Hetven év után került elő a reneszánsz festészet egyik ritka tájképe
Egy svájci magángyűjteményből került elő Albrecht Altdorfer német reneszánsz festő eddig a kutatók előtt is ismeretlen alkotása. A mintegy ötszáz éves tájkép decemberben kerül kalapács alá Londonban, becsült értéke három-ötmillió font, azaz mintegy 1,3–2,2 milliárd forint.
A nyugati művészettörténet egyik legkorábbi önálló tájképe kerül árverésre december 9-én a londoni Sotheby’s aukciósházban. Az 1520 körül készült, mindössze 23-szor 20 centiméteres festmény Albrecht Altdorfer (1480 körül–1538) német reneszánsz mester alkotása, akit a tájképfestészet egyik úttörőjeként tartanak számon. A pergamenre festett olajkép sűrű erdőt ábrázol, amelynek fái mögött szivárvány jelenik meg a felhős égbolton. A távolban sziklás magaslat és egy apró vár látható.
A festmény különlegessége, hogy Altdorfer azon kevés művei közé tartozik, amelyeken a természet önálló témaként, emberi szereplők nélkül jelenik meg. Eddig mindössze két ilyen olajfestményét ismerték: az egyiket a müncheni Alte Pinakothek, a másikat a londoni National Gallery őrzi. A most előkerült alkotás a legkisebb a három közül.
A kép egykor a bécsi Harrach grófok gyűjteményéhez tartozott, jelenlegi svájci tulajdonosának édesapja 1957-ben vásárolta meg. Azóta nem szerepelt nyilvános kiállításon, és a művész életmű-katalógusában sem tartották számon. A Sotheby’s szakértői szerint a felfedezés azért is rendkívüli, mert Altdorfer művei évtizedek óta nem jelentek meg a nemzetközi műkincspiacon.
Altdorfer a dunai iskola néven ismert művészeti irányzat egyik legfontosabb képviselője volt. Miközben a reneszánsz festészetben a táj többnyire vallási vagy történelmi jelenetek hátteréül szolgált, ő a természetet önmagában is ábrázolásra méltó témának tekintette. Erdőket, hegyeket és folyóvölgyeket megörökítő képein a fényviszonyok, a növényzet és a természeti formák kapták a főszerepet.
A Regensburgban élt művész legismertebb alkotása az 1529-ben készült Nagy Sándor csatája, amely az isszoszi ütközetet ábrázolja, és ma a müncheni Alte Pinakothek gyűjteményében található. Altdorfer művészetének jelentőségét a párizsi Louvre 2020–2021-ben nagyszabású kiállítással ismerte el.
A most azonosított tájképet az árverés előtt New Yorkban, majd Londonban mutatják be. A Sotheby’s három-ötmillió font közötti leütési árra számít, de a szakértők szerint a ritkaság ennél magasabb összeget is elérhet.
Ezt is ajánljuk
Múzeumot nyitnak Rómában Mussolini hívének, tiltakozik a művészettörténészi világ
„Mindenben van egy repedés” – Leonard Cohen popkulturális utóélete
A gitárok nélküli rocklemez és egy randi a Depeche Mode-dal – Zeneajánló a hétvégére
Azonnali hatállyal megszüntették az Operaház főigazgató-helyettesének munkaviszonyát is
Ungváry Rudolf, Horváth Eve, Tankó Timea és Szajbély Mihály kapta a Déry-díjat









