A gazdasági összeomlás szélére sodródott Irán, apadnak a teheráni rezsim forrásai

Egyre közelebb kerül a teljes pénzügyi és ellátási összeomláshoz az iráni gazdaság, miközben a teheráni vezetés kétségbeesetten próbál új kiutakat találni az elmélyülő nemzetközi elszigeteltségből. Mohsen Rezaei, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezető tanácsadója nemrég terjedelmes tárgyalási listával érkezett Moszkvába, amelynek legfőbb eleme egy Oroszországból Iránon át a szomszédos államokba vezető gázvezeték megépítése volt. Az elképzelés mindkét félnek kölcsönös előnyöket ígérne, hiszen az oroszoknak rubelt, a régiónak pedig fűtőanyagot biztosítana, ám a megvalósítás hosszú éveket vesz igénybe, így a delegáció puszta szándéknyilatkozatokkal kényszerült hazatérni.

A teheráni sietség nem véletlen: a hatalmas készletekkel rendelkező iszlám köztársaság a kitermelési infrastruktúra elavultsága miatt mára sürgős gázimportra szorul. A technológiai beruházások hiánya miatt a belső piacon állandósultak az ellátási zavarok, miközben a fűtési szezon javarésze még hátravan. Ezzel párhuzamosan a rezsim kénytelen tehetetlenül szemlélni, hogy hatalmas olajkészletei bent rekednek az országban, mivel a világpiaci értékesítés lehetősége szinte teljesen megszűnt.

Megbénult tengeri útvonalak és apadó bevételek

A legsúlyosabb csapást a Hormuzi-szorosban kialakult tengeri zárlat jelenti. Amint arról a Die Presse bécsi napilap beszámolt, a blokád kezdete óta szinte egyetlen tartályhajó sem futhatott ki az iráni kikötőkből, aminek következtében a kőolajexport gyakorlatilag a nullára zuhant. Az államkassza számára kizárólag azok a teherhajók hoztak még némi bevételt, amelyek a zárlat elrendelése előtt elhagyták a térséget. Az elemzői előrejelzések egyértelműek: ha a blokád fennmarad, Irán még a tél beálltával teljesen elesik az olajeladásokból származó forrásoktól.

A bevételkiesés katasztrofális következményekkel fenyeget, hiszen az állami költségvetés 30-40 százalékát hagyományosan az energiahordozók kivitele fedezi. Az állami vállalatokból élő rendszer finanszírozása ellehetetlenül, és a rezsim hamarosan a bérek kifizetésére sem lesz képes. Bár korábban kifinomult hálózatokkal és fedőcégekkel kerülték meg a tilalmakat, az amerikai és ENSZ-szankciók szigorítása bezárta a kiskapukat; még az Egyesült Arab Emírségek sem vállalja a kockázatot Washingtonnal szemben.

Papírpénz, kuponok és hiperinfláció

A tengeri utak elvágása végzetes, mivel az iráni kereskedelem mintegy 80 százaléka a kikötőkön keresztül bonyolódik. A teheráni vezetés most a közép-ázsiai és törökországi szárazföldi útvonalak felé próbál fordulni, de a vasúti kapacitások meg sem közelítik a tengeri teherhajókét. Emellett Pakisztán lezárta a határt, az Egyesült Államok pedig kemény nyomást gyakorol a szomszédos Irakra, hogy szakítsa meg a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat Teheránnal.

A gazdasági mutatók lesújtóak: a munkaképes lakosság alig mintegy 27 százaléka rendelkezik tényleges állással. Mahdi Ghodsi, a bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlító Intézet munkatársa szerint a folyamatok elkerülhetetlenül hiperinflációhoz és a jegybanki kontroll elvesztéséhez vezetnek. A boltokban elszabadultak az árak: az étolaj háromszáz százalékkal drágult, miközben a liszt, a búza, a cukor, a hús és a rizs beszerzése is mindennapos gondot okoz a családoknak.

A vezetés rendkívüli intézkedésekkel próbálkozik: élelmiszerjegyeket osztanak, amelyek értéke fejenként alig haladja meg az öt eurót, miközben az árak az európai szintet közelítik. Szigorították a devizaellenőrzést is, ötezer euróban maximálva a kivivihető készpénzt és aranyat, ám az intézkedések képtelenek megvédeni a nemzeti fizetőeszközt az elértéktelenedéstől.

Makacs vezetés a szakadék szélén

A washingtoni kormányzat nem hajlandó lazítani a szorításon. Donald Trump amerikai elnök állítása szerint bár a katonai konfliktus „a végéhez ért”, a tengeri blokád mindaddig érvényben marad, amíg az iráni rezsim meg nem hátrál. Szakértők ugyanakkor már számos alkalommal felhívták a figyelmet arra, hogy a gazdasági válság nem vezet automatikusan a politikai hatalom összeomlásához.

Intő példaként Venezuelát emlegetik, ahol az elszabaduló árak és az általános nélkülözés ellenére fennmaradt a fennálló vezetés. Az iráni teokrácia rendkívül ellenálló hatalmi struktúrával rendelkezik, a vallási vezetés pedig a tapasztalatok szerint habozás nélkül kész a legsúlyosabb belső erőszakot és a saját állampolgáraival szembeni kíméletlen fellépést alkalmazni a túlélés érdekében.