Majtényi László: Az ügynökakták „ömlesztett nyilvánossága” akadályozza a személyenkénti elbírálást

Minden emberi jelenséget csak úgy lehet és szabad vizsgálni, hogy az érintetteket nem tömegként vagy adathalmazként, hanem személyekként kezeljük – hangsúlyozta Majtényi László alkotmányjogász. A látszólag evidens megállapításból kiindulva több tekintetben is problémásnak tartja, ahogyan november 4-én a nyitottaktak.hu oldalon közzétették a „hálózati nyilvántartásban” szereplő mintegy 55 ezer ember nevét.

Kérdés, mi a célja és mi az értelme az ügynöknyilvántartás publikálásának. Pontos meghatározás szerinte nincs, a leginkább értelmezhető magyarázat az, hogy a közzététel segít elmélyíteni a társadalmi önismeretet. A tájékozottabbak eddig is tudták, hogyan működött a Kádár-rendszer, a nyilvánosságra kerülő nevekkel talán sikerült ezt a tudást átélhetőbbé tenni. Sokan most szembesülnek családjuk történetével. Majtényi László ugyanakkor problémának tartja, hogy a nyilvántartásban lévő összes név „ömlesztett nyilvánossága” akadályozza a személyenkénti elbírálást.

Eleve kínos – jegyezte meg –, hogy 164 megfigyelt neve tévedésből a megfigyelők közé került. Emberi jogi és alkotmányjogi szempontból nem elhanyagolható ez a szám, akkor sem, ha csak elenyésző töredéke a teljes névsornak. De nem csupán ezzel vannak gondok.

Felajánlotta lemondását az ÁBTL főigazgatója, amiért Lezsák Sándor tévesen szerepelt a nyilvánosságra hozott ügynökaktákban

Most már erőteljes hangsúlyt kap az – folytatta Majtényi László –, amire eleinte kevésbé hívták fel az emberek figyelmét: nem feltétlenül csak bűnösök szerepelnek a nyitottaktak.hu oldalon. Ha korrekt is a nyilvántartás, és valakiről tényleg kiállították az úgynevezett 6-os kartont, ebből még bizonyossággal nem következik, hogy az illetőt valóban beszervezték. Lehet, hogy csak szerették volna beszervezni, ami végül meghiúsult. Elképzelhető az is, hogy maga a beszervezés megtörtént ugyan, de a beszervezett személy egyáltalán nem jelentett. Olyanok is akadnak, akik egy ideig tessék-lássék jelentettek, aztán a lelkiismeretükre hallgatva megtagadták az együttműködést.

Ha egy egyetemista március 15-én Petőfit szavalt egy emelvényről, előfordulhatott, hogy a dékán retorziót alkalmazott vele szemben. A dékán – aki soha nem írt alá semmilyen beszervezési nyilatkozatot, de „társadalmi kapcsolatként” együttműködött az állambiztonsággal – esetleg a mai napig köztiszteletnek örvendő tudósként éli a nyugdíjas éveit.

Ezekre a bizonyos „társadalmi kapcsolatokra” nem terjed ki a nyitottaktak.hu nyilvántartása.

Ma már – állapította meg Majtényi László – az áldozatok és a bűnösök nagy része halott. Mit kezdenek a hozzátartozók azzal az információval, amit megtudtak valamelyik családtagjukról? Ha él a nagypapa, akkor a családi ebédnél megkérhetik, hogy adjon magyarázatot a múltra. És mi a helyzet akkor, ha már nem él, vagy nem tűnik túl meggyőzőnek, amit mond? Az állambiztonsági szolgálatok levéltárától az áldozatok vagy hozzátartozóik – nagyon helyesen – jogszabályi felhatalmazás nyomán megkapják a kellő iratokat (már amennyiben azok fellelhetők egyáltalán), az elkövetők hozzátartozói esetében viszont a törvény erről külön nem rendelkezik. Nem világos, ők alanyi jogon utánajárhatnak-e annak, hogy mit lehet tudni a családtagjukról – mutatott rá egy törvényi következetlenségre Majtényi László.

Ki kutathat?

A tudományos kutatók hozzáférhetnek olyan dokumentumokhoz is, amelyekhez mások nem. Eddig az kutathatott, aki egy intézménytől erre támogatói nyilatkozatot szerzett. Ma már elméletileg nem kell kutatóhely támogató nyilatkozata, de arról, hogy ki rendelkezik kutatási jogosultsággal, nincs definíció. Majtényi László a saját példájával illusztrálta, hogy ez milyen anomáliákhoz vezetett. Hét évig pereskedett (sikerrel), mert édesanyjáról és feleségéről gyalázatos hazugságokat terjeszthettek a sajtóban olyanok, akik délelőtt kutatónak nevezték magukat, délutánra pedig visszavedlettek a heccsajtó propagandistáivá.

