Belföld

Kötelező orvosi kamarai tagság: részben figyelembe vették az államfő kérését

Módosította az egészségügyi kamarákról szóló, ki nem hirdetett törvényt kedden az Országgyűlés.

Kötelező orvosi kamarai tagság: részben figyelembe vették az államfő kérését

Baka András köztársasági elnök kifogásait részben figyelembe véve módosította az egészségügyi kamarákról szóló, ki nem hirdetett törvényt kedden az Országgyűlés. A változtatást 138 igen, 50 nem szavazattal fogadták el a képviselők, a Tisza Párt frakciója támogatta a törvényjavaslat módosítását – számolt be róla az MTI.

A módosítás szerint ha nem a törvényben meghatározott határidőig érkezik be a Magyar Orvosi Kamarába történő tagfelvételi kérelem, akkor a kamarai tagsághoz kapcsolódó tevékenység a határidő lejárta után – 45 helyett – a 60. naptól nem végezhető a kérelem elbírálásáig. A módosító javaslattal a köztársasági elnök észrevételének megfelelően összhangba hozzák az egyes határidőket az etikai eljárások átmeneti szabályai körében. Beépül továbbá az a garanciális rendelkezés az etikai döntések felülvizsgálatának eljárásába, amely szerint a folyamatban lévő ügyekben az etikai eljárást az etikai vétség elkövetésének időpontjában hatályos etikai szabályok szerint kell lefolytatni.

Az államfő másik, a tisztségviselő-választásra vonatkozó kifogásával kapcsolatban a Törvényalkotási Bizottság azt a véleményét fogalmazta meg, hogy a törvény most is tartalmaz rendelkezéseket erről, nem a módosítással kerülnének a szabályozásba a tisztségviselő-választás keretei, az csak a már meglévő kritériumokat módosítaná, nem érintve a szervezeti önszabályozás lehetőségeit. Ezért a Bizottság nem kezdeményezte ezen rendelkezések módosítását.

A Tisza-kormány szeptember óben jelentette be, hogy helyreállítják a Magyar Orvosi Kamara jogosultságait, és ismét kötelezővé teszik a praktizáló orvosok számára a tagságot . Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter is már áprilisban megígérte a kötelező kamarai tagság visszaállítását. Akkor úgy reagált a MOK, hogy a „szuverén, önrendelkezésre képes, a szakma értékeit képviselni, etikai tisztaságát őrizni tudó szakmai köztestület léte a betegek, az egész magyar társadalom érdeke”. Az erről szóló törvénytervezetet Baka András szeptember végén küldte vissza az Országgyűlésnek megfontolásra.

Az államfő akkor azt közölte: kifejezetten egyetért a törvény elsődleges céljával, az egészségügyben működő kamarák szakmai önkormányzatiságának helyreállításával és megerősítésével. Ugyanakkor ezzel a céllal éppen ellentétesnek találja, hogy a törvény két ciklusra korlátozta a Magyar Orvosi Kamara vezető tisztségviselőinek mandátumát. Az egészségügyi ellátórendszer biztonságos működésének elengedhetetlen feltétele, hogy az orvoskamarába történő kötelező visszalépés előírása a lehető legészszerűbb átmeneti rendelkezésekkel történjen. Szükségtelen adminisztratív korlátozások ne vezethessenek oda, hogy a kamarai tagsággal jelenleg nem rendelkező orvosok elveszítik a szakmagyakorláshoz való jogukat, és kiesnek az egészségügyi ellátórendszerből.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás