Mégis ad kétmilliárd forintot a Tisza-kormány a drogkrízis kezelésére
Eredetileg nem volt címkézett sor drogpolitikára a költségvetésben, de a Tisza-kormány most korrigál – tudta meg a Népszabadság. A drogkutatók viszont továbbra is csak pályázatokban reménykedhetnek.
„A Belügyminisztérium és az Egészségügyi Minisztérium megállapodása alapján a Drogmentes Magyarország forrása 2027-től az Egészségügyi Minisztérium költségvetési fejezetébe kerül. Az átvezetéshez szükséges lépéseket a két tárca a Pénzügyminisztériummal egyeztetve teszi meg. Az előirányzat összege 2 milliárd forint” – válaszolta az Egészségügyi Minisztérium a Népszabadságnak arra a kérdésére, hogy változtatnak-e az eredeti terveken, és bekerül-e címkézett forrás a költségvetésbe.
Sárosi Péter jogvédő, a Drogriporter oldal szerkesztője leszögezte, ez jó hír, hiszen 16 évig arra hivatkozott az előző kormány, hogy drogpolitikai célokra más költségvetési forrásokból is lehet pénzt lehívni, valójában szinte semmi nem jutott a területre. „Fontos, hogy a terület külön, címkézett költségvetési tételt kapjon, mert csak így biztosítható az átláthatóság és a kormány elszámoltathatósága” – szögezte le lapunknak a szakértő, aki hozzátette, az érdemi előrelépéshez nagyon fontos lenne a nemzeti drogkoordináció helyreállítása és egy szakmai háttérintézmény is, ahol főállásban foglalkoznak kutatásokkal, képzések szervezésével, módszertani támogatással, valamint annak feltérképezésével, hogy hol és milyen változtatásokra van szükség.
„Jobban örültem volna, ha az idei költségvetésben a Magyarságkutató Intézetnek szánt egymilliárd forintot egy ilyen új szakmai háttérintézmény létrehozására fordítják. A minisztériumban dolgozó egy-két ember nem elegendő ennek a feladatnak az ellátására. Ez az egyeztetéseken is látszott: a szakmai szervezetektől várják a javaslatokat, de a napi munkájuk mellett nincs kapacitásuk ezek elkészítésére” – fogalmazott Sárosi. Ebből egyelőre az látszik, hogy november 1-jétől a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ feladatait két új intézmény vette át. A drogpolitikai feladatok az Országos Népegészségügyi Intézethez (ONI) kerültek, amely a drogpolitikai adatok gyűjtéséért, a nemzeti stratégia végrehajtásának támogatásáért és a megelőző-felvilágosító szolgáltatások koordinálásáért felel majd. Ugyanakkor – szögezi le a szakértő – ez csak akkor tud hatékonyan működni, ha rendelkezik a megfelelő személyi és költségvetési kapacitással.
Csak kétmilliárd mehetne a fővárosi krízisre
Bódis Kriszta, a nemzeti társadalompolitikai stratégia megalkotásáért, valamint az oktatási, szociális és egészségügyi területek összehangolásáért felelős kormánybiztos felkérésére Sárosi Péter készített javaslatcsomagot a fővárosi drogkrízis kezelésére. Az anyag alapgondolata, hogy a nyílt drogszcénák problémáját nem lehet pusztán rendőri intézkedésekkel megoldani. Ha a szerhasználók eltűnnek egy közterületről, a függőség, a hajléktalanság és az egyéb szociális problémák nem szűnnek meg, csak máshol jelennek meg. A megoldáshoz a rendőrség, az egészségügy és a szociális ellátórendszer összehangolt munkájára lenne szükség. A drogkereskedelem és a bűncselekmények elleni fellépés mellett azoknak is segítséget kell nyújtani, akik függőséggel, mentális problémákkal vagy hajléktalansággal küzdenek.
Elindult a válságos élethelyzetbe került embereken segítő budapesti krízisbusz, de az ellátórendszeren még lyukak tátonganak
A javaslat egyik legfontosabb eleme három budapesti krízisközpont létrehozása. Ezek olyan, könnyen elérhető helyek lennének, ahová bárki betérhetne, akkor is, ha aktív szerhasználó, nincs lakása, vagy még nem áll készen a kezelésre. Egy helyen kaphatna orvosi, pszichológiai és addiktológiai segítséget, fertőzésszűrést, tisztálkodási lehetőséget és szociális támogatást. Innen pedig fokozatosan eljuthatna a megfelelő kezeléshez vagy lakhatási segítséghez. A központokat hat-nyolc mobil kríziscsapat egészítené ki, amelyek Budapest leginkább érintett részein keresnék fel a segítségre szorulókat. Szociális munkások, addiktológiai szakemberek és felépülési tapasztalattal rendelkező segítők teremtenének kapcsolatot az érintettekkel, felmérnék a helyzetüket, és segítenének eljutni a megfelelő ellátásba. A munkájukat a rendőrség, a mentők és a szociális szolgáltatók közötti együttműködés is támogatná.
A krízisbuszok elindításával Bódis Krisztáék már tettek egy első lépést ebbe az irányba: a program október elején indult el, de néhány hét után felfüggesztették, és újragondolják a működését. A terepmunka egyik fontos tanulsága ugyanis éppen az, hogy hiába találják meg az utcán a segítségre szoruló embereket, sokszor nincs megfelelő hely, ahová tovább lehetne vinni őket. Ugyanis nincsenek olyan alacsony küszöbű krízisközpontok, ahol egyszerre kaphatnának egészségügyi, addiktológiai és szociális segítséget. Az anyag három krízisközpont, a mobil csapatok és a koordináció éves működtetésére összesen mintegy 1,85-2,45 milliárd forinttal számol. A finanszírozásban az államnak, a fővárosnak és a kerületeknek is szerepet kellene vállalniuk. A javaslat arra is kitér, hogy fontos lenne a már működő civil szervezetek tapasztalatára és szolgáltatásaira építeni, és biztosítani számukra a hosszú távú működés feltételeit.
A drogkutatásoknak nem csak pályázati szerencsén kellene múlniuk
Miközben a drogpolitikai és egészségügyi döntésekhez elengedhetetlen lenne a rendszeres, megbízható adatgyűjtés, a legfontosabb hazai kutatások finanszírozása egyre bizonytalanabbá vált. A szakterületen három meghatározó vizsgálat, az ESPAD, a HBSC és az OLAAP folytatása is nehézségekbe ütközik. Az ESPAD az európai iskolások alkohol- és egyéb drogfogyasztását vizsgálja, 1995 óta. A HBSC az iskoláskorú gyermekek egészségmagatartásáról gyűjt adatokat, többek között a szerhasználatáról, valamint a fiatalok lelki egészségéről. Az OLAAP (Országos Lakossági Adatfelvétel az Addiktológiai Problémákról) pedig a 18–64 éves felnőtt lakosság szerhasználati és egyéb addiktológiai problémáit vizsgálja. A kutatássorozat közel húsz éve szolgáltat adatokat a hazai helyzetről.
Paksi Borbála, az OLAAP kutatássorozat vezetője szerint ezeknek a vizsgálatoknak a finanszírozását nem lenne szabad a tudományos pályázati rendszertől függővé tenni: szerinte a szaktárcáknak forrást kellene biztosítani a szakpolitikai beavatkozások megalapozását szolgáló alapvető kutatások támogatására. „Ezek a kutatások nélkülözhetetlen információkat szolgáltatnak a döntéshozóknak és a szakembereknek ahhoz, hogy tényeken alapuló intézkedések és beavatkozások szülessenek a különböző szenvedély-magatartásokkal, illetve a fiatalok mentális egészségével kapcsolatban” – mondta lapunknak. A nemzetközi ajánlások szerint az ilyen lakossági vizsgálatokat négyévente szükséges megismételni, hogy követni lehessen a fogyasztási szokások és az addiktológiai problémák változásait a finanszírozás azonban egyre nehezebben biztosítható.
Az ESPAD hagyományosan az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) támogatásából valósult meg, ma azonban már egyre nehezebb számukra is a források biztosítása. Az OTKA utódjának tekinthető, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett Nemzeti Kutatási Kiválósági Program (NKKP) keretében a korábbihoz képest kevesebb, nagyobb volumenű kutatási projekt támogatása került előtérbe. „Ráadásul ezek a konstrukciók eredetileg az alapkutatások finanszírozását célozzák, ami az addiktológiai problémák elterjedtségét rendszeresen vizsgáló kutatások számára azonban korántsem szerencsés. Hiszen az ilyen jellegű kutatások alapvetően nem felfedező jellegű alapkutatások, hanem a különböző szintű szakpolitikai döntéseket is megalapozó ún. alkalmazott kutatások” – fogalmazott Paksi Borbála, aki azt is elárulta, hogy saját pályázatukkal már túljutottak az első fordulón, az elbírálás azonban még nem zárult le.
„Sokkal többe kerülhet, ha úgy vaktában lövöldözünk”
Az ESPAD finanszírozására benyújtott pályázat viszont nem jutott tovább, ami Paksi szerint különösen problémás, hiszen egy 1995 óta zajló, fontos nemzetközi vizsgálatról van szó, amelynek folytatása nélkülözhetetlen lenne a fiatalok szerhasználati szokásainak követéséhez. A HBSC helyzete szintén bizonytalan, a tavalyi pályázatuk nem nyert, pedig a 2025/2026-os tanévben lett volna esedékes az adatfelvétel. „Vannak ígéretek a finanszírozásra, de ha a kutatás az idei tanévben végül meg is valósul, már nem lesz része az adott időszak nemzetközi összehasonlításának. Ezeknél a vizsgálatoknál ugyanis szigorú szabályok vonatkoznak az adatfelvétel időzítésére és rendszerességére is” – magyarázta.
Paksi Borbála szerint a legnagyobb probléma, hogy ezek a kutatások nem egyszerűen tudományos projektek, hanem a szakpolitikai döntéshozatal alapvető eszközei. – Ahhoz, hogy a beavatkozások ne találgatásokra épüljenek, hanem tényeken alapuljanak és a valós helyzetre reagáljanak, ezek a nagy, országos kutatások elengedhetetlenek. A kisebb kutatások pedig, amelyek a helyi szükségleteket vagy valamilyen speciális rizikócsoport (hajléktalan emberek, gyermekvédelmi ellátásban élő fiatalok) sajátosságait próbálnák feltérképezni, esetleg a beavatkozások hatékonyságát vizsgálnák, esélytelenek arra, hogy egy NKKP kutatáson induljanak. Ezek finanszírozása a szaktárca feladata lenne, azonban immár egy évtizede megszűntek a „Kábítószer-problémával kapcsolatos vizsgálatok, kutatások támogatására” (KAB-KT) a szaktárca által korábban évente kiírt pályázatok. Sokan azt gondolják, hogy amikor nagy a baj és kevés a forrás, akkor minek pénzt költeni kutatásra, inkább cselekedjünk. Valójában sokkal többe kerülhet, ha úgy vaktában lövöldözünk, majd utólag derül ki, hogy a beavatkozások célt tévesztettek, mert nem a valóságra reflektáltak” – mondta a szakember.
Ezt is ajánljuk
Gajdos László: Felfüggesztettük a hazai akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét
Bombafenyegetés miatt többször riasztották a magyar Gripeneket
Nyílt ülést tart a parlament nemzetbiztonsági bizottsága az ügynökakták miatt
„Pálmajor fideszes marad, akármit ígér is a Tisza. Itt nem hülyék az emberek”
Magyar Péter: Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved









