Belföld

Hodász András a KDNP „fogolykiváltó imájáról”: Keresztényként szégyellem magam

A korábbi katolikus pap jelezte, hogy amúgy XIV. Leó pápát a héten műtötték tüdőrákkal, érte mégsem szervezett imaalkalmat a bukott kormánypárt.

Hodász András a KDNP „fogolykiváltó imájáról”: Keresztényként szégyellem magam
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Nézem a híradásokat a „fogolykiváltó imáról” de nem nevetek rajtuk, nem kárörvendek, hanem keresztényként szégyellem magam – közölte Facebook-bejegyzésében Hodász András korábbi római katolikus pap, a KDNP-s Rétvári Bence kezdeményezését kommentálva, amin a korábbi kormánypártok letartóztatott politikusaiért imádkoztak. Úgy folytatta: „Tudom, nem ez a teljes kép, mégis ezt látja rólunk a világ. Korrupció gyanújába keveredett politikusokért imádkozunk, és Bede Zsolt a templomőr.”

Imaórát tartott a „politikai foglyokért” a KDNP

Hodász András emlékeztetett, „a héten műtötték a Szentatyát tüdőrákkal, de senkinek eszébe nem jutott imaalkalmat szervezni érte, nem volt hangos a hazai nyilvánosság az aggódó üzenetektől. Fontosabb azokért a politikusokért imádkozni, akik minden jel szerint súlyos bűnöket követtek el. Őértük könnyek között könyörgünk, mintha valami igazságtalanság áldozatai lennének, amikor a magyar hatóságok vizsgálják az ügyüket” – fogalmazott. A korábbi római katolikus pap megjegyezte, a Fidesz-KDNP-s politikusokért imádkozók közül senki nem szervezett imaalkalmat

 

  • a kórházban maradt gyerekekért,

 

  • a gyermekvédelemben bántalmazott fiatalokért,

 

  • az igazságtalanul meghurcolt és kirúgott tanárokért,

 

  • a propaganda által erkölcsileg megsemmisített és hazug módon lejáratott ellenzékiekért,

 

  • a szegénységben tartott százezrekért,

 

  • a végletekig kizsigerelt egészségügyi és szociális dolgozókért,

 

  • a politikai okból eltávolított papokért,

 

  • a véleményük miatt meghurcolt és kirúgott állami alkalmazottakért,

 

  • az elégtelen védekezés miatt Covidban elhunytakért,

 

  • és mindenkiért, aki az elmúlt 16 év bűnei és mulasztásai miatt szenvedett.

 

A korábbi pap jelezte, az egyháznak vissza kellene találnia a hiteles önmagához. „Szóval csak annyit akartam írni, hogy nem veled van a baj, ha most megütközve és megbotránkozva nézed a keresztényeket, vagy, ha keresztényként most szégyelled magad. Sovány vigasz, hogy Jézusnak is voltak rossz tapasztalatai kora vallásos embereivel. Történetesen ők juttatták keresztre” – zárta gondolatait.

Mint ismert, Hodász András Papifrankó című YouTube-csatornájával vált ismertté, ebben közérthető módon, bizonyos aktualitásokra is reflektálva igyekezett népszerűsíteni a katolikus egyház tanításait. Egy-egy, az Orbán-kormánnyal szemben kritikus gondolata miatt azonban csakhamar szembe találta magát a NER propagandagépezetével, ami nagyon megviselte, olyannyira, hogy végül a papi hivatását is feladta.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás