Válságban a belga kormánykoalíció, Fülöp király egyelőre nem fogadta el De Wever lemondását

Kormányválságba sodródott Belgium, miután az éjszakába nyúló koalíciós egyeztetések zátonyra futása nyomán Bart De Wever miniszterelnök hétfő délelőtt a brüsszeli királyi palotába sietett, majd hivatalosan felajánlotta kormánya lemondását Fülöp királynak. Az uralkodó az audienciát követően úgy döntött, egyelőre nem fogadja el a kabinet távozását, és keddtől személyes konzultációkat kezd a parlamenti többséget alkotó öt koalíciós párt vezetőjével. A flamand konzervatív-nacionalista N-VA politikusának vezetésével így a kabinet ügyvivőként hivatalban marad, miközben az ország pénzügyi stabilitása és nemzetközi hitelessége a tét.

A drámai fordulat közvetlen kiváltó oka a 2027-es állami költségvetés és a 2029-ig tervezett, mintegy tízmilliárd eurós strukturális konszolidációs csomag körüli feloldhatatlan vita volt. Amint arról a belga gazdasági és politikai hírportál, a businessam.be beszámolt, az uralkodó a pártok felelősségét hangsúlyozta, emlékeztetve őket arra, hogy az országnak a súlyos gazdasági kihívások és a bizonytalan nemzetközi geopolitikai környezet közepette nincsen tere egy elhúzódó hatalmi űrre. Fülöp király ezért a közérdek előtérbe helyezésére és a kompromisszumos készség felmutatására szólította fel a tárgyaló feleket.

Két táborra szakadt az ötpárti szövetség

A belga politikai paletta színeiről elkeresztelt, tavaly felállt ötpárti Arizona-koalícióban hónapok óta parázslott a feszültség a megszorítások terheinek elosztása miatt. Az egyik oldalon Bart De Wever formációja, az Új Flamand Szövetség (N-VA) és a francia ajkú liberális Reform Mozgalom (MR) a kiadások drasztikus lefaragását sürgette: a szociális juttatások szigorítását, a közszféra karcsúsítását és az egészségügyi büdzsé megkurtítását követelve, miközben mereven elzárkóztak a tőkét és a vállalkozásokat terhelő új adók bevezetésétől.

Ezzel szemben a szövetség másik három tagja – a flamand szociáldemokrata Előre (Vooruit), a frankofón centrista Az Elkötelezettek (Les Engagés), valamint a flamand kereszténydemokrata CD&V – elfogadhatatlannak minősítette a tervezetet. Érvelésük szerint a kormányzati javaslat aránytalanul a munkavállalókat, a családokat és a nyugdíjasokat terheli, miközben a leggazdagabb rétegek és a nagyvállalatok megúsznák a hozzájárulást. A baloldali és centrista pártok ragaszkodtak ahhoz, hogy a tízmilliárdos lyuk betöméséhez a vagyonosok megadóztatása és a tőkenyereség-adó bevezetése is járuljon hozzá, ám ebbe a liberálisok nem voltak hajlandók belemenni.

A görgetett adóssághógolyó és Brüsszel szigora

A költségvetési patthelyzet hátterében a belga államháztartás aggasztó állapota húzódik meg. Amint arról a belga közszolgálati RTBF elemzése beszámolt, az államadósság szintje meghaladta a bruttó hazai termék 110 százalékát, elérve a lélektani 720 milliárd eurós összeget, miközben az éves hiány tartósan öt százalék felett ragadt. Az Európai Bizottság már korábban túlzottdeficit-eljárást indított Belgium ellen, kötelezve a szövetségi kormányt a maastrichti kritériumokhoz – a háromszázalékos hiányhoz és a hatvanszázalékos adósságplafonhoz – való fokozatos visszatérésre.

Bart De Wever a tárgyalások során többször figyelmeztetett a fenyegető “kamathógolyó-effektusra”: az emelkedő hozamkörnyezetben az állami bevételek egyre nagyobb hányadát emészti fel a meglévő hitelek kamatainak törlesztése ahelyett, hogy a pénzt oktatásra, közszolgáltatásokra vagy a honvédelmi kiadások növelésére fordíthatnák. Ha a pártok nem jutnak megállapodásra, a parlament a tervek szerint nem tudja elfogadni a büdzsét, és az államkincstár a szükségmegoldást jelentő kényszerű havi költségvetési hányadok rendszerére állhat át.

Utcai tiltakozások és a kompromisszum kényszere

A kormányzati megszorítási tervek a társadalomban is heves ellenállásba ütköztek. A három nagy belga szakszervezeti szövetség az elmúlt hónapokban százezres tömegtüntetéseket és országos sztrájkokat szervezett a fővárosban a nyugdíjreform és a bérek inflációkövető automatikus indexálásának megnyirbálása ellen. A szociális partnerek és az utcára vonuló diákok világossá tették: nem hajlandók elfogadni, hogy a költségvetési fegyelem helyreállításának teljes terhét az alacsonyabb jövedelmű rétegekre hárítsák.

A Fülöp király által kezdeményezett egyeztetések így sorsdöntőek lesznek a belga politikai rendszer stabilitása szempontjából.