Orosz nőgyűlölő csoport vállalta a felelősséget a repülőtéri bombafenyegetések miatt
Pénteken is folytatódtak az európai légiforgalmat ért bombafenyegetések. Ez már a harmadik eset a héten, amiért egy orosz szélsőséges mozgalom vállalta a felelősséget. A Kreml ugyanakkor elutasította azt a feltételezést, miszerint Oroszország állhat az európai szupermarketek hűtőegységeit ért kibertámadások mögött.
A héten immár harmadszor zavarták meg bombariadók európai repülőterek légiforgalmát. A The Guardian értesülései szerint pénteken Franciaország, Dánia, a Cseh Köztársaság, Olaszország, Portugália, Bulgária és Románia légiközlekedési és biztonsági hatóságait riadóztatták, miután fenyegetéseket kaptak a repülőtereken felszálló vagy leszállni készülő járatok biztonságával kapcsolatban.
Ruszin-Szendi Romulusz magyar honvédelmi miniszter a Facebookon arról számolt be, hogy péntek délelőtt három alkalommal is magyar vadászgépeket riasztottak, hogy a magyar légtérben polgári repülőgépeket kísérjenek bombafenyegetések miatt.
Bombafenyegetés miatt többször riasztották a magyar Gripeneket
A prágai repülőtér megerősítette a Guardiannek, hogy péntek délig 9 repülőjáratot érintettek bombafenyegetések. A járatok Dániából, Spanyolországból és az Egyesült Királyságból érkeztek, valamint Hollandiába, Ciprusra, Romániába, Olaszországba és az Egyesült Királyságba indultak. A repülőtér szóvivője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a rendőrség megtette a szükséges biztonsági intézkedéseket, a prágai repülőtér működését az esetek nem befolyásolják.
A FlightRadar24 megfigyelőszolgálat kora délutáni adatai szerint egyes földi átvizsgálások és átvilágítási eljárások miatt más repülőgépek körözni kényszerültek a prágai repülőtér közelében, 13 óra környékén négy ilyen négy repülőgép várt emiatt körözve a leszállásra.
A bolgár közlekedési minisztérium szóvivője az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy pénteken két szófiai járatra is riasztást adtak ki, és mindkét, a londoni Stansted repülőtérről Brüsszelből induló járat biztonságosan landolt.
A koppenhágai rendőrség közleménye szerint a csütörtöki és pénteki bombafenyegetésekkel összefüggésben átfogó biztonsági ellenőrzéseket végeztek a dán főváros repülőterén, minden riasztás alaptalan volt, nincs és nem is volt veszély az utasokra vagy a repülőteret használó más személyekre nézve.
A francia miniszterelnöki hivatal közleményben jelentette be, hogy pénteken négy új bombariadót kaptak francia terület felett repülő polgári járatok kapcsán. Minden érintett repülőgép biztonságosan leszállt, a bombahatástalanító csapatok ellenőrzéseket végeznek.
Bombariadó volt a Róma-Lisszabon járaton is, a bukaresti Otopeni repülőtéren is.
Minden riasztás hamis volt
Mindeddig minden riasztás hamisnak bizonyult, ahhoz viszont elegendőnek, hogy fennakadásokat és riadalmat okozzon az európai légiközlekedésben.
A keddi és csütörtöki bombafenyegetések Európa-szerte 35 járatot érintettek. Az érintett országok legtöbbjében válságstábot állítottak fel, a hatóságok készenlétben állnak, annak ellenére, hogy eddig egyetlen átvizsgált gépen sem találtak robbanóanyagot.
A csütörtöki bombafenyegetések után egy orosz szélsőséges csoport, a Férfiállam (Mujszkoje Goszudarsztvo) vállalta a felelősséget- írta a BBC. A brit portál szerint az orosz csoport egy, a római reptérre küldött e-mailben azt írta, cselekedeteikkel nyomot hagynak a történelemben. „A feministák által irányított rendszeretek örökre emlékezni fog rá” – áll az üzenetben.
A Férfiállam ugyanis egy szélsőséges, a “patriarchális nacionalizmusra” épülő, nyíltan nőgyűlölő mozgalom, amelyet egy orosz bíróság 2021 októberében szélsőséges szervezetnek nyilvánított és betiltott. A mozgalom 2016-ban indult zárt közösségként a VKontakte orosz közösségi oldalon. Egy hivatásos testépítő, Vlagyiszlav Pozdnyakov alapította azzal a céllal, hogy segítsenek fenntartani a társadalomban a hagyományos nemi szerepeket. Céljuk eléréséhez nem válogatnak az eszközökben és módszerekben ha a feminizmus felszámolásáról és az LMBTQ+ közösség visszaszorításáról van szó.
Az erőszakos megnyilvánulások mellett összehangolt online gyűlöletkampányt is futtatnak az oroszok által legszélesebb körben használt közösségi médiában, a Telegramon, de más közösségi felületeken is. Rendszeresen zaklattak, megfélemlítettek és halálosan megfenyegettek feminista aktivistákat, egyedülálló anyákat, és olyan nőket is, akik külföldi vagy nem fehér bőrű férfiakkal mutatkoztak, akárcsak egy fotó erejéig. Kiszemelt áldozataik személyes adatait gyakran kiszivárogtatták.
Az európai légiforgalmat fenyegető kampányukhoz mérhető akciójuk mindeddig nem volt, ezért is feltételezhető, hogy a hamis bombariadó sorozatot nem önállóan, hanem egy összehangolt európai szintű koordinációban hajtották végre.
Bár az európai hatóságok is aktiválták a nemzetközi együttműködési csatornákat, eddig nem találták meg és nem tudták kiiktatni az üzenetek átvitelére használt szervereket és a feladók IP-címeit. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy az eddigi e-mailek feltört címekről vagy anonimitást garantáló szolgáltatásokról érkeztek, mint például a Proton Mail.
Mossa kezeit a Kreml
A reptéri bombariasztások szinte egybeesnek az európai szupermarketek hűtőrendszereit és berendezéseit ért hekkertámadásokkal, amelyek több millió eurós kárt okoztak az európai hálózatoknak. Ezek kapcsán semmi bizonyíték nincs, csupán feltételezések szintjén merült fel, hogy vélhetően az orosz államot segítő kiberhadsereg valamely egysége követte el.
Olyan vélemények is megfogalmazódtak, hogy a látszólag különálló incidensek egy szélesebb körű művelet részét képezhetik, amelyet Oroszországhoz vagy Iránhoz köthető csoportok hajtottak végre, hogy megzavarják az életet szerte a kontinensen.
A BBC beszámolója szerint az oroszbarát Noname057(16) és a Z-Pentest Alliance hekkercsoportok online bejegyzéseikben magukra vállalták a felelősséget e kibertámadásokért, ám egyes kiberbiztonsági szakértők és elemzők megkérdőjelezték az érintettségüket.
Kiberfenyegetés-kutatók az orosz érintettségről, mint potenciális lehetőségről beszéltek a Financial Timesnak is. Érintettségük többek között azért is azonnal felmerült, mert augusztusban több amerikai katonai bázison történtek hasonló esetek, ott is fagyasztók hűtőrendszereit törték fel. Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma egy oroszbarát hackercsoportot azzal is vádolt, hogy 2024-ben letiltott egy kaliforniai húsfeldolgozó üzem hűtőrendszereit.
Az EU tisztviselői a fagyasztórendszerekbe történt betöréseket szándékos kísérletnek nevezték a kontinens élelmiszer-ellátó hálózatának megzavarására, de egyetlen országot vagy csoportot sem tettek ezért felelőssé.
A Kreml csütörtökön határozottan elutasította, hogy Oroszország állhat a támadássorozat mögött.
„Ezek abszurd állítások” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szokásos napi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésekre válaszolva. „Mint mindig, ezeket semmilyen érvelés, semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, mégis itt vannak az alaptalan vádak az országunk ellen, mindenbe belekeverve azt” – fogalmazott Vlagyimir Putyin elnök szóvivője.
Ezt is ajánljuk
Az Európai Unió már jövőre aláírná Montenegró csatlakozási szerződését
Eisenkot mögött a többség, Netanjahunak búcsúznia kell
Hallgat a Külügyminisztérium, miért kellett Orbán Anitának aláírnia a kínos szándéknyilatkozatot Marco Rubióval
A Mol megkapta az amerikai engedélyt a NIS-felvásárlás előkészítő tranzakcióinak végrehajtására
Úgy tűnik, összhang van, a V4 államfői között most az Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását fékező magyar álláspontról sem esett szó









