Külföld

Kék hullám söpört végig az Egyesült Államokon, az amerikaiak lesújtó ítéletet mondtak Donald Trumpról

A demokraták biztos többséget szereztek a képviselőházban és a szenátusban is. Donald Trump azt ígéri, hogy elfogadja a keddi félidős választások eredményét.

Kék hullám söpört végig az Egyesült Államokon, az amerikaiak lesújtó ítéletet mondtak Donald Trumpról
Fotó: Kent NISHIMURA / AFP

Amerika visszatalált régi önmagához – fogalmazott Hakeem Jeffries, a demokraták képviselőházi vezetője, miután az eddig befutó összes eredmény azt jelzi előre, hogy a Demokrata Párt elsöprő győzelmet aratott a kedden tartott félidős választásokon.  Jelenlegi helyzet szerint – derül ki az AP élő hírfolyamából – az összesen 435 képviselőházi mandátumból 94 sorsa még nem világos, de 224 biztosan a demokratáké, csak 135 a republikánusoké, a szenátusban a demokraták fordítottak, 54 szenátoruk biztosan lesz 42 republikánussal szemben az eddig republikánus többségű 100 fős testületben úgy, hogy öt verseny egyelőre nem dőlt el, de több demokrata kormányzó is lesz ezután, 25 biztosan a 19 republikánus mellett. Hat kormányzóválasztáson még nem hirdettek győztest.  

Az alsóházi többséghez minimálisan 218 hely szükséges, de elemzői számítások 261-re teszik a demokraták által megszerezhető mandátumok számát.  Hakeem Jeffries személyében az Egyesült Államok első fekete házelnökét is üdvözölheti majd, amikor majd 2027. január 3-án kezébe veheti a hatalmat jelképező kalapácsot.

 

Texas nem konzervatív többé, Kansas csodát művelt

 

Az egyik legnagyobb meglepetésnek Texas számít, ahol a kampányban már annak is örültek volna a demokraták, ha a szenátusba juttatják jelöltjüket, James Talarico demokrata állami képviselőt, aki végül simán győzött a Donald Trump támogatását élvező Ken Paxton republikánus főügyésszel szemben. A demokraták 1988 óta először nyertek szenátusi választást az államban, ahol a jelenlegi elnök két éve még 14 százalékpontos fölénnyel győzött a demokrata elnökválasztási riválisa, Kamala Harris ellenében. Vele vált bizonyossá, hogy a demokraták átveszik az irányítást a felsőházban.

Arról már a legvérmesebb demokrata remények sem szóltak, hogy a latinó Gina Hinojosa lesz Texas kormányzója. Ő az első spanyolajkú nő, akit Texasban ilyen magas állami pozíciót tölthet be. A szavazók jelentősnek mondható, 7 százalékos különbséggel leváltották az eddig elég népszerűnek számító Greg Abbott kormányzót, akit alapjában véve nem tartottak az elnök emberének. 

Ohióban Sherrod Brown volt demokrata szenátor legyőzte Jon Husted hivatalban lévő republikánus szenátort. Ő két évvel azután térhet vissza a szenátusba, hogy 2024-ben elveszítette mandátumát. Jon Husted korábban Donald Trump alelnökévé avanzsáló JD Vance helyét foglalta el. Michiganben egy kemény belső konfliktus ellenére győzött a demokrata Abdul El-Sayed, aki ezzel az Egyesült Államok történetének első muszlim szenátora lett.

A kifejezetten konzervatív Iowában a demokrata Rob Sandet választották meg kormányzónak, Josh Turek paralimpikont pedig szenátornak a republikánus Ashley Hinsonnal szemben. Maine államban a demokrata Troy Jackson vette el a republikánus Susan Collinstól a szenátori széket. Észak-Karolinában Roy Cooper volt demokrata kormányzó legyőzte Michael Whatley republikánus jelöltet, Dél-Karolinában pedig Annie Andrews demokrata jelölt győzött, az idén elhunyt Lindsey Graham húga, Darline Graham szenvedett korábban elképzelhetetlennek tartott vereséget. Dél-Karolinában több mint húsz év után először nyertek szenátusi választást a demokraták.

Kansas ennél is nagyobb csodát művelt, Adam Hamiltont juttatta a szenátusba. 1932, vagyis 94 év (! )múltán  lesz az állam demokrata párti szenátora. Ő a 2017 óta hivatalban lévő Roger Marshallt győzte le.

Georgia államban Keisha Lance Bottoms győzelme azt jelenti, hogy az Egyesült Államok történetében először  választottak meg kormányzónak egy fekete nőt.

 

Keisha Lance Bottoms, az első fekete nő, aki kormányzóvá választottak az Egyesült Államok történetében. Fotó: Erik S. LESSER / AFP

 

A választók tehát megbüntették Donald Trump elnököt, akinek öntörvényű büntetővámjai és az Irán elleni háborúja nem könnyebbé, hanem még nehezebbé tették az életüket. A háborúval eddig 3,7 százalékos infláció jött, ami az Egyesült Államokban eleve magasnak számít, de különösen megugrott az üzemanyag ára. Az egekbe szökő benzin- és gázolajárak sokkolták a tömegközlekedést alig ismerő amerikaikat.

Minden közvélemény-kutatás előre jelezte, hogy a választók életük rosszabbra fordulását összekötötték azzal a korrupcióval, amit a Fehér Házban és a környékén tapasztaltak. 

 

A nép és az elnök is is rekordot döntött 

 

A november 3-át megelőzően levélben vagy személyesen szavazók száma meghaladta a hatvanmilliót. Ez a korábbi évehez képest 30 százalékkal magasabb és rekordnak számít. Ugyanígy rekord az X-en megjelent üzenetcunami is, amelyet Donald Trump zúdított  követőire. Az elnök szinte másodpercenként adott helyzetjelentést a megméretés kezdete után arról, hogy kit támogat és egyben sikert is kívánt nekik. A bippegő telefont egyszerűen le kellett halkítani, annyira gyors egymásutánban lőtte ki posztjait az elnök.

 

Nem aludt a technika ördöge – 100 ezer helyett csal 100 szavazólapot rendeltek

 

Bár az amerikai félidős választások rendben zajlottak, azért akadt néhány gond is. A New York állambeli Westchester megyében 332 szavazókörzetben nem tudták géppel leszámolni a szavazatokat, állítólag a szavazólap vastagabb volt, mint amire a szavazatszámláló gép kalibrálva volt. 250 ezer szavazat órákon át félretéve várta sorsát. Egyrészt újabb gépeket kellett beállítani, másrészt elkezdték kézzel számolni a szavazólapokat, ami időigényes munka. Amint ennek hírét vette az elnök, rögtön reagált is, „Tudtam, hogy valamiféleképpen el fogják csalni a választást a demokraták”. A kijelentés önmagában is logikátlan volt, merthogy New York egyike a legmagabiztosabb demokrata államoknak. 

Floridában hasonló gonddal szembesültek a szavazatszámlálók, ott a QR-kóddal akadtak problémák, ezeket nem tudta beolvasni a szavazatszámláló gép. Itt is némi késést fog szenvedni emiatt az eredményhirdetés. Ráadásul az államban az esőzések és a hurrikán időszakban szokványos áradások miatt számos szavazókörzetet az utolsó pillanatokban át kellett telepíteni a szavazók biztonság érdekében védett helyekre.

Kansasban sem volt akadálytalan a szavazás: reggel 8 órakor derült ki (általában 7 órakor kezdték el a szavazást), hogy 100 ezer szavazólap helyett az egyik körzetben csak 100-at rendeltek.

 

Adam Hamilton személyében Kansas 1932 óta először választott demokrata szenátort. Fotó: Austin Johnson / AFP

 

Néhány államban az új választási törvények sem debütáltak úgy, ahogy arra a republikánusok számítottak. Több mint három tucatnyi törvényi változást vezettek be – alapvetően republikánus államokban – Donald Trump kezdeményezésére, s az új szabályozásra fel nem készült szavazók ellenőrzése lassította a voksolást. A változások közé bekerült például az, hogy nem engedték egyetemi személyazonosító kártyával szavazni a diákokat. Máshol a születési anyakönyvi kivonat vagy útlevél felmutatását is követelték.

Kilenc államban változtatták meg a Fehér Ház indítványára a választókerületek határait, ami elemzők szerint elvben legalább 8 plusz helyet jelenthetett volna a republikánusoknak. Az új körzetek azonban nem feltétlenül teljesítették az elvárást, volt, ahol váratlanul demokrata párti győzelem született. Kalifornia és néhány más demokrata törvényhozási többségű állam pedig azonnal válaszolt a kihívásra, és átrajzolta a szavazókörzetei egy részét, hogy feléje lejtsen a pálya.

Ahogy két évvel ezelőtt, most is sok fiatal jelent meg a szavazáson, a Z generáció egyre aktívabban kapcsolódik be a politikába és akar dönteni a saját jövőjéről.

Az előzetes felmérések jelezték, hogy a latínók választási preferenciája az utóbbi fél évben jelentős változáson ment keresztül, egyre inkább elfordultak Donald Trumptól a megélhetési költségek emelkedése miatt és egyre nyitottabbá váltak a demokrata jelöltek irányába. 

 

Az elnök együttműködést ígér és fenyeget

 

A választási tendencia nyilvánvalóvá válása után a FoxNewsnak és a New York Timesnak adott interjúja alapján egyértelmú lett: Donald Trump nem kérdőjelezi meg az eredményt. Az mondta, hogy együtt fog működni a demokrata törvényhozási többséggel. Ugyanakkor rögtön célzott is az elnöki vétó lehetőségére, illetve a már tőle megszokott rendeleti kormányzásra. Azt hangoztatta, hogy ő elnökként ezentúl is óriási hatalommal bír.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás