyon közel áll hozzá. „Az elbeszélésmódja rettentően izgalmas, mert egyszerre érzéki és filozófiai: én egyenesen szórakoztatónak is nevezném. Az viszont biztos, hogy mindenképpen inspiráló, Anne Carson szövegeit olvasni felszabadító hatású, éppen az újszerűsége miatt. A Vörös önéletrajza például nagyon elemi kifejező erővel dolgozik, ami berántja az embert és sokszor egészen filmszerű – nagyon erős képi világgal bír.” Fenyvesi szerint Anne Carson munkái akár egyfajta belépőt is jelenthetnek azoknak, akik csak most ismerkednének meg a kortárs líra világával.

Tavaly Krasznahorkai László kapta a Nobelt

Egy évvel ezelőtt Krasznahorkai László kapta az irodalmi Nobel-díjat, Kertész Imre után 23 évvel. Az elismerésről döntő svéd Királyi Akadémia hivatalos indoklása szerint a magyar író a lenyűgöző, látnoki prózájáért részesült az elismerésben, amelyik az apokaliptikus terror közepette világít rá a művészet jelentőségére. Krasznahorkai, mikor először megtudta a hírt, Samuel Beckett szavait idézve először annyit mondott: „Ez több, mint katasztrófa.” Decemberben pedig már Stockholmban, a Svéd Akadémián tartott díszelőadás keretében hosszan beszélt angyalokról, emberi méltóságról, lázadásról és a remény elvesztéséről is.