Lakner Zoltán: A történelmi traumák feldolgozása nem vezethet újabb traumákhoz

A valódi kutatók – történészek, levéltárosok – a szakmai és erkölcsi normák betartásával dolgozzák fel az iratokat. A forráskritika is nagyon fontos: ehhez olyan tudásra van szükség, ami nem áll bárki rendelkezésére. Minden diktatúrának vagy autokráciának megvan a saját nyelve, legyen az Orbán-korszak vagy Kádár-rendszer – jelentette ki Majtényi László. Ismerni kell az adott kor nyelvezetét, de azt is, hogy a vizsgált dokumentum milyen környezetben, szövegösszefüggésben született.

Ha például egy jelentésben azt állították valakiről, hogy elkötelezett a szocializmus eszméi és a párt irányvonala iránt, akkor nem biztos, hogy a leírtak megfeleltek a valóságnak: megtörténhetett, hogy az illető védelmében készült ilyen jellemzés.

Adatvédelmi ombudsmanként – ennek több mint harminc éve – Majtényi László kidolgozott egy javaslatot, álláspontja azóta sem változott. Szerinte az egész III. csoportfőnökség irathagyatékát egységes elvek szerint kellett volna kezelni és a szaklevéltárnak át nem adott, a nemzetbiztonsági szolgálatokhoz került iratok ügyében bírói felülvizsgálatot kellett volna lehetővé tenni.

Szerinte az lett volna a jó megoldás, ha az információs kárpótlás jegyében az áldozatok minden rájuk vonatkozó információt megkaptak volna, azokkal, akár „árulóikkal” szemben is, szabadon rendelkezhettek volna. Az áldozatok a javaslat értelmében saját belátásuk szerint dönthettek volna arról, nyilvánosságra hozzák-e azt, amit megtudtak. Egy részük bizonyára így tett volna. Az így megismert sorsok – vélekedett – legalább akkora társadalmi hatást váltottak volna ki, mint a most közölt ügynöknévsor.

A Majtényi-féle koncepció alkalmas lett volna arra is, hogy ártatlanok vagy a Kádár-korszak megfigyeltjei ne keveredhessenek az ügynökök közé. Kérdésünkre, megtárgyalták-e valamilyen fórumon a javaslatot az új ügynöktörvény elfogadása előtt, Majtényi László közölte: őt senki sem kereste meg, de ezt az eltelt idő azt már felülírta. Hiszen az áldozatok önrendelkezési jogát is felülírja, hogy érintettek nagyrészt meghaltak.

Zsarolási potenciál?

Ellenérvként felmerült, hogy az egykori beszervezett emberek zsarolhatóvá váltak volna, ha az áldozatokra bízzák, nyilvánosságra hozzák-e a kompromittáló papírokat. Majtényi László úgy gondolja, ha valakinek az élete azért futott zátonyra, mert áldozata volt a megfigyeléseknek, akkor nem nevezhetjük durva igazságtalanságnak, ha azokat, akik karrierépítésre is használhatták besúgói tevékenységüket, évtizedekkel később megzsarolják.

Az 1995-ös javaslat kifejezetten tartalmazta azt is, hogy nem szabad különbséget tenni a III/III-as és a III/I-es, II-es és IV-es alosztály iratállománya között. A rendszerváltáskor élt az a hivatkozás, hogy hírszerzést, kémelhárítást, katonai elhárítást a jogállamokban is végeznek, az ebbe a tárgykörbe tartozó iratokat másként kell kezelni, mint a belső elhárítással foglalkozó III/III-as aktákat.

Majtényi László ellenben úgy látja: a valóságban ezek az alosztályok egy cégként működtek, az ügynököket egymás között cserélgették.

Az alkotmányjogász azt is kifogásolta, hogy a lusztráció, az „állam átvilágítása” csak szűk körben valósult meg Magyarországon. Az egykori hálózati személyek rangos állami, közigazgatási tisztségeket tölthettek be a demokratikus Magyarországon. Az államigazgatást, rendőrséget és katonaságot meg kellett volna tisztítani az aktív ügynököktől és tartótisztektől – állította Majtényi László. Morálisan és politikailag szerinte ez mindenképpen indokolt lett volna.