A gondozóknak kedvez az új brit letelepedési struktúra
Az új, úgynevezett érdemalapú modell véget vet a korábbi rendnek, amelyben a külföldi munkavállalók öt év után szinte automatikusan megkapták az állandó tartózkodási engedélyt.
Nagy vihart kavartak a brit politikai életben a munkáspárti kormány egyik legdinamikusabb tagja, Shabana Mahmoud belügyminiszter által a hét elején bemutatott új letelepedési szabályok. Ezek között szigorítások és enyhítések egyaránt találhatók, így érthető, hogy például a The Daily Telegraph konzervatív napilap a szerinte hátraarccal felérő, 10 milliárd fontra becsült gazdasági veszteséget emeli ki.
Az új szisztéma mottója, hogy az állandó tartózkodási engedélyhez érdem szerint lehet hozzájutni. Az „érdem” hirtelen rokonértelmű szó lett a fizetéssel, mert az elit, az évi 125 ezer 141 font (mintegy 55 millió forint) jövedelemmel rendelkezők és az úgynevezett Global Talent vízummal érkezők már három év után megkaphatják a letelepedési státuszt. Az évi 50 ezer 271 fontot keresők, valamint a kulcsfontosságú közszolgálati dolgozók, – rendőrök, tanárok, orvosok és regisztrált szakápolók – az eddigi, “hagyományosnak” mondott ötéves utat követik. Mindenki más ennek a dupláját, tíz évet várhat, amíg jogosulttá válik az Indefinite Leave to Remain (ILR) állandó letelepedési engedélyre.
Amit az ellenzéki politikusok és a sajtó kifogásol, az a Shabana Mahmood által a szociális gondozók terén végrehajtott teljes fordulat. Az eredeti terv szerint ugyanis a gondozóknak, akikre az egészségügyben és a szociális ellátásban mint egy falat kenyérre szükség van, 15 évet kellett volna lehúzniuk, mielőtt jelentkezhettek volna a lényegében az állampolgársággal felérő dokumentumra, amely digitálisan bekerül a külföldi útlevélbe. Most azonban évi legalább 25 ezer font fizetés mellett a 2025 májusa előtt érkezettek is öt év után érdemlik ki a státuszt. A belügyminisztérium szerint így is félmillió embernek kell az eddiginél tovább sorban állnia az állandó státuszra, ami a szociális ellátórendszernek milliárdos nagyságrendű megtakarítást jelent.
Több, a belügyminiszter asszonyhoz képest baloldalibb politikus is kifogásolta az új terveket. Angela Rayner lakásépítésért felelős miniszter unfairnek és „un-Britishnek” nevezte a koncepciót, míg John McDonnell és Diane Abbott, a Corbyn-érából visszamaradt hangadók felháborodásuknak adtak hangot, amiért a londoni kormány bünteti a korábban más jogi környezetben érkezett jóhiszemű munkavállalókat.
A változások azt jelentik, hogy a Boris Johnson miniszterelnöksége idején a szigetországba érkezett 1,9 millió bevándorló közül 1,4 millió kvalifikálja magát az öt év utáni állandó letelepedési jogosultságra. Ugyanakkor a Shabana Mahmoud által meghirdetett szigorítások közé tartozik, hogy a majdani jelentkezőknek büntetlen előéletűnek kell lenniük, magasabb szinten kell bírniuk az angol nyelvet és nem állhat fenn tartozásuk Őfelsége Adóhivatalával szemben.
Alaposan megbünteti az új rendszer az illegálisan, a La Manche-csatornán keresztül lélekvesztőkön érkezetteket, akik munkavégzés esetén húsz, munka nélkül pedig 30 év után kaphatnak állandó státuszt. A drasztikus lépés nagyon nem tetszik a menekültügyi jogvédő szervezeteknek, melyek szerint ezzel a törvényt szegő migránsok a társadalom peremére kerülnek, illetve a feketegazdaságba szorulnak ki.
Ezt is ajánljuk
Félő, hogy Trump Európára irányítja a választási kudarc miatti dühét
Már látni a Trump-éra végét
Donald Trump szerint nem ő veszített a félidős választásokon, hanem a republikánusok, hajlandó együttműködni a demokratákkal
Kék hullám söpört végig az Egyesült Államokon, az amerikaiak lesújtó ítéletet mondtak Donald Trumpról
Rakétakísérlettel üdvözölte Észak-Korea az amerikai félidős választásokat









