Átmenetileg nem forgalmazzák azokat a könyveket, amelyeket Schmidt Mária megszűnt kekvája adott ki
A kekvák megszüntetése miatt.
Átmenetileg felfüggesztik a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kiadásában megjelent könyvek értékesítése az alapítvány megszűnésével összefüggésben – idézi a 24 Tarr Zoltán vezette Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium bejelentését.
A tárca a felfüggesztést azzal indokolta, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) megszűnése miatt rendezni kell a könyvek terjesztési jogait és meg kell újítani az érintett jogi személyekkel kötött szerződéseket is. Az adminisztratív és jogi folyamat több könyvesboltot is érint, köztük a Terror Háza Múzeum ajándékboltját, de a minisztérium azt ígéri, a könyvek értékesítése a szükséges jogi és szerződéses feltételek rendezése után újraindul.
A lap megjegyzi, Schmidt Mária több saját könyve mellett a megszüntetett alapítvány gondozásában megjelent művek közé tartozik egyebek közt Deák Dániel A Fidesz-recept – Kampányból kampányba című könyve, valamint G. Fodor Gábor Orbán kontra Soros című kötete is.
Tarr Zoltán még szeptember 15-én jelentette be, hogy menesztették Schmidt Máriát a Terror Háza Múzeum éléről.
Ezt is ajánljuk
A Mi Hazánk Médiatanács-tagjelöltjét megszavazták, a Fideszét és a KDNP-ét ismét elutasította az Országgyűlés
Az Országgyűlés megválasztotta az NVVH három elnökhelyettesét
Zavartalanul praktizálhat tovább Völner Pál, elévülés miatt megszüntették a fegyelmi eljárást
Benkő Tibor, az Orbán-kormány volt honvédelmi minisztere lett a Budapesti Honvéd Sportegyesület elnöke
Alkohol- és drogtesztet vezetne be a parlamentben Magyar Péter











