A fontos dolgok estje – Könyvsorozat indult a fontos szavak visszavételére

Még jobb lenne persze azt mondani, hogy ezek a karcsú és gyönyörűen kivitelezett kötetek, elismerés illeti többek között a látványért is Déri Ákos sorozatszerkesztőt, gondolkodási teret biztosítanak az olvasónak, mert mint Büchler András, az Open Books vezetője elmondta, a lényeg a könyvek befejezése után következik. Hiszen ezek a könyvek nem diktátumok, beszélgetésre, gondolkodásra, akár vitára inspirálnak, így a sorozat kötetei valódi funkciójukat azután kezdik betölteni, hogy az olvasó az utolsó oldal végére ért, a tárgyalt témákat pedig tovább viszi családi ebédekre, baráti kocsmázásokra, hajnalba nyúló, baráti beszélgetésekre.

Azt éreztük egy ponton, hogy talán egy kicsit, mintha könnyebb lenne levegőt venni – mesélte az indulásról. Mint mondta, közös tapasztalat, hogy az elmúlt bő másfél évtizedben mások mondták meg nekünk, mit jelentenek a legfontosabb szavaink. Ki tartozik a hazához és ki nem? Mi számít családnak és mi nem? Ki az ellenség? Ezt mondjuk tudtuk, mert negyedévente megmondták – jegyezte meg és hozzátette, ezek a szavak nem maguktól koptak el, egyszerűen elvették tőlünk. Az elhalkuló, vagy inkább áthangolódó közéleti zajban pedig a kiadónál úgy érezték, ideje újra birtokba venni ezeket a szavakat. Hosszú viták és egyeztetések után tíz szó maradt a listájukon: figyelem, játék, ízlés, barátság, ellenség, család, haza, hivatás, szerelem és pénz.

A hatalom természete, hogy egyszerűsít. Egy szó, egy jelentés, egy tábor. Az irodalom természete pedig az, hogy bonyolít, kérdez – így összegezte Büchler a sorozat küldetését. Hozzátette, ezeket a fontos szavakat nem csak a hatalom szándékaitól kell félteni, hanem a saját fáradtságunktól is, ezért reméli, hogy ez a tíz könyv segít abban, hogy kisajátított szavainkat visszavigyük a nyilvánosságba, és ne csak a négy fal biztonságában gondoljunk róluk valamit, Az estét, amelyen a sorozat három már megjelent és két hamarosan megjelenő kötetét mutatták be, Nádasdy Ádámnak ajánlották, aki elsők között támogatta a sorozat ötletét, és aki, mindannyiunk bánatára, a könyveket már nem vehette kézbe.

A köszöntőt követő bő két órában, Benyó Rita újságíró, a Kossuth Rádió műsorvezetője beszélgetett a jelenlévő szerzőkkel, Darvasi Lászlóval, Vonnák Diánával és Parti Nagy Lajossal (Tompa Andrea és Schilling Árpád egy-egy videóüzenetben beszéltek arról, mit jelent számukra a barátság és a haza fogalma, ugyanis épp külföldön tartózkodtak), valamint Déri Ákossal, a sorozat szerkesztőjével, és Orosz Annával az Open Books munkatársával. Az egyes blokkok Csizmás András bőgőjátékával, és egy-egy felolvasással indultak. Tóth Ildikó és Pál András, a Radnóti Színház művészei szó szerint életre keltették a szövegeket. Ahogy ezek a szövegrészletek hangot, ritmust kaptak, megszólaltattak valamit ezeknek a hol szépirodalmi, hol különböző műfajokat keverő írásoknak a lényegéből, hozzá pedig a szerzőkkel folytatott beszélgetések abszolút elérték céljukat. Nem csak az olvasáshoz csináltak kedvet, de a tovább gondoláshoz is.

A képen: Benyó Rita, Darvasi László, Déri Ákos
Fotó: Flajsz Péter / Népszabadság

Darvasi László – Család

Az estet nyitó beszélgetés minden szempontból magasra teszi a lécet, a szerző ugyanis megelőlegezi leendő olvasóinak azt a fajta személyességet, amit a szövegen is végig visz. Mint mondja, önmagában sem az írás, sem a beszéd nem indokolt, de a családról beszélni kell. Mert egy családban minden megtörténik, és ez az egyetlen olyan történet az életben, amit minden ember el akar mondani.

A beszélgetésből kiderül, hogy Darvasi témája eredetileg az emlékezés lett volna, ez alakult később családdá. Úgy érzi, nem végzett teljes munkát, de nem is lehet, mert egy családi történetnek soha nincsen vége. Mindig marad valami hiány, maga a család is a hiány története. Mindig marad valami elbeszélhetetlen.

A szövegben időnként a zárójelbe tett fikció jelzi, hogy nem a valós családtörténettel van dolgunk, ezeken a pontokon a szerző hol a tragikusan fiatalon elhunyt nagyanyjával, hol a szintén ideje korán távozott nagybátyjával beszélget. Ezen a ponton Benyó Rita megjegyzi, hogy bár ezt megtette, és egykor volt családtagoknak jobb sorsot írt, mint ami valójában jutott nekik, az édesapjával való kapcsolatát nem szépítette.

Apám halála után megtaláltam a naplóit és az egyik füzetben fel volt írva, hogy „Ellenségeim” és az első helyen voltam. Mondtam is anyukámnak, hogy ő csak a negyedik, nem fért fel a dobogóra. Hozzátette, a megbocsátás, az empátia, a megértés nagyon fontos dolgok, de ezekkel az ember néha küzdelmet folytat. Az apjával szembeni küzdelmet így tudta lezárni, eddig tudott eljutni. Teljes mértékben értem (őt). Értem a kiterjedést, a mozgatórugókat, a félelmet, a szorongást, értem az árvaságát, de hát eddig jutottam. Ennél többet nem nagyon tudok erről mondani.

A képen: Schilling Árpád videóban jelentkezett be
Fotó: Flajsz Péter / Népszabadság

Schilling Árpád – Haza

A Krétakör alapító színházi rendező, aki 2018-ban, a negyedik Orbán-kormány megválasztásakor Franciaországba költözött, videóüzenetben jelentkezett, Bernből, ahol épp a Don Giovanni premierjére készül.

Azt már megtanultam, hogy aki elmegy, az két világ közé szorul – kezdte Schilling. Számára a haza, és ez a Pál András által felolvasott szövegből is kiderült, elsősorban az intézmények és az állampolgár közötti alá-fölé rendelt, sokszor passzív agresszív viszony mentén vált megismerhetővé, semmilyen romantikus, vagy nacionalista lózung nem kapcsolódik hozzá.

Nem gondolja, hogy máshol automatikusan jobb lenne, hiszen, mint fogalmazott, mindenhol emberek vannak, és mindenhol emberek vagyunk, akik felépítjük a sajátos intézményrendszereinket, épp ezért abban hisz, hogy a haza valahol máshol van.

Egy emberi jogokra épülő hazában hisz, de mivel ez egyelőre nem elérhető, így tehát a tágasság felé ő maga sem léphet, egy kisebb világ felé mozdul el. Az én hazám jelenleg a család, ott érzem, hogy elfogadnak, befogadnak, nem rekesztenek ki és nem bélyegeznek meg, nem árulnak le.

Schilling ezzel együtt bízik benne, hogy az általa megálmodott nagy haza is létrehozható, ezért is volt hálás az Open Books megkereséséért, mert ehhez elsősorban az kell, hogy beszélgessünk, olykor provokáljuk is egymást Nem a lezárás szándékával, nem a megszüntetés, a hibáztatás szándékával, hanem a kapcsolatépítés szándékával született ez a könyv.

A szerző távollétében Benyó Rita a sorozat szerkesztőjével Déri Ákossal, és az egész Fontos dolgok projektet összefogó Orosz Annával beszélgetett többek között a szövegben rengetegszer megjelenő megalázottság érzésről, ami Schilling esetében egyértelműen összenőtt a haza fogalmával.

Orosz szerint az intézményi megaláztatás sokak közös tapasztalata, ebből születik meg a könyvben megjelenő kirekesztettség érzés is, ami szerinte is nagyon pesszimista képet fest a hazáról, ugyanakkor ezzel együtt is úgy érezte, hogy a főhősnek a negatív élmények dacára fontos a hazája.

Miközben egyetlen pozitív gondolat, érzés nem jelenik meg a hazával kapcsolatban. A hazafiság cinikus formában jelenik meg, a hazaszeretet nincs benne, de ordít a szövegről, hogy a főszereplő elementáris vágyat érez, hogy ehhez a közösséghez tartozhasson.

Schilling lehántja a felesleges tartozékokat erről a mára eltorzult, kiüresedett megközelíthetetlen fogalomról – veszi át a szót Déri, aki szerint, ha jobban belegondolnánk, megláthatnánk, hogy a hétköznapokban szimbólumok definiálják számunkra a haza fogalmát, ezek mentén vitatkozunk róla. Miközben abban talán mindenki egyetért, hogy a haza a beágyazottság, a család és a barátok közelsége, egy olyan biztonságérzetet nyújtó háló, ami fenntart bennünket a vízen.

Benyó felveti, hogy a könyv olyan tabukat piszkál, amikről nemhogy nem ildomos beszélni, de az elmúlt tizenhat évben, még azt a kérdést is hazaárulással volt egyenértékű feltenni, hogy vajon kötelességünk-e szeretni a hazánkat vagy, hogy mi van akkor, ha valaki vállaltan nem szereti, nem tudja szeretni a hazáját. A kérdésre, hogy kockázatos volt-e a kiadó részéről ezekhez a tabukhoz hozzányúlni, a kiadó munkatársainak válasza nagyjából egybecseng: ezt a kockázatot muszáj vállalni, és ha azt akarjuk, hogy ez az ország mindannyiunknak jobb otthona legyen, akkor nem lehet a fájdalmas érzéseket elhallgatva beszélni róla.

Vonnák Diána – Ellenség

Talán az egyetlen negatív felhangú fogalom, Vonnák Diánának jutott, az ő könyve ugyanis az Ellenség címet viseli. Az író, kulturális antropológus Vonnák Benyó Rita kérdésére elmondta, szerinte a pénz és a család is hasonlóan ambivalens fogalom, bár abban az értelemben mindkettő tágasabb, hogy a negatív tapasztalatok mellett sok jó is elfér. Ezzel együtt úgy látja, hogy az ellenség fogalma sem írható le egyszerűen negatív történetekkel.

A könyvből felolvasott rész az orosz-ukrán konfliktus kitörése körüli pillanatokat dokumentálja, egyúttal, ahogy Benyó fogalmaz, ez talán a legközéletibb az összes kötet közül. Vonnák úgy fogalmaz, hogy nem volt szándéka közéleti könyvet írni, részben ezért is törekedett rá, hogy ne csak a háborúban megélt ellenség-tapasztalatról írjon. Igyekezett minél többféle hangot, minél többféle műfajban megszólaltatni.

Ahhoz képest, amilyen intzenzitással átitatta az életünket az ellenségképzés, a gyűlölet, amilyen sok ember került célkeresztbe itthon, annyira kevés az erre adott személyes, intim reflexió. Fojtogató, furcsa élmény volt számára ezt a jelenséget a magyar közéletben megtapasztalni, és bár ezt a fajta szimbolikus erőszakot is a kegyetlenség egy formájának tartja, úgy véli, más úgy ránézni ezekre a jelenségekre, ha az embernek van tényleges élet-halál tapasztalta.

Arra a kérdésre, hogy meg lehet-e szokni az ellenségképzést, hiszen négy év alatt lassan a háború ténye felett is napirendre tértünk, azt mondja, a kérdésre annyi válasz létezik, ahány embernek felteszik. A kecskeméti fodrász is mondhatja azt, hogy megszokta, meg a kijevi lakos is megszokta, de ég és föld a kettő.

Fontos, hogy megtanuljuk ezt a palettát egyben látni. Szerinte a gyász, a veszteség, mindaz, ami a háborúval együtt jár, nagyon erősen izolálják az embereket, és kemény, macerás munka hidat verni közéjük. Az az érzésem, hogy egyelőre nem jól csináljuk.

Déri szerint a kötetnek kifejezetten jól áll Vonnák antropológusi módszertana, ugyanis a szöveg minden irányba nyit. A másik kitaszítása, idegenné tétele bizonyos szempontból társadalmi reflexek, amiket nem szabad elviselnünk, ugyanakkor az elviselhetetlenségükről nagyon nehéz nem demagóg módon szólni. Déri szerint ezt küszöböli ki a szövegben alkalmazott sokféle megközelítési mód. Nincs jó távolság. Túl közelről elönt a gyűlölet, túl távolról megszokás. Ad-e mankót ahhoz, hogy az imrekertészezés ne történjen meg mégegyszer. Ha túl közelről nézzük az ellenségképzést, elönt bennünket a gyűlölet, ha túl távolról figyeljük, akkor úrrá lesz rajtunk a megszokás, nincs jó távolság – idézi a könyvet Benyó Rita.

Bizonyos szempontból rossz távolság sincs – veti fel Vonnák, és hozzáteszi, nagyon sok munka van egymás megértésben, akár a másik gyűlöletének a megértésében is. Ehhez azonban fontos látni, hogy más dolga van egy bombázást megélt, ukrán ember gyűlöletével, meg az Imre Kertész-ező, bort kortyolgató, értelmiségi gyűlöletével is.

