Belföld

„Nem a legjobb üzenet, hogy a kormány csak akkor vette komolyan a bíráló hangokat, amikor a költségvetési számok hatására felzúdulás támadt”

A kultúratámogatásban is van valami paternalisztikus – véli Ferencz Győző, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke. Interjú.

„Nem a legjobb üzenet, hogy a kormány csak akkor vette komolyan a bíráló hangokat, amikor a költségvetési számok hatására felzúdulás támadt”
Fotó: Ilyés Zalán / Népszabadság

Csukott szemmel is megtalál mindent a könyvespolcain?

Azt még nem próbáltam, de sötétben igen. Egy pajtából átalakított dolgozószobát szeretnék, ahol az összes könyvem elfér, és létra sem kell.

Előfordul, hogy kizárólag az örömért olvas?

Általában feladatokat teljesítek, de azokhoz is öröm olvasni. Most egy előadásra készülök Yeatsről. Lépést tartani az új megjelenésekkel egyre nehezebb, de vannak, akikhez érdek nélkül állandóan visszatérek.

Kikhez?

Például az említett Yeatshez. Rengetegen vannak, régiek, maiak, és írek, britek, amerikaiak, akiknek verseivel évtizedek óta szinte személyes viszonyba kerültem.

Egy műsorban gyerekek válaszoltak a kérdésre, hogy miért jó olvasni. Azt felelték, hogy okosabbak, műveltebbek leszünk az olvasástól – az örömet egyikük sem említette.

Szegények.

Ennek a súlyos nemzeti költészetet hangsúlyozó oktatás lehet az oka?

Az biztosan nem tesz jót, ha az irodalmat ideológiai példatárnak használják.

Egyszer beszélt arról, hogy a magyar költészet jelentős része a nemzeti identitás foglya. Azért alakult így, mert kis ország, kis nyelv a miénk?

Igen, azt hiszem, ez a posztkoloniális társadalmakra általában jellemző. A hosszú gyarmati alávetettség miatt az irodalomra külső szerepek nehezedtek. És remekül meg tudott felelni ezeknek az elvárásoknak, mert a magyar nyelvet, a szellemi függetlenség legfőbb bizonyítékát az írók-költők csodálatosan kimunkálták. De dacára a jeles műveknek, ez a hagyomány nem a legszerencsésebb dolog.

Miért?

Tematikailag és szemléletileg is leszűkíti az irodalom fogalmát.

Hogyan oldható meg, hogy ez ne így legyen?

Nem tudom. Ha valaki beleszületik egy ilyen kultúrába, eltart egy darabig, amíg észreveszi, hogy másként is lehet gondolkodni az irodalomról. És ez a másként mindig politikai támadásoknak van kitéve. Bezzeg Nyugaton senki nem akar börtönbe vetni írót, mondogattuk, mindegy, mit írnak, úgyse számít, tehetik a dolgukat. Aztán jött 1990, de a dolgok mégiscsak úgy alakultak, hogy az írók újult erővel kezdtek politikai publicisztikát írni. Igaz, valóban nem számított, ki mit ír. De volt rá igény, vagy csak képzeltük, maradt a régi szerep.

Politika a nyílt levél is, amit a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) nemrég tett közzé, és amelyben a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kiváltságainak lebontását sürgeti.

Pár szót mondanék az előzményekről. A Magyar Tudományos Akadémiának (MTA) megalakulása óta művészek, főleg írók is tagjai lehettek, hiszen az Akadémia egyik célja az volt, hogy a magyar nyelv a tudomány művelésére alkalmas legyen. Arany János élete utolsó éveiben főtitkár volt. De 1949-ben az MTA szovjet mintájú átszervezésekor kizárták a művészeket. A rendszerváltás után Kosáry Domokos, az akkori elnök kezdeményezte a művészek visszafogadását. Ez azonban sok problémát vetett fel. Például a tudományos fokozatok követelménye és a művészi teljesítmény elismerése nehezen egyeztethetők össze. A többi között ezért lett külön művészeti akadémia. A SZIMA azonban megalapítása pillanatától kezdve torzó maradt. Ennek politikai okai vannak. 1992-ben az akkori MDF-kormány támogatásával Fekete György és Makovecz Imre létrehoztak, és pár hónappal a Széchenyi Akadémia megalakulása előtt (a nevünket is eltulajdonítva), bejegyeztették a Magyar Művészeti Akadémia kulturális egyesületet. Ezt a Fidesz-kormány 2011-ben köztestületté emelte, beiktatta az Alaptörvénybe. Bár korábban minden érintett azt nyilatkozta, hogy a köztestület tagjai nem lesznek automatikusan azonosak az egyesületével, nem így történt. Az Alkotmánybíróság 2014-ben kimondta, hogy az MMA köztestületi megalakulása nem áll összhangban az Alaptörvénynek „a művészeti alkotás szabadságát biztosító semlegesség és pluralitás követelményével”. De, fűzték hozzá, sajnos már nincs mit tenni. Hadd jegyezzem meg, hogy a Széchenyi Akadémia nem foglalkozik az MMA-val. Nincs velük kapcsolatunk, és bár mindkét szervezet nevében szerepel az akadémia szó, a párhuzam ezzel véget is ér. De vannak kivételes helyzetek. Mint 2012-ben; akkor is éppen a Népszabadság közölt interjút velem Nem fogjuk legitimálni az MMA szellemiségét címmel. Az MMA-t egy politikai párt hozta létre, méghozzá azért, és ezt vezetőik akkori nyilatkozataikban ki is mondták, hogy a magyar kultúrát a párt ideológiai érdekeinek megfelelően irányítsák.

 

Fotó: Ilyés Zalán / Népszabadság

 

Idővel az MMA sem volt ennyire ideológiavezérelt.

Legalábbis ezt mondják. De azért érdemes felidézni, hogy amikor Cserhalmi György 2021-ben a székfoglalójában bírálta az SZFE átalakítását, az MMA vezetősége elhatárolódott tőle. Érdekes, amikor 2012-ben Fekete György azt mondta, hogy „számolnunk kell azzal, hogy például Konrád Györgyöt is magyar írónak tekintik külföldön”, az MMA részéről alig valaki határolódott el elnökük szavaitól. Talán idetartozik a gyakran hangoztatott érv, hogy az MMA-ban vannak nagyszerű művészek is. Már ez az „is” is sokatmondó. Persze, hogy vannak. Az MSZMP-ben is voltak kiváló, becsületes emberek, de attól mint szervezet tűrhetetlen volt.

Említette, hogy a SZIMA torzóban maradt. Most az MTA része vagy társa?

2026. november 15-ig

A cikk folytatása regisztrációhoz kötött

  • Kellett a kormányváltás és a változás az MTA élén ahhoz, hogy a SZIMA jogállásáról kezdjenek tárgyalni?
  • Hogyan haladható meg a „mi és ők” logikája?
  • Mi történne, ha a Széchenyi Akadémia is kapna 14 milliárdot, mint az MMA?
  • Mennyire érez elégedetlenséget az április 12-én felszabadultságot és boldogságot megélt művészek körében?

Regisztráció után 2026. november 15-ig olvasható. Aki addig a printre előfizet, 2026. november 15-én külön lépés nélkül olvas tovább.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás