„Isten nem erőlteti rá magát senkire”
Bátorság az egyházért-díjat kapott Német László bíboros. Méltatásában Beer Miklós arról is beszélt, hogy az egyház társadalmi tanítása az elfogadásra, az emberi személy tiszteletére és legfőképpen a szolidaritásra, segítségnyújtásra figyelmeztet. Az egyház és az állam szétválasztása egyértelmű feltétel.
Az Egyházfórum című folyóirat 40 éves fennállása alkalmából konferenciát rendeztek a Wesley János Lelkészképző Főiskolán, ennek részeként pedig átadták Fidentia pro ecclesia (Bátorság az egyházért) elnevezésű díjat. Az elismerést Német László bíboros, belgrádi érsek, a magyar katolikus püspöki kar volt titkára kapta.
Méltatásában Beer Miklós nyugalmazott váci püspök felidézte a bíboros életútját. Szerbiában született, de magyar családban, szerzetesi hivatást kapott, amire lengyel környezetben készült fel. 27 évesen szentelték pappá. Missziós szolgálatot vállalt a Fülöp-szigeteken, majd ismét a szomszédságunkban, Ausztriában. Közben folytatta tanulmányait Rómában. „Ahogy elképzelem, ahogy megtapasztaltam, mindenütt otthon volt, a helyén volt” – mondta Beer Miklós.
Találkozásaik alapján mindig jókedvű, szolgálatkész személyiségként ismerte meg Német Lászlót. Kapcsolatuk a Szemlélek hírportál tevékenységén keresztül újult meg. „Egyházunk belső reformjára irányuló közös gondolkodásunk hozott ismét össze bennünket. Olyan jó volt hallani az ő nyitott, bölcs megnyilatkozásait. Európából kilépve, egyházunk egyetemes missziós küldetésének tudatosítása, a teremtett világ iránti felelősségünk, a menekültválság, mind-mind olyan témák voltak, amelyekben Ferenc pápától és bíboros úrtól is megerősítést kaphattam” – fogalmazott.

Fotó: Puskás Panna / Népszabadság
Német László tisztában van az egyház belső reformjának sürgető igényével. Ferenc pápa értékelte és elismerte ezt a nyitottságát, amikor bíborossá nevezte ki. Az európai püspöki konferenciák tanácsának alelnökeként rálátása van arra folyamatra, amely a XXI. század Európájában megy végbe a hitelesebb egyházi jelenlét visszaszerzésének értelmében – emelte ki Beer Miklós.
Vannak olyan témák, amelyek a jelenlegi világunkat érintik, és amelyekre egyházunknak hiteles választ kell adni. Ez a válaszadás elképzelhetetlen a szinodális gondolkodás és gyakorlat nélkül. (Német László a Népszavának adott tavaly márciusi interjújában erről a szinodalitás fogalmát így magyarázta: az a gondolat, hogy tárgyaljunk egymással, próbáljuk megismerni egymást.)
„Lehet, hogy a katolikus egyháznak jobban ki kellene állni a migránsokért, az LMBTQ-jogokért, az újraházasodottak jogaiért”
Beer Miklós a II. Vatikáni Zsinat óta létező fontos felismerésnek nevezte, hogy a világ, a társadalom az egyháztól joggal várhatja el, hogy „a népek világossága legyen”, de csak világítótoronyként. Ez azt is jelenti, hogy az emberi szabadságot, beleértve a vallásszabadságot, tiszteletben kell tartania.

Fotó: Puskás Panna / Népszabadság
A püspök hangsúlyozta: nem szabad elfelejteni, hogy Isten – Jézus magatartásából egyértelműen kiolvashatóan – nem erőlteti rá magát senkire. Ferenc pápa megkülönböztetésében a misszió, az evangélium hirdetése nem térítést jelent, hanem meghívást „arra a hiteles krisztusi életre, amely a feltámadás és örök élet távlatának tanúságtételét jelenti”. Ebben az értelemben az egyház és az állam szétválasztása egyértelmű feltétel.
Az egyház társadalmi tanítása az elfogadásra, az emberi személy tiszteletére és legfőképpen pedig a szolidaritásra, segítségnyújtásra, vagyis a legjobb értelemben vett közjó szolgálatára figyelmeztet. Felkínálja, de nem erőlteti rá magát a szekuláris társadalmat képviselő államra – állapította meg Beer Miklós. Ugyanakkor az ökológiai válság, a menekültválság, a háborúk éppúgy állásfoglalásra késztetik az egyházat, mint a politikai rendszerek álságos küzdelme.
Rossz hírt kaptak a magyar katolikus egyház főpapjai, tovább nőtt Német László bíboros vatikáni súlya
Csak akkor lehet hihető, vagyis hiteles a keresztény tanúságtételünk, ha a magatartásunk tükrözi a hitünket, a megváltás és a feltámadás reményének értelmében. Német László bíboros kisebbségi nemzetiségi tapasztalattal, de szerzetesi elhivatottságából adódó óceániai ismereteivel, élményeivel nagyobb rálátással rendelkezik világunk mai valós helyzetével kapcsolatban, és érti, érzi, hogy szükség van az egyházban belső párbeszédre, szinodalitásra, amely a megújulás feltétele. „Tisztában van felelősségünk súlyával, és sokunknak ad példát és bátorítást” – mondta Német László méltatása végén Beer Miklós.

Az Egyházfórum folyóiratot – bemutatkozása szerint – Paul M. Zulehner katolikus pap és bécsi pasztorálteológia professzor, valamint Wildmann János Svájcban elő világi teológus alapította 1986-ban. A lap céljának tekintette, hogy a II. Vatikáni Zsinat teológiai gondolatait közvetítse a magyar olvasók felé és fórumot biztosítson a szocializmus évtizedei alatt elnyomott magyarországi egyházak, elsősorban a katolikus egyház számára. 1990-ig a folyóiratot Svájcból csempészték Magyarországra.
A rendszerváltást után a folyóirat – és az Egyházfórum Kiadó – áttette székhelyét Magyarországra.
Ezt is ajánljuk
A DPK szervezői azt állítják, ők nem kérték fel előadónak Ferencz Orsolyát
Karácsony Gergely több tíz milliárd forintos bérlakásépítési forrást ígér a fővárosi kerületeknek
Tarr Zoltán: Az új magyar kormány testvérként viszonyul a határon túl élő magyar közösséghez
Magyar Péter: Orbán Viktor fegyveres lázadásról, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásról beszélt nevetgélve
Megsemmisítették a sóskúti Donghwa gyár környezethasználati engedélyét