Nincs olyan közösség, ami ne gyűlölködne, de hogy milyen gyorsan lépnek életbe korrekciós mechanizmusok, hát azon még tudunk javítani.

A képen: Parti Nagy Lajos
Fotó: Flajsz Péter / Népszabadság

Parti Nagy Lajos – Játék

Látatlanban is evidens választásnak tűnt, hogy Parti Nagy Lajos írja a Játék című kötetet, mint kiderül, ezzel ő maga is így volt, egészen addig, ameddig le nem kellett ülnie megírni a rábízott szöveget.

Játék helyett azt is mondhattam volna, hogy világ, vagy élet. Ott álltam ezzel a mérhetetlenül, kontrollálhatatlanul nagy fogalommal. Hiszen minden játék, de ha minden játék, akkor semmi sem az.

Benyó felidéz egy közösségimédia bejegyzést, miszerint minden társasjátéknál jobb felmenni a nyitottaktak.hu oldalra, beírni a neveket és keresgélni az ügynökaktákban. A kérdésre, hogy mit gondol Parti Nagy erről az óriási társadalmi kísérletről, társasjátékról, ha úgy tetszik, elmondja, hogy szerinte ezt harminc évvel ezelőtt kellett volna lejátszani.

Egyrészt azt tudom mondani, hogy sosem késő, de ennyi idő után érdekes lesz elválasztani az elvtelen „muszáj voltot” a tényleg „muszáj volttól”, és az egésznek támad egy kesernyés mellékíze.

Már jószerével a kötet végére érünk, mikor a szerző közli az olvasóival, hogy ő tulajdonképpen nem szeret játszani. Parti Nagy szerint természetes, hogy a konkrét játék felől közelített először a támájához. Játék az írók között, játékok, amiket fiatalon játszottak, és rá kellett jönnie, hogy ő igazából nem szereti ezeket.

Főleg a szójátékokat nem, bármilyen meglepő is.

A közönség reakcióját hallva azt még hozzá teszi, ha valami szellemesnek, frappánsnak a megírása muszáj volt, akkor az sosem ment neki. A szöveg, részben, akkor született mikor Parti Nagy édesanyja, 93 évesen, egy hirtelen jött betegség után elhunyt, és bár az általa készített bohócokkal együtt megjelenik a kötetben, a halála után nem írta tovább a történetét.

Nem azért nem engedtem be ebbe a könyvbe, mert a gyász szempontjából korainak találtam, hanem mert eldöntöttem, hogy ezt a történetet, az ő történetét, ettől a Játék-könyvtől külön választom.

Képen: Tompa Andrea videóban csatlakozott
Fotó: Flajsz Péter / Népszabadság

Tompa Andrea – Barátság

A szintén videón jelentkező író, Tompa Andrea, a Barátság című kötet szerzője, az idő felől indult, egész pontosan azt emelte ki, hogy a baráti kapcsolatokban, baráti találkozásokban, az idő fel tud függesztődni. Megszűnnek a kényszerek, a határok, eltűnik a sürgetés, a találkozás parttalanná válik, ezáltal ezek a találkozások a létnek azt a teljességét tudják kínálni, amiért tulajdonképpen érdemes élni.

Azt hiszem a baráti találkozásokban azt az ígéretet megkapjuk, hogy nem az idő fogságában élünk, hanem a boldogság ígéretében.

Tompa a témában kutatva rájött, hogy az irodalom- és kultúrtörténet egyaránt, elsősorban, a férfi barátságok történetét őrzi, és minél többször tapasztalta meg ezt, annál inkább szomjazta, hogy lássa a női barátságok lenyomatát is. Felidézi Virginia Woolf Saját szoba című 1929-es esszéjét, aki már akkor arról beszélt, hogy a női barátságok nincsenek megírva. Tompa szerint azért, mert ezeket a kapcsolatokat történetileg leértékeli a kultúránk.

Egymással felületes, csevegő, hétköznapi, mondén dolgokról beszélgető kapcsolatnak képzeli el, szemben azzal a mély, szellemi kapcsolattal, ami a férfiak között fennáll.

Mint elmondta, ennek a minősítésnek próbált ellentartani fejben, hiszen körülnézve a saját kapcsolatai között azt látta, hogy a nőkkel szellemi kapcsolatban áll. Meg persze valamiféle mondén kapcsolatban is, hiszen Tompa Andrea szavait idézve: Receptekről is lehet beszélni, de Virginia Woolfról is.