Ez meg ki? – Zenei gyorstalpaló a februári Grammy-díj elé
Minden évben előtör sokakból az amatőr zenekritikus a Grammy-díjra jelöltek bejelentése idején, ezúttal sem volt ez másképp. A helyzet megkönnyítése érdekében összeszedtük a szerintünk legesélyesebbeket a legfontosabb kategóriákból.
Nincs élő ember, akinek van ideje meghallgatni minden újdonságot 12 hónap alatt: egy év alatt több mint 20 000 nevezés érkezik körülbelül a Grammy-díj kategóriákra összesen, szóval egy rövid fejszámolással is belátható, aligha van lehetősége a szavazóknak becsületesen meghallgatni minden előadót.
Itt jön képbe a lobbi ereje: a szavazatvásárlás persze teljesen tiltott dolog, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne a legkülönfélébb módokon az illetékesek figyelmét valahogy felkelteni. Például egy olyan promóciós kampánnyal, amelyre a világ összes pénzét rácsorgatták ugyan, de cserébe 10-ből 8 szavazó biztosan hallotta legalább egyszer már az előadó nevét.
Emellett az ügyes marketingen kívül elég értékes a megfelelő kapcsolatrendszer is, ami persze egy világsztár esetében az idő előrehaladtával egyre könnyebben megugorható akadály.
Emiatt fordulhatnak elő azok az anomáliák, hogy minden évben vannak olyan jelöltek is, akik nemhogy nem voltak közönségkedvencek, de a kritikusok szimpátiáját sem igazán nyerték el.
Az év felvétele (Record of the Year) nem feltétlenül az előadónak jár: elismer mindenkit, akik a konkrét dal születésében meghatározó szerepet játszottak. Idén ez a kategória nagyon változatos, mainstream pop, soul, country is akad a dalok között.
RAYE – Where Is My Husband!
Jelen állás szerint a legesélyesebb a brit RAYE, akit imád a szakma, nemrég még Mercury Prize-díjat is nyert. Ezt a soul és a jazz műfajokat ötvöző, de nagyon is fülbemászó, Where Is My Husband! című dalt karakteres előadásmódja tette népszerűvé és így meglehetősen esélyessé.
Ella Langley – Choosin’ Texas
RAYE sarkában van a legesélyesebbek között Ella Langley, aki a Choosin’ Texas című dalával ugyan nem találta fel a spanyolviaszt – ötvözte a mainstream popot a country világával – de attól ez még óriási siker lett, hetekig vezette például a Billboard 100-as listáját. Langley-t hat másik kategóriában is jelölték idén, ami jól mutatja azt a nem túl meglepő tényt, hogy Amerikában a countryval azért nem igazán lehet mellélőni.
A Choosin’ Texas pedig a maga műfajában egy kifogástalanul összerakott dal, így csak ott kerülhet homokszem a gépezetbe, hogy ebben a kategóriában jellemzően azért inkább a pop és a soul műfaj a népszerűbb a szavazók körében.
Olivia Dean – Man I Need
A brit Olivia Dean Man I Need című dalát is a kategória esélyesei között emlegetik, egyébként kétségtelen joggal: tavaly Dean nyerte a legjobb feltörekvő előadónak járó díjat és a klasszikus pop egyik legprofibb hangja jelenleg a piacon. A klasszikust pedig szereti a Grammy, ha nem lenne ez a kategória ennyire erős, érdemes lenne nagy összegben tenni rá, hogy Dean viszi majd a pálmát.
Olivia Rodrigo – The Cure
Hanyag hozzáállás Rodrigo mellett csupán azzal érvelni, hogy nevét jól ismerik a díjakról döntő szavazók. Évek óta sorra hozza a jelöléseket, ez tény, de új albumáról ebben a kategóriában szinte bármelyik dal indulhatna, szinte biztonsági játék őt jelölni: bármelyik nyer, nem nagyon lehet vele vitatkozni. Ezúttal a The Cure-ra esett a választás, meglátjuk, mennyire ütik a versenytársak.
Rosalía, Björk, Yves Tumor – Berghain
A Berghain vitán felül a legambíciózusabb, legkreatívabb dolog, ami történt a könnyűzenében az elmúlt egy évben és hála az égnek óriási hullámokat kavart a popzenei piacon. (Egyesek szerint a népszerűsége érezhető hatással lesz a következő évek popzenéjére, bátrabban mernek majd az előadók visszanyúlni a klasszikus műfajhoz, nem riadva vissza akár egy komplett szimfonikus zenekartól sem.) A Berghainnak viszont ebben a kategóriában az lehet a gyengéje, ami az erőssége is: az innovatív hangzás nem feltétlenül lesz döntő szempont egy ilyen erős mezőnyben.
A kategória jelöltjei között van még a Tame Impala Jennie-vel közös dala, a Dracula, amely, ha győz, az egy ilyen listán erősen a meglepetés kategóriába esik. Csak azért nem írom, hogy frusztráló meglepetés lenne, mert a jelöltek között helyet kapott még Bruno Mars (I Just Might) és Taylor Swift is (The Fate of Ophelia). Utóbbi kettő persze tehetség, jogosan a pop legmagasabb lépcsőfokain állnak, de egy ilyen mezőnyt és dalaik, albumaik fogadtatását látva teljesen érthetetlen, mit keresnek a jelöltek között. (Hacsak nem a fentebb már említett anomáliákról van szó.)
Az év albuma az egyik legrangosabb elismerés és mindig az egyik legjobban várt kategória is. Most a szokásosnál egy kicsit még jobban érdemes várni: annyi remek lemez kapott itt helyet, hogy a végső befutó biztos betippeléséhez minimum látnoki képességek kellenek majd. Ha számít bármit, a fogadóirodáknál szinte fej-fej mellett áll Rosalía és Olivia Rodrigo, de RAYE, Olivia Dean és Ella Langley is simán nyerhet.
Rosalía LUX című albuma minden elfogultság nélkül a legbölcsebb választás lenne a Grammy-től, főleg a bátor alkotói hozzáállásért: nemrég az énekesnő saját lemezéről úgy nyilatkozott, ez maga a maximalizmus és ezzel nem is áll távol a valóságtól.
A LUX a klasszikus zenei világ és a kortárs pop ötvözésével egy olyan ritka mérföldkő a zeneipar túltelített szegletében, hogy egyenesen hiba lenne nem ennek a lemeznek ítélni a Grammy egyik legfontosabb elismerését. (Nem mellesleg Rosalía lenne az első spanyol előadó, aki elnyeri az év albuma díjat a Grammy történetében.)
A kategóriát viszont megtrollkodhatja Phoebe Bridgers, akinek augusztus közepén megjelent Lost Weekend című albuma minden várakozást felülmúlt az alternatív zenei színtéren. Többen azért sorolják a kevésbé esélyesek közé, mert nem a Grammy szívének kedves poplemezről van szó, de elég gyanús, hogy a körülötte épült hype majd még a végén keresztülhúzza mindenki számítását – nem mintha ne lenne megérdemelt.
A legjobb új előadó kategória nyertesét minden évben nagy várakozás övezi, idén sincs ez másképp és a jelölteket elnézve szinte vérre megy majd, ki lesz aztán a befutó. Tippre viszi az Angine de Poitrine (meg gyakorlatilag minden kategóriát, amiben jelölt), mert a papírmasé jelmezbe öltözött, bekategorizálhatatlan duó meglepően gyorsan óriási népszerűségre tett szert annak ellenére, hogy a zenéjük annyira rétegzene, hogy az nem kifejezés.
Az a rend, ami található ebben a zenei világban viszont csak annak köszönhető, hogy ordít a két előadóról, az első ütemtől az utolsó félhangig ismerik a zeneművészetet.
Ugyanakkor az új előadók között abszolút esélyes még a Geese, valamint Slayyyter is. Utóbbi énekes egyébként nem teljesen új név a zenei színtéren, a 2020-as évek fordulóján már aktívan zenélt, azóta túl is van egy kiégésen így 30 évesen: egy időben gondolkodott is rajta, hogy visszavonul. Csak aztán mégis összejött a Worst Girl in America című lemez, ami néhány hónap alatt annyira népszerűvé tette, hogy 2026 áprilisában, a világ egyik legnagyobb fesztiválján, az amerikai Coachellán a délután 3 órás idősávban teltházas koncertet adott a rendezvény egyik sátrában – ami nagyon-nagyon ritka.
Ezt is ajánljuk
„A végére már nagynéninek hívtak” – Fődi Kitti tizennégy kamasz egy évéről
Turi Tímea: A kultúra nem luxuscikk, hanem közügy
Taknyolás, gányolás, buherálás: kiállítás nyílt arról a bizonyos szoci magyar firnyákról
Több mint háttérzene a GTA VI-ban: „Amikor egy ismeretlen dal szól, autóban menekülsz a rendőrök elől, nézed a naplementét, és a dal hozzátapad az élményhez”
A barikádoktól a láthatatlan házimunkáig: női hősöket állít reflektorfénybe a metrókban is látható kiállítás









