Kultúra

Tombol a kilencvenes évek nosztalgiája, visszatér Császár Előd és az FLM is

A platformcipőkön kívül egy valami jött újra divatba igazán a kilencvenes évekből: a zene. A TNT és a V-Tech után az FLM zenekarral újabb népszerű együttes tér vissza a korabeli magyar popzene szinteréről.

Tombol a kilencvenes évek nosztalgiája, visszatér Császár Előd és az FLM is
Az FLM jegyzi a kilencvenes évek olyan magyar popslágereit, mint a Nem kell másik, a Rólad álmodom vagy a Megtalállak még. Forrás: FLM / Facebook

„Abban az időben, ha egy dal sláger lett, azt mindenki ismerte a nagymamától az unokáig. Akkor is tudtad, mi az, ha egyébként nem szeretted. Ma viszont egészen más a helyzet: a szubkultúrák annyira elkülönültek egymástól, hogy ma valaki úgy is lehet óriási sztár, hogy közben az ország másik fele egyáltalán nem tudja, mit csinál” – meséli Császár Előd közel 30 évvel az FLM zenekar feloszlása után. A zenész egykori zenésztársával, Hoffer Dániellel tér vissza az Akvárium Klubba decemberben, elmondásuk szerint lényegében életük „első rendes koncertjével”.

Az FLM jegyzi a kilencvenes évek olyan magyar popslágereit, mint a Nem kell másik, a Rólad álmodom vagy a mind közül talán legismertebb Megtalállak még.

 

 

Nem csak nálunk hódít a retró szintipop

 

Nem lehet azt mondani, hogy a kilencvenes évek hangzásvilága teljesen eltűnt volna az utóbbi évtizedekben, de igazán a 2010-es évek második felében tért vissza a mainstream előadók ihletforrásai közé. Főleg az elektronikus zenében jelent meg ez a népszerűségi hullám, például Dua Lipa 2020-ban kiadott Future Nostalgia című lemezén kapott főszerepet a retró, ötvözve többek között a nyolcvanas évek szintipopját a kilencvenes évek tánczenéjével. Nem sokkal később erősen érződött Beyoncé Renaissance című lemezén is ez a hangzásvilág, főleg ami a rave és a house műfajokat illeti. Ahogyan az várható volt, a diszkópápa David Guetta is felült erre a vonatra és 2022-ben fel is dolgozta az Eiffel 65 1999-ben megjelent Blue című számát: a kilencvenes évek hangzásvilága iránt felébredt nosztalgiát meg jól is bizonyítja, hogy a dal relatíve rövid idő alatt Nagy-Britanniában vezette is a legjobb kislemezek listáját.

 

 

Magyarországon az utóbbi két évben mutatkozik meg erősebben ez az érdeklődés, szóval erre meg is jött a válasz: a V-Tech több mint 20 év után tért vissza idén tavasszal egy koncert keretében, fennállásának 30. évfordulójához közel a TNT is újjászületett, 2024-ben Ébren álmodtunk címmel még egy új dalt is kiadott (amely 2025-ben az év legtöbbet játszott magyar dala lett a rádiókban), idén decemberben még egy Retro Queens & Kings bulira is sor kerül Veszprémben, ahol fellép például a Shygys, Krisz Rudi és az Ámokfutók is, sőt, tavasszal a Megtalállak még című FLM slágerről még egy feldolgozást is készített Szabikeyz és Lil Frakk. A hatalmas érdeklődést mutatja az is, hogy az amúgy is újabb aranykorát élő magyar könnyűzenében olyan előadók mellett, mint Krúbi, Beton.Hofi, Azahriah vagy DESH láthatóan óriási potenciál van a nosztalgiában: valószínűleg jelenleg nem sok ember van az országban, aki ne hallott volna arról, hogy Sebestyén Balázs nyáron mekkorát szakított fiktív, keletnémet lemezlovas-alteregójával.

Pedig Császár Előd szerint manapság sokkal nehezebb dolga van az előadóknak, függetlenül attól, hogy azért a közösségi média lehetőségeiért, ahogyan ő fogalmazott, sok mindent adott volna annak idején.

 

Az FLM december 22-én tér vissza a budapesti Akvárium Klubba, ezúttal nagyzenekar kíséretében. Forrás: FLM / Facebook

 

„Ahogy mondtam, lehet valaki úgy sztár, hogy az ország egyik fele nem is hallott róla. Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz dolog-e. A mai előadók közönsége sokkal koncentráltabb, ami bizonyos szempontból előny. Viszont szerintem ma jóval nehezebb olyan slágert csinálni, amelyre húsz-harminc év múlva is mindenki emlékezni fog. Egyszerűen azért, mert nem hallotta mindenki. Bizonyos szempontból nekünk nagyon könnyű dolgunk volt annak idején. Volt két-három rádiócsatorna, amely olyan zenét játszott, mint amilyet mi csináltunk. Ha ezek játszották a dalodat, akkor gyakorlatilag mindenki hallotta. Szinte mindenki ugyanazokat a rádiócsatornákat hallgatta, ugyanazokat a televíziós műsorokat nézte. Aki ezekben feltűnt, viszonylag rövid idő alatt ismertté válhatott. Ha pedig még jó is volt, amit csinált, vagy legalábbis a közönség vevő volt rá, akkor egy pillanat alatt megismerhette az egész ország. Mi voltunk az utolsó olyan generációk egyike, amelynek még jutott ebből a régi rendszerből.”

 

 

Az FLM december 22-én tér vissza a budapesti Akvárium Klubba, ezúttal nagyzenekar kíséretében. Az együttes hangsúlyozza, a dalok alapvetően ugyanúgy szólnak majd, ahogyan a közönség emlékszik rájuk, a hangszerek “csupán” arra szolgálnak, hogy színesítsék, kissé modernizálják a hangzást, de az eredeti karaktert megtartják.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás