Kezdődhet a szerb kormányalakítás, de még nem tudni ki lesz a miniszterelnök
A választási eredmény hivatalos kihirdetésével megkezdődhet a kormányalakítás és a hatalom átadásának folyamata. A győztes Diáklista még nem nevezte meg miniszterelnök jelöltjét. Az új kormány egyik nagy kihívása az ország gázellátásának biztosítása lesz.
A szerb Köztársasági Választási Bizottság (RIK) csütörtökön este tette közzé az október 25-én megtartott választások hivatalos végeredményét. A késés oka az volt, hogy november 1-jén 53 szavazóhelyiségben megismételték a voksolást. Mindez az erőviszonyokon nem változtatott: az Egyetemista Lista – Az egyetemisták győznek 140 képviselői mandátumot szerzett, míg az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia választási lista 103 mandátumot kapott. Nem érte el a bejutási küszöböt egyetlen hagyományos ellenzéki párt sem, és kiesett a 14 éven át kormányzó Haladó Párt (SNS) hagyományos szövetségese, a rendszerváltás óta folyamatosan parlamenti pártként jelenlevő, korábban kormányzó Szerbiai Szocialista Párt (SPS) is.
A két nagy tömörülésen kívül csupán nemzeti kisebbségi listák szereztek mandátumot: a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és az Albán Koalíció 2-2, a három bosnyák lista 1-1 mandátumhoz jutott. Képviselet nélkül maradt viszont az Orosz Párt – Szerbia a BRICS-ben valamint az Orosz-Szerb Egység Pártja is.
A hivatalos eredményhirdetést követően 30 napon belül kell megalakulnia az új parlamentnek, a kormány felállásához 90 nap áll rendelkezésre.
Miniszterelnök és államfő is kerestetik
Arról, hogy ki lesz a diáklista miniszterelnök jelöltje, egyelőre nincs hivatalos bejelentés. A szerb sajtóban merültek ugyan fel nevek, de azt a diákmozgalom képviselői újságírói kérdésekre sem voltak hajlandóak sem megerősíteni, sem cáfolni.
A diáklistát Ilija Srdanović újvidéki kardiológus professzor vezette, de a választási kampányban is többször hangsúlyozták, hogy a listavezető nem számít automatikusan miniszterelnök jelöltnek. Az orvos neve azonban fel-fel bukkant, mint az egyik potenciális miniszterelnök jelölt.
Mivel Aleksandar Vučić korábbi államfő szeptemberben lemondott tisztségéről, hogy pártja élén a miniszterelnökségért induljon, legkésőbb december 26-27-ig előrehozott elnökválasztást is kell rendezni. Ezen a megmérettetésen Vučić eleve nem tud indulni, mert a hatályos alkotmány csupán két mandátumot engedélyez, ő pedig második mandátuma végén mondott le. A diákok nem nevezték meg az elnöki tisztségért induló jelöltjüket sem, a szerb sajtó az egyik legfőbb esélyesként Dejan Bodiroga korábbi kosárlabdázót, az EuroLeague elnökét emlegeti.
Moszkva várja a megkeresést
Bárki is fogja vezetni az új belgrádi kormányt, annak számolnia kell az orosz gáztól való függőséggel. Az orosz gázszállításról szóló szerződés december 31-én jár le.
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: Moszkva a Szerbiával kötött gázszerződés meghosszabbítását akkor vizsgálja majd felül, amikor megkapják a hivatalos megkeresést az új kormánytól.
„A testvéri szerb népnek sikert kívánunk a választások utáni nehéz átmeneti időszak leküzdéséhez. Ami pedig az Egyetemista lista képviselőinek Oroszországgal folytatandó gázszerződés-tárgyalásokra vonatkozó bejelentéseit illeti, úgy vélem, a témát a szerb állami szervek megalakulása és a vonatkozó hivatalos megkeresések benyújtása után kell majd újratárgyalnunk” – mondta Zaharova. Hozzátette, hogy a szerb-orosz kapcsolatok nem szakadtak meg, „mindig készen állunk azok fenntartására a kölcsönös tisztelet szellemében”.
Korábban az Egyetemista lista képviselője, Dejan Radivojević kijelentette: Belgrádnak arra kell törekednie, hogy a jelenlegi megállapodás lejárta után hosszú távú szerződést kössön Oroszországgal – írta a vajma.info.
Moszkva rendszeresen politikai nyomásgyakorlásra, fegyverként használja az energiaszállítást, Szerbia azonban a kormányváltás ellenére sem számít ellenséges országnak. A Diáklista a választási kampányban is egyértelművé tette, hogy álláspontja Koszovó és az Oroszországgal szembeni szankciók kérdésében azonos a Vučićékéval.
Nem hallgattak Lukasenkóra
A vajdasági Szabad Magyar Szó arról számolt be, hogy Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök kommentálta Aleksandar Vučić választási listájának vereségét. A Minszkben megtartott negyedik nemzetközi eurázsiai biztonsági konferencián a fehérorosz diktátor azt állította, hogy a szerbiai vezetés azért vesztett, mert nem fogadta meg a tanácsait, pontosan annak ellenkezőjét tették. „Megmondtam nekik, többször is elmondtam: ezt tegyétek, azt tegyétek. Ők azonban mindennek az ellenkezőjét csinálták, és lám, mi lett belőle” – idézték a szerb lapok Lukasenkót. Azt azonban nem tudni, hogy a fehérorosz elnök pontosan milyen tanácsokat adott Vučićnak, mikor zajlottak ezek a beszélgetések, illetve a szerbiai vezetés mely döntéseit kifogásolta.
Ezt is ajánljuk
Gyermekpornográfia birtoklása gyanújával őrizetbe vették Meghan sussexi hercegné apját
Kisrepülőgép zuhant egy német autópályára, két utasa szörnyethalt
Újraindították a cernavodăi atomerőművet
Orosz nőgyűlölő csoport vállalta a felelősséget a repülőtéri bombafenyegetések miatt
Kezd kínos lenni Donald Trump társasága – Marco Rubio elnöki ambíciója kapcsán távozását rebesgetik









