Kompetenciamérés: olyan rosszul ment a szövegértés a 4. és 5. osztályosoknak, hogy azt tovább kell vizsgálni
A legtöbb évfolyamon és területen javultak az eredmények, de vannak feltűnő kivételek.
Elérhetők a 2025/2026-os tanévi digitális országos kompetenciamérés (OKM) országos, intézményi, feladatellátási helyi és tanulói eredményei – közölte az Oktatási Hivatal (OH) hétfőn az MTI-vel.
Az OH honlapján elérhető országos átlageredmények szerint matematikából és szövegértésből egyaránt a nyolcadikosok nyújtották a legjobb teljesítményt.
Matematikából az ötödik évfolyamon 6 pontos csökkenést mértek. Ezenkívül valamennyi évfolyam legalább a tavalyi szinten teljesített, a nyolcadikosok 14 pontos javítása a legjobb eredmény ebből tárgyból.
Szövegértésből a vizsgált nyolc évfolyamból kettőben – a negyedikeseknél és az ötödikeseknél – tapasztaltak csökkenést, míg a legnagyobb, 15 pontos javulást ugyancsak a nyolcadikosoknál mérték.
Az OH honlapjáról az is kiderül, szövegértésben a negyedikesek 31 ponttal, az ötödikesek 36 ponttal teljesítettek rosszabbul mint tavaly, ráadásul a negyedik osztályosok teljesítménye már harmadik éve tart lefelé. A közlemény erről úgy fogalmaz: „a megfigyelt csökkenés okainak feltárása további vizsgálatokat tesz szükségessé”.
Természettudományból egyöntetű a javulás. A legjelentősebb, 30 pontos eredménynövekedést a tizedikesek, a második legnagyobbat, 20 pont a nyolcadikosok körében mérték. Ugyanakkor idén változott a természettudomány mérésben résztvevők köre: a szakgimnáziumok 9-11. évfolyamán már csak azokat mérik, akik aktuálisan tanulják is ezt a tantárgyat.
Digitális kultúrából az ötödikesek eredménye 25 ponttal csökkent, viszont a 8., 9. és 10. évfolyam eredménye több mint 30 pontot nőtt.
Történelemből az 5. évfolyam eredménye 15 ponttal lett alacsonyabb a tavalyinál, ugyanakkor a 8-11. évfolyamon több mint 30 ponttal – a 10. évfolyamon 50 ponttal – emelkedett.
Angol nyelvből több mint 20 pontot javult a 7., 8., 10. és 11. évfolyam eredménye, német nyelvből pedig 6. és 7. évfolyam eredménye csökkent, miközben a 9-11.-esek átlageredménye is több mint 30 ponttal emelkedett tavalyhoz képest.
Az online teszteket több mint 607 ezer tanuló töltötte ki.
A tavalyi eredményekről a Népszava azt írta, a legtöbb évfolyamon javultak a diákok eredményei, de csak az előző évhez képest
Megújítják a felmérést
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter hétfőn közösségi oldalán közölte, hogy megújítják a 25 évvel ezelőtt bevezetett mérést. Azt írta, úgy alakítják át a rendszert, hogy a mérés valóban a gyerekek fejlődését és az iskolák munkáját segítse.
Míg eddig 4. és 11. osztály között minden évfolyamon vizsgálták a diákok teljesítményét, a miniszter szerint a mostani tanévtől már csak a 4., 6., 8. és 10. évfolyamon lesz országos mérés. A negyedikeseknél a szövegértést és a matematikai készségeket mérik, a magasabb évfolyamokon pedig ezek mellett a természettudományos és idegen nyelvi tudást is vizsgálják.
Lannert kitért arra is, hogy megerősítik a szülői háttérkérdőív szerepét, mert „egy gyermek teljesítményét nem lehet a családi körülményeitől függetlenül értékelni”. A miniszter szerint a kérdőív segítségével pontosabb képet kaphatunk arról, hogy az iskolák milyen eredményeket érnek el az eltérő szociális és gazdasági helyzetű gyermekek fejlesztésében. Így azt is jobban megérthetik, mennyit tesz hozzá fejlődésükhöz az iskola és a pedagógusok munkája.
A miniszter fontos változásnak nevezte, hogy a 6., 8. és 10. évfolyamos tanulók szülei már november elejétől kitölthetik a háttérkérdőívet.
Több pénz jut oktatásra, de gyökeres változásokra még nem lehet számítani
Ezt is ajánljuk
Fejvadászokat állítottak rá Matolcsy Ádámra és Stofa Györgyre
Magyarázkodik a minisztérium: csak átmeneti a kulturális ágazat költségvetési tervezete
Az új fővárosi kormánymegbízott jelölheti Karácsony Gergely helyettesét
E-rollerek: jön az országos korlátozás, de több város már most lépett
Magyar Péter bejelentette, eltörlik a volt köztársasági elnökök jótékonysági keretét, a kulturális ágazat költségvetési tervét módosítják











