Kultúra

Régen és ma is eláraszt minket a szóözön – Szurcsik József Hold, villám, lézer című kiállításán jártunk

Szurcsik József legkorábbi, negyven éve rejtőzködő – kiállításon még nem is szerepelt – művei is láthatók a Godot Galériában. Az úgynevezett „rendszerváltó panoptikum” képeit nézve visszautazhatunk az 1989-es átmenet idejébe.

Régen és ma is eláraszt minket a szóözön – Szurcsik József Hold, villám, lézer című kiállításán jártunk
Szurcsik József az 1986-os Hangár című képpel, mely az azonos című, magnókazettán terjesztett folyóirat borítója is volt. Fotó: Puskás Panna / Népszabadság

Ez a kiállítás egy időutazás, mert olyan műveket válogatott össze a kurátor, Sz. Molnár Erika művészettörténész, melyek nagy része még soha sehol nem volt kiállítva, vagy kevés alkalommal került közönség elé. Ezek a képek az 1989-es rendszerváltás előtti és utáni években készültek, és számomra is érdekes, hogy mennyiben aktuálisak a jelen viszonyok között – mondta Szurcsik József, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas képzőművész a Népszabadságnak a Hold, villám, lézer című kiállításának megnyitója előtt a Godot Galériában.

A tárlat egyik kulcsműve az 1986-os Hangár című szitanyomat, melyen négy punk sorakozik profilban egy fekete térben. – Ez volt az első olyan mű, amelyen embereket profilból ábrázoltam, ahogy az ókori egyiptomi képeken tették. Az ötlet úgy jött, hogy amikor az 1980-as években Császár László íróbarátom emigrációba kényszerült, akkor létrehozta a társaival a Hangár című kulturális, művészeti folyóiratot, melyet magnókazettán terjesztettek. Ezeken a nem hivatalos, honi és határon túli alkotók irodalmi és zenei műveit olvasták vagy énekelték fel maguk a szerzők, például Ladik Katalin, Petri György, Kukorelly Endre, feLugossy László, Szkárosi Endre és a sokan mások – emlékezett vissza Szurcsik, hozzátéve, Császár László őt kérte fel, hogy készítsen a folyóirathoz borítót. A művész ekkor találta ki, hogy „visszafordul” az ókori Egyiptomhoz, mivel azt az ábrázolást akarta használni, ami az egymást váltó birodalmak alatt szinte változatlanul megmaradt. – A fáraók elnyomó, etatista rendszere nem tette lehetővé az egyéniség megmutatását, a művészeti törekvéseket meg végképp nem, mindez pedig passzolt a nyolcvanas évekhez, ezért festettem meg így a képet. Ezen a punkok egymás fülébe súgják az igazságot, és oldalról látszanak, ami őszintébb, mint amikor valakit szemből látunk. Akkor az ember már elkezd szerepet játszani, megfelelni a konvencióknak, annak a szituációnak, amiben benne van – mondja a művész.

 

Az 1991-es Szemet szemért című litográfia az 1989-es rendszerváltás utáni időszakról szól. Fotó: Puskás Panna / Népszabadság

 

A profilból ábrázolt figurák a többi képen is feltűnnek, méghozzá társadalomkritikus módon. Az 1991-es Szemet szemért című litográfián két öltönyös ember nyomja ki egymás szemét, az 1992-es Szóözön című képen pedig megannyi emberi fej szájából ömlik a víz, a címbéli szóözön, mely aztán egy végeláthatatlan folyóvá egyesül. – Ezek a képek a rendszerváltás utáni időszakról szólnak, amikor oly sok minden megváltozott, sok más meg nem. A Szemet szemért című kép azt mutatja, hogy nincsen meg az egymás iránti alázat, az együttérzés, hanem csak a feszültség, a harag és a saját igazság hangoztatása. Az 1992-es Szóözön című képen pedig azt látjuk, ahogy mindenki mondta a magáét, és azt a sok-sok dumát csak hallgattuk, és az indokok és érvek tengere elválasztott bennünket. És ez manapság is így van, sok a duma, ami vízözönné válik, és amiben csónakázhatunk, de ember legyen a talpán, aki ezt ki fogja elemezni, és szét fogja szálazni. A digitalizációval pedig új ajtók és ablakok nyíltak meg, most már bárki kifejtheti a véleményét kommentben.

 

Szurcsik az 1992-es Szóözön című képével azt ábrázolta, ahogy mindenki mondta a magáét, és az indokok és érvek tengere elválasztott bennünket. Fotó: Puskás Panna / Népszabadság

 

A tárlaton találunk három meglepetésképet is, melyeken Szurcsik figurális ábrázolásától ellentétben absztrakt kompozíciók vannak, sötét terek, melyekből színes formák tűnnek elő, mintha az éjszakából sejlenének fel amorf alakzatok, de a kiállítás címét adó, 1986-os Hold, villám, lézer című festményen van felismerhető motívum is, egy bölény. – Az ötven éves pályaívemen ezek a gesztusokból épült absztrakt művek nagyon ritkák. Ezek klasszikus módon, akrillal és olajjal készültek, több réteget festettem egymásra, melyeket aztán roncsoltam, visszacsiszoltam, így a legfelső, sötét réteg alatti színes részek és a vászon is előtűnik, így jelenítve meg a hiányt. Egyszer csak megszületünk, az anyagi világban itt vagyunk, aztán szépen kivonulunk és eltűnünk.

 

A művész az 1986-os Hold, villám, lézer című festményével a hiányt akarta megjeleníteni. Fotó: Puskás Panna / Népszabadság

 

Infó: Szurcsik József: Hold, villám, lézer. Kurátor: Sz. Molnár Erika. Megtekinthető a Godot Galériában (Budapest, XI. kerület, Bartók Béla út 11-13.) december 19-ig.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás