Heves esőzések okoztak áradásokat Isztambulban
Súlyos sérülésekről nem érkeztek információk, ugyanakkor több útszakaszt és aluljárót elöntött a víz.
Csütörtökre felfüggesztették az oktatást Isztambulban a szerdai heves esőzések okozta áradások miatt – írja az AP hírügynökség a város kormányzói hivatalának tájékoztatása alapján.
A hatóság egyes állami alkalmazottakat is mentesített a munkavégzés alól. Az intézkedés a fogyatékossággal élő dolgozókra és a kisgyermekes anyákra vonatkozik. A lakosságot arra kérték, hogy csak feltétlenül szükséges esetben induljanak útnak, az alagsori lakásokban élőknek pedig azt tanácsolták, hogy az éjszakát máshol töltsék.
A mintegy 16 millió lakosú városban a csapadék lakóházakat és üzleteket árasztott el, több útszakasz és aluljáró is víz alá került. A közlekedésben jelentős fennakadások alakultak ki, több jármű nem tudott továbbhaladni. Az NTV televízió felvétele szerint az egyik városrészben járókelők mentettek ki egy nőt, akit az áradat sodort az utcán. Egy másik helyszínen a tűzoltók egy elöntött pincében rekedt embert mentettek ki. Felvételeken az is látható volt, hogy a víz több parkoló autót elsodort. Súlyos sérülésről nem érkezett jelentés.
Ezt is ajánljuk
Zelenszkij elárulva érzi magát az Egyesült Államok által, Londonban támogatást ígértek neki
Ukrajna újra orosz olajfinomítót támadott, Volodimir Zelenszkij közölte, hogy az energetikai tűzszünetnek vége
Ausztriában is felfigyeltek a Magyar-kormány egyházpolitikai fordulatának első lépéseire
Lesz kormánya Romániának, ha Donald Trump és Vlagyimir Putyin is úgy akarja
Beomlott egy iskolaépület teteje, legkevesebb 17 diák és egy tanár meghalt Pakisztánban











