Svájci segítséggel is alakítják a magyar egészségügyet, az OKFŐ vezetője szerint ég a ház

„Ég a ház” – ezzel a képpel érzékeltette a magyar egészségügy helyzetét Tótth Árpád, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetője a 4. Svájci–Magyar Egészségügyi Fórumon. A főigazgató szerint az ellátórendszer olyan állapotban van, amelyben már nem lehet tovább halogatni a működés alapvető újragondolását.

A problémák megoldásához nem elegendő a finanszírozás növelése, a kórházak feladatait és egymáshoz való viszonyát is felül kell vizsgálni.

A „Hagyományokra épülő partnerség: Svájci–magyar iránytű az egészségügy jövőjének alakításához” címmel megrendezett fórumon kormányzati, egészségügyi, tudományos és gyógyszeripari szereplők vitatták meg, hogyan lehetne fenntarthatóbbá tenni a magyar egészségügyet, és javítani a betegek hozzáférését a korszerű ellátásokhoz. A fejlesztési és kohéziós források szerepéről rendezett kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők a kórházi rendszer működéséről, a költségvetési lehetőségekről és a fejlesztések hosszú távú fenntarthatóságáról is beszéltek.  

Százéves szerkezetben működik a kórházhálózat

Tótth Árpád szerint a magyar kórházhálózat jelentős részben olyan struktúrát őriz, amelyet még a múlt század közlekedési és orvostechnológiai viszonyai között alakítottak ki. A főigazgató úgy látja, a jelenlegi intézményrendszer fenntartása jelentős erőforrásokat köt le, miközben az ellátás megszervezésének lehetőségei is megváltoztak.

Egyes beavatkozások ma már kórházi felvétel nélkül elvégezhetők, más ellátások viszont nagyobb szakmai és technológiai koncentrációt igényelnek. Ezért szerinte újra kell gondolni, mely intézményekben milyen feladatokat érdemes ellátni, és hogyan lehetne jobban összehangolni a rendelkezésre álló kapacitásokat.

Közölte: Kelet-Magyarországon már meg is kezdődött egy ilyen átalakítás szakmai előkészítése.

Debrecen és Nyíregyháza térségében munkacsoportok vizsgálják, miként lehetne javítani az intézmények együttműködését, illetve hatékonyabban megszervezni az egyes szakterületek ellátását. A munka egyelőre az ellátási szükségletek és a lehetséges szervezési megoldások feltérképezésénél tart.  

Két-három megyényi régiók kaphatnának nagyobb önállóságot

A kerekasztal egyik legfontosabb vitája a kórházak központosított irányításáról alakult ki. László Csaba közgazdász, volt pénzügyminiszter, a Budapesti Corvinus Egyetem címzetes egyetemi tanára szerint az elmúlt évek egyik alapvető problémája a túlzott centralizáció volt. Úgy vélte, az egészségügyi intézmények működését túlságosan sok központi döntés és bürokratikus kötöttség határozza meg.

A volt pénzügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy az új egészségügyi vezetésnek nem lenne elegendő ugyanazt a központosított rendszert valamivel hatékonyabban működtetnie. Szerinte érdemes lenne újragondolni az intézmények önállóságát és a helyi közösségek szerepét is. Tótth Árpád egyetértett azzal, hogy a jelenlegi irányítás túlcentralizált, de – mint mondta: azt sem tartaná jó megoldásnak a korábbi önkormányzati kórházfenntartási rendszer állna vissza.

Helyette egy kétszintű, központi és regionális irányításra épülő modellt vázolt fel.

Ebben az országos szint mellett a jelenleginél nagyobb döntési önállóságot kapnának a régiók. Lehetséges modellként említette, hogy egy-egy régió két-három vármegyét foghatna össze. Ez már elegendően nagy ellátási területet jelentene ahhoz, hogy a lakosság egészségügyi szükségleteinek túlnyomó részét a régión belül biztosítani lehessen. A főigazgató hangsúlyozta, hogy nem minden feladatot érdemes decentralizálni. Vannak olyan döntések és szolgáltatások, amelyeket országos szinten célszerű megszervezni, másoknál viszont a helyi szükségleteket jobban ismerő regionális vezetés lehet hatékonyabb.  

A többletforrás önmagában nem oldja meg a problémákat

A beszélgetésen a 2027-es egészségügyi költségvetés is szóba került. Tótth Árpád a következő évre tervezett jelentős ágazati többletforrást fontos előrelépésnek nevezte, de úgy vélte, az egészségügy felhalmozódott problémáinak megoldásához ennél többre lesz szükség. A finanszírozás növelését ugyanakkor össze kell kapcsolni az ellátórendszer működésének átalakításával.

Tízmilliárd a kórházi élelmezésre, csaknem 28 milliárd a várólistákra – Új egészségügyi terveket is rejt a költségvetés

László Csaba arra emlékeztetett, hogy a költségvetési hiány csökkentésének követelménye korlátozza a kormány mozgásterét. Az egészségügyre fordítható források nagysága ezért nem pusztán gazdasági, hanem politikai prioritások kérdése is. A volt pénzügyminiszter szerint ugyanakkor a többletpénz önmagában nem garantál jobb ellátást. Egy rosszul működő rendszerben a jelentős forrásbővítés sem feltétlenül eredményez arányos javulást, ha közben nem változik a feladatok megszervezése és a finanszírozás ösztönzőrendszere.  

Nem elég megvenni a berendezést

Kaló Zoltán, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója szerint a támogatásból megvalósuló egészségügyi projektek egyik visszatérő problémája, hogy bár a beruházáshoz vagy az új szolgáltatás kipróbálásához rendelkezésre áll a forrás, a projekt lezárulta utáni működtetés finanszírozása már nem feltétlenül biztosított.

Pedig egy eredményesnek bizonyuló fejlesztés akkor hozhat tartós változást, ha beépül az egészségügyi ellátórendszer mindennapi működésébe.

Kaló ezért fontosnak tartja, hogy a finanszírozási szempontok már a projektek előkészítésekor megjelenjenek. Nemcsak azt kell megvizsgálni, hogy egy új eljárás vagy ellátási modell szakmailag eredményes-e, hanem azt is, milyen költségekkel jár, és milyen egészségnyereséget jelent a betegek számára. Az úgynevezett értékalapú finanszírozás szerinte lehetőséget adhat arra, hogy a döntéseknél a beavatkozások ára mellett azok eredményessége és a betegek számára nyújtott előnyök is nagyobb súlyt kapjanak.

Hiába van mammográf, ha a beteg nem jut el a szűrésre

Horváth Kitti, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára a fejlesztések betegoldali akadályaira hívta fel a figyelmet. Példaként az emlőszűrést említette: hiába áll rendelkezésre korszerű mammográfiás berendezés, ha az érintett nők nem tudnak eljutni a vizsgálatra. Ennek oka lehet a közlekedés hiánya, a munkából való távolmaradás nehézsége vagy akár az utazás költsége.

Vidéki tapasztalatait felidézve arról beszélt, hogy egyes betegek számára még a viszonylag rövid utazás is komoly anyagi akadályt jelenthet. A főtitkár szerint ezért a szűrési programok sikerét nem lehet pusztán a rendelkezésre álló eszközök és vizsgálati kapacitások alapján megítélni. A fejlesztéseknél azt is figyelembe kell venni, hogy a betegek ténylegesen hozzáférnek-e a szolgáltatáshoz.

Hasonló problémákat lát a hátrányos helyzetű közösségeknek szervezett egészségfejlesztési programoknál. A lakosság bevonásához gyakran nem elegendő az egészségügyi tájékoztatás: a programoknak a résztvevők mindennapi szükségleteire is választ kell adniuk. Horváth Kitti szerint különösen fontos a bizalom kialakítása. A rövid időre meghirdetett projektek egyik gyengesége, hogy éppen akkor érhetnek véget, amikor a helyi közösségek már elkezdenek együttműködni a szakemberekkel. A támogatás megszűnésével azonban a szolgáltatás és a személyes kapcsolat is eltűnhet.  

Svájci támogatásból fejlesztik a palliatív ellátást és az életmentési ismereteket

Roland Python, a svájci együttműködési program képviselője a magyarországi fejlesztésekről számolt be. A támogatott egészségügyi projektek között szerepel a palliatív ellátás fejlesztése, amelynek célja a kórházi és az otthoni gondozás jobb összekapcsolása. A program több magyarországi kórházat érint.

Egy másik kezdeményezés az életmentési ismeretek szélesebb körű elterjesztését szolgálja. Ennek keretében az Országos Mentőszolgálat közreműködésével olyan képzéseket szerveznek, amelyeken a laikusok is elsajátíthatják, hogy hogyan segítsenek a hirtelen keringésmegállás esetén a mentők megérkezéséig.