Elégedetlen Donald Trump inflációkezelésével az amerikaiak több mint kétharmada
68 százalék elégedetlen a felmérés szerint, még a republikánus pártiak sem mind állnak az amerikai elnök mellett.
Az amerikaiak nagy többsége, 68 százaléka elégedetlen azzal, ahogy Donald Trump elnök az inflációt és az emelkedő megélhetési költségek problémáját kezeli – áll a Financial Times és a londoni székhelyű Focaldata közvélemény-kutató kedden ismertetett közös felmérésében. A független – vagyis a két nagy párt, a republikánusok és a demokraták egyikénél sem bejegyzett – szavazók körében 77 százalék az elégedetlenek aránya. A Demokrata Párt szavazótáborának közel 90 százaléka elégedetlen, de még a republikánus választók körében is csaknem 40 százalék vélekedik ugyanígy.
Az eredmények szerint májushoz képest 10 százalékkal emelkedett azoknak az aránya, akik elégedetlenek az amerikai elnöknek az árstabilitással és a megélhetéssel kapcsolatos intézkedéseivel. Akkor 58 százalék ítélte meg negatívan az elnök tevékenységét ezen a területen a lap és a Focaldata hasonló felmérése szerint.
Arra a kérdésre, hogy mit tartanának a félidős választások legfontosabb eredményének, az összes bejegyzett választó közül 82 százalék sorolta az első három hely valamelyikére az alacsonyabb árakat és az erősebb gazdasági teljesítményt. A második leggyakoribb válasz 57 százalékkal a kormányzati korrupció visszaszorítása volt, a bevándorlás és a határellenőrzés szigorítását ugyanakkor csak a válaszadók 28 százaléka jelölte meg a félidős választások után megoldandó három legfontosabb kérdés egyikeként.
A reprezentatív felmérés 2163 regisztrált amerikai választó bevonásával készült október 30. és november 1. között, és a félidős amerikai kongresszusi választások napjára időzítve hozták nyilvánosságra.
Történelmi részvételi csúcsot döntött az előszavazás az amerikai félidős választásokon
Ezt is ajánljuk
Bombariadó miatt két repülőgép is kényszerleszállást hajtott végre Lengyelországban
Iránt megnyertük – jelentette ki kampányzáró beszédében Donald Trump
Kórházat ért orosz légicsapás Harkivban, több tucatnyi ember sebesült meg.
Légicsapások sorát mérték az oroszok egy zaporizzsjai segélyosztó pontra, legkevesebb 54 ember meghalt
Elkészült az utolsó felmérés, jól állnak a demokraták a félidős választások előtt









