Belföld

Az Országgyűlés megválasztotta az NVVH három elnökhelyettesét

Az ellenzéki pártok nem vettek részt a kiválasztásban.

Az Országgyűlés megválasztotta az NVVH három elnökhelyettesét

Az Országgyűlés megválasztotta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) három elnökhelyettesét kedden titkos szavazáson: Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a testületnek. Mindhárom elnökhelyettesre 139 képviselő szavazott, nemmel szavazó és tartózkodó képviselő nem volt.

Az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága által nyilvánosságra hozott életrajzok szerint Ötvös Károly az Integritás Hatóság vizsgálati vezetője, fő feladata az európai uniós forrásokkal kapcsolatos közbeszerzési, fejlesztéspolitikai, versenyjogi és költségvetései csalással kapcsolatos vizsgálatok vezetése, koordinálása. 2011 és 2023 között a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának szakértő vizsgálója volt. A Legfőbb Ügyészséggel közös nyomozócsoportban képviselte az adóhatóságot a Simonka György volt fideszes országgyűlési képviselő elleni nyomozásban, korábban pedig a Vám- és Pénzügyőrség kiemelt főnyomozója volt.

Megvan, kiket jelölnek a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökhelyetteseinek

Gellért Károly Árpád a Miskolci Járási Ügyészség ügyésze, jelenleg az Ózdi Járási Ügyészségre kirendelt vezetőhelyettes. 2013 és 2024 között Miskolcon a Gazdasági Büntetőjogi és Kiemelt Ügyek Csoportjának vezető ügyészeként dolgozott.

Terhes Tibor Dávid a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség kirendelt ügyésze. Előtte a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség Kiemelt Ügyek Csoportjának, korábban pedig Büntetőjogi Csoportjának ügyésze volt. 2018 és 2025 között a Szegedi Járási ügyészségen dolgozott.

175 millió forint többletforrást írt elő a kormány az NVVH vezetőinek a védelmére

A parlament augusztus 28-án választotta meg hat évre az NVVH elnökét, Unger Annát és nyomozati elnökhelyettesét, Tasnády Katalint, míg a többi elnökhelyettesi tisztségre szóló pályázatokat az igazságügyi és alkotmányügyi bizottság eredménytelennek nyilvánította és szeptember elején újakat írt ki. A testület október 6-án kezdte meg a még betöltetlen posztokra pályázók meghallgatását.

A Fidesz-frakció augusztus végén jelentette be, hogy képviselői nem vesznek részt az NVVH vezetőinek jelölésében és kiválasztásában; a képviselőcsoport egyúttal jelezte, hogy a hivatal létrehozásáról szóló törvény felülvizsgálatát kezdeményezi az Alkotmánybíróságnál. Távol maradt a jelölési-választási folyamattól a KDNP is. A Mi Hazánk szintén kiszállt a kiválasztási folyamatból, mondván, hogy azt színjátéknak tartja, ahhoz nem kíván asszisztálni.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás