Kulturális státuszt kaptak Rotterdam költői kukásautói, amelyeken magyar versidézetek is szerepelnek

A rotterdami Poetry International nemzetközi költészeti fesztivált 1970 óta minden év júniusában megrendezik. Felolvasásokat, pódiumbeszélgetéseket tartanak, díjakat adnak át, köztük a legígéretesebb költő-felfedezettnek. A fesztivál online archívumában tízezernél is több vers szerepel mára, 1767 költőtől, több mint 90 nyelven. 1988-ban a fesztivál szervezőinek támadt az az ötlete, hogy a költészet népszerűsítésére, és hogy a kultúrát közelebb hozzák az emberekhez, a város köztisztasági flottájára, köztük az utcaseprő-, szippantó- és szemetesautók oldalára rövid versidézeteket illesszenek.

„A vers egy üzenet” programban, mely Jules Deelder holland költő híres verssoráról kapta a nevét, holland és nemzetközi alkotók verssorainak százai jelentek már meg a város szemeteskocsijain – az előbbi az egyedüli idézet, amely kötelező jelleggel minden évben visszatér valamelyik új járművön.

A kiválasztott költők között olyan nagy nevekkel találkozhatunk, akik közül többen irodalmi Nobel-díjasok, mint Joszif Brodszkij (1940–1996) orosz származású amerikai költő-író, Seamus Heaney (1939–2013) ír költő és műfordító, a lengyel költő és esszéíró Czesław Miłosz (1911–2004), aki életében a fesztivál rendszeres vendége is volt, és a német Günther Grass (1927-2015), akit a világ elsősorban nagyregényeiről ismer, mint A bádogdob, de ő maga egyenrangúként kezelte a prózát, a lírát és a képzőművészetet, hiszen képzett grafikus és szobrászművész is volt.

Mi kell a boldogsághoz?

Magyar költők versei is felkerültek a város kukásautóira holland fordításban, mint Kántor Péter (1949–2021) Mi kell a boldogsághoz? című, az élet egyszerű szépségeire rámutató versének lakonikusan lüktető zárósorai: „nem lehet, de muszáj, / túl sok, de nem elég”. Szintén tőle szerepelt a Lom című verséből a „Csak a pincében mormog a lecipelt lom” dallamos verssor, amely ironikus kontrasztba állítja a sötétben, elfeledve porosodó holmikat a várost naponta szorgosan tisztító utcaseprő- és kukásautókkal.

Dalos György (1943) rotterdami kukásautókon szereplő idézete A felháborodáshoz című verséből származik: „A fiak és lányok a háború folytatásai más eszközökkel.”, amely Carl von Clausewitz híres tételét („a háború a politika folytatása más eszközökkel”) parafrazálja, ironikus és mélyen elgondolkodtató aforizmaként. Az évtizedek során olyan magyar irodalmi nagyságok fordultak meg személyesen a fesztiválon, mint Pilinszky János, Weöres Sándor és Csoóri Sándor, de az online adatbázisukban szerepel Závada Péter, Tandori Dezső, Kemény István, Petri György, Kukorelly Endre, Váradi Szabolcs, Tolnai Ottó, George Szirtes és Molnár Katalin több verse is, bár ezek (még) nem kerültek ki a kukásautókra.

A holland irodalom legendás alakjai közül gyakorta idézték a már említett Jules Deelder költő és jazz-zenészt, aki hazájában igazi kulturális ikon és nemzeti legenda. Rotterdam hivatalos városi költőjének (stadsdichter) választották, de az éjszakai életben gyakran felbukkanó, különc figurája – mindig fekete öltönyben és fekete napszemüvegben járt – miatt a város éjszakai polgármestereként (nachtburgemeester) emlegették. Továbbá Rutger Kopland (1934–2012) holland modern klasszikus költőt, aki civilben pszichiáterként dolgozott, verseinek merengő, melankolikus stílusa ezért jól illett a lassan elhaladó utcaseprő-kocsikra. Leo Vroman (1915–2014) holland költőóriás, egyben hematológus kutatóorvos játékos, humanista gondolatai visszatérő elemei voltak a projektnek, emellett Judith Herzberg (1934–), a holland líra ma élő egyik legnagyobb alakjának minimalista, precíz megfigyeléseken alapuló sorai szintén olvashatóak voltak az autókon.

„Néha elolvasol egy verssort, amely a nap hátralévő részében veled marad”

Olyan kortársak is megjelentek már ezeken a felületeken, mint Ilya Kaminsky (1977) ukrán–amerikai költő, akinek Deaf Republic (Siket köztársaság, 2019) című kötete az elmúlt évtized egyik legnagyobb nemzetközi irodalmi szenzációja volt, illetve Derek Otte (1988), aki súlyos gyermekkori dadogásból küzdötte fel magát Hollandia egyik legünnepeltebb szóbeli előadóművészévé (spoken word artist), és ma is országszerte ad a költészetet, a storytellinget és a stand-upot ötvöző, telt házas esteket – ráadásul ő követte a sorban Jules Deeldert, mint Rotterdam rezidens városi költője.

Az egyedülálló hagyományt most már hivatalosan is felvették a Holland Szellemi Kulturális Örökség Leltárába, ami szép elismerés a költészetnek, a várost tisztán tartó embereknek, és mindenkinek, aki útközben elfogad egy kis meglepetést egy-egy vers formájában. „Látod, amikor munkába biciklizel, vagy amikor várod, hogy elhaladjon előtted egy kukásautó. Néha elolvasol egy verssort, amely a nap hátralévő részében veled marad. Ami egy különös ötletnek indult, mára a városunk kultúrájának szerves részévé vált. Ez az egyik módja annak, hogy a költészetet minden rotterdamihoz eljuttassuk” – mondta el Joan Nunnely, az Amszterdam után a második legnagyobb holland város kultúráért, közösségért és nyelvért felelős alpolgármestere a The Guardiannek.

A költészet mélyebb kötődést alakított ki a várossal a köztisztasági dolgozókban is. Paul Keijzer, aki épp a program indulásakor, 1988-ban kezdett Rotterdamban kukásautót vezetni, azóta egy-egy saját vers megírására is ihletet kapott, miközben az általa eddig vezetett négy autó a legkülönfélébb reakciókat váltotta ki. „Kapunk olyan pozitív visszajelzéseket, hogy az emberek még soha nem láttak ehhez foghatót. Néha pedig azt mondják nekem: ezt a sort egyszerűen nem értem!” Az általa vezetett kocsin jelenleg Neeltje Maria Min holland költő két sora olvasható, A ház emlékszik rám című versből: „Minél tovább tekintek vissza, / annál görcsösebb a csomó az időben.”

Csak ötvözték a szépet a széppel

Az egész partnerségben működik: valahányszor a rotterdami önkormányzat új köztisztasági járműveket vásárol, értesítik a Poetry International szervezetet, és ők választják ki az új idézeteket. Az elmúlt években pedig olyan jármű is megjelent a kikötőváros utcáin, amelyre jelnyelven (grafikusan, képregényszerű illusztrációkkal) íródott verssort vittek fel. A holland nyelvű verset Sam Onclin, jelnyelven alkotó siket költő és Boaz Blume, halló költő és műfordító közösen jegyzik, a leirata magyarul így hangzik: „Álmaimban vihar-jelek, / kezek táncolnak légverseket.”

A kezdeményezést életre hívó Poetry International jelenlegi igazgatója, Diana Chin-A-Fat a rotterdami önkormányzattal közösen fordult az örökségvédelmi hivatalhoz a hagyomány megőrzésének tervével. „Ez a gesztus annyira a város részévé vált, hogy minden rotterdami felismeri. Minden rotterdami olvassa. Egyedülálló” – érzékeltette a brit napilapnak. Derek Otte kortárs költő szerint a program fontos része Rotterdam új, modern és multikulturális identitásának. „Az eredeti ötlet az volt, hogy valami olyan szépet, mint a költészet, ötvözzenek valami más módon széppel, mint amilyenek a szemeteskocsik. Ez is egy módja annak, hogy az élet fontos dolgait a lehető legkevesebb szóval mondjuk el.”

Az ő sorai is felkerültek nemrég a flottára, Kintsugi című verséből, amely a japán arannyal ragasztott kerámiák filozófiáját ülteti át Rotterdam és az emberi szívek világába, a repedések értékét hangsúlyozva: „A kövektől tör a város a magasba, / Az emberek adják a mélységét.